Jakab Katalin

- "Három dolog létezik, amely szabadon és tisztán ragyogja be a földet, és fényét titok homálya sohasem fedi: a Nap, a Hold és a Tökéletes tanítása - mondta a Buddha, midon a titokzatoskodást az asszonyi viselkedés, a példabeszédek és a hamis tanok sajátságaként határozta meg." Természetes a kérdés ezek után, hogy hogyan találja meg egy nő a buddhizmusban a helyét, hiszen ismerjük a Magasztos tanítását, miszerint csak 500 évre hirdette meg a Tan tiszta fennállásának időtartamát (1000 helyett), mikor az első hölgyet felvette a szanghába. Mit gondolsz minderről Katalin, mint nő?

- Jelenlegi korszakunkban más a szangha és más a nők helyzete is. Előbbi idézetedben a szerzetesi szangháról volt szó, következésképpen a tanítás is a szerzetes közösségekre vonatkozott. Buddha azonban a tanítások széles skáláját adta előre gondolkodván az időben, és sok tanító és mester véli azt, hogy jelen korszakunkra nem annyira a szerzetesközösségek megvalósítási formái, hanem sokkal inkább az indiai buddhizmusban is későbbi megjelenésű, jógi típusú életforma és realizáció lehetnek jellemzők. Az akkori szituációban tény volt, ha a nők szerzetesnek álltak, sokkal több fogadalmat kellett tenniük, mint a férfiaknak. De a kiinduló pont, tehát a romlékonyság kiinduló pontja lehet, hogy éppen a férfiak, a szerzetesek részéről volt meg. A férfiakra vonatkozó fogadalmak nagy része azt mondja el, hogy mit nem tehet a szerzetes, mit nem csináltathat meg nőkkel. Nem mosathat, nem főzethet, gyakorlatilag nem szolgáltathatja ki magát. A fogadalmak azért szaporodtak egyre jobban a férfiak részére is, mert a Buddha látta, hogy az emberek valójában sok mindent megtesznek, amit fogadalommal nem tilt meg.

- Hogyan magyarázod, hogy a késői buddhizmus, a tantrikus buddhizmus viszont visszaintegrálta a női elvet (és testet)? A bölcsesség és tudás princípiumát a hölgyeknek passzolta át, míg a férfi megmaradt az egyszerű eszköz vagy módszer szomorúságában, legalábbis elvi szinten. Milyen fejlődési ívet látsz ebben a dologban? A hinduizmus sajátságos hatása a válasz?

- Természetesen nagyon sok közös vonás van a hinduizmus és a buddhizmus között, ami nem azt jelenti, hogy jobb híján az egyik mechanikusan átvett a másiktól bizonyos elveket. Nyilvánvaló oka volt a Buddhának, hogy újrafogalmazzon egy csomó mindent. A nagy vallásalapítók változtatási szándéka mindig abban a felismerésben rejlik, hogy az emberek tudata már alkalmatlan a régi módszerek, elvek szerint a lényeget fölfejteni. Úgy látom, hogy a Buddha a brahmanikus elvek akkorra nem hatékony voltát ismerte föl és változtatta meg: az átman elvét az anátman elvére, amire komoly oka volt. Időszámításunk előtt hatszáz évvel eljött egy olyan korszak, amelyben szükség volt egy teljesen más spirituális irányvételre, amely irányvétel természetesen tartalmazta a testről és tudatról mindazon lényegi dolgokat, amik a hinduizmusban már megvoltak. Nem kellett újra kitalálni őket. Nagyon sok hasonlóság van a hinduizmus és a buddhizmus között abban, hogy mindkettő a női és férfi elv elválaszthatatlanságával írja le a kettős létezést, a kettő egyesültségével pedig az abszolút létállapotot. A női elvnek minden nő képviselője, de a világ minden létezője ezen két elv szerint létezik megosztottságában a szamszárán belül, de részesülhet az egyesültség állapotában is, ami a megvalósítás, a megvilágosodás metaforája. De hangsúlyozom, ez a világegyetem minden szintjén létező kettős elv nem szűkíthető csak a férfi és a női szexuális egyesülés folyamatára.

- Miért nem? Tudjuk, hogy Síva a férfi, Shakti pedig az ő shaktája, aki valamiféle női minőséget képvisel. Klasszikus pozíciójuk félreérthetetlen. A tantrikus doktrínák a nemek polaritásában látják a világ-táncnak a lényegét.

- Ugyanezt állítottam én is az előbb. A buddhista és hindu tantra sok átfedést tartalmaz, bár a két princípium jellemzői különböznek, mivel a hindu férfi elvet kimondottan passzívnak, női párját rendkívül aktívnak írják le. A buddhista tantrában a férfi elv lesz a módszer, az együttérzésből felkelő tevékenység, a női elv képviseli az üresség és bölcsesség aspektusát, ami nem a semmi, hanem aktív megismerő képesség, a tapasztalás ürességtermészetének átlátása. A nagyságrendet kell tisztázni szemléletünkben. Azok a leegyszerűsítő vulgarizálások, amelyek a puszta szeretkezéssel azonosítják a két elv egyesülését félrevezetők, és az emberek nagy részében hamis képet alakít ki. Ha a két fél, tehát a férfi és a nő egyesülésük folyamán képesek a tantrikus elvnek megfelelő realizációval és kontrollált erővel egyesülni, akkor lesznek részesei a felébredési folyamatnak. Ha pusztán önös, szűk, a birtoklási vágy állapotában végzik el a "műveletet", akkor ugyanúgy távol maradnak, mint a többi tevékenységük közepett. Hiszen a tudatállapot szintje teszi lehetővé, hogy megtapasztaljuk lényegi természetünket és minden létezőét, ami az üresség-természet, azaz hogy a folyamatban a teljesség szintjén veszünk részt. De ehhez komoly megvalósítási szintre van szükség mindkét fél részéről, ebben nincs különbség férfi és nő között.

- Van-e kifejezetten a nők részére kifejlesztett gyakorlat vagy rítusrendszer, vagy ugyanazokat a meditációs, kontemplatív technikákat alkalmazhatják, mint a férfiak?

- Akár a bon, akár a buddhizmus, főleg az ősi, nyingma iskola rendszerét vesszük, akkor a megvalósítás három rétegét tartjuk számon, a samanisztikus, a tantrikus és dzogcsen megközelítést.

- Nemek közti polarizáció nincsen?

- Nemek közti polarizáció a módszer szempontjából gyakorlatilag nincsen. Ugyanakkor a két archetípus vagy princípium szerint a tantra három osztályba sorolható, anya-, apa- és nem-duális tantrára. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az anya-tantra nőknek való, míg a másik a férfiaknak, a harmadik pedig "elhelyezhetetlen", hiszen a világegyetem egész dinamikája a férfi és a női energia összjátéka. Az ember tudattartása határozza meg, hogy a tantrikus gyakorlatok közül a fegyelmezettséget, kikristályosodott módszert igénylő apa-tantra, vagy a gyorsabb haladást biztosító, de veszélyesebb transzformációt lehetővé tevő anya-tantra módszerét követjük. A veszély egyszerűen megfogalmazva abban áll, hogy a negatív érzelmek átalakításánál mindaz méreggé válik, amit nem sikerül transzformálni. Archetípusos formában mindkét elv bennünk munkál, és a jelen korszakban divatos uniszex tudatállapot alatt kifejti hatását, de egyre megfoghatatlanabb formában, és a személy egyre inkább csak elszenvedi ezt a hatást ahelyett, hogy használná az energiáját. A férfi és női megnyilvánulás jelenlegi összemosódása, valamint az érvényes és spirituális fejlődést adó értékrend hiánya azzal a felelőséggel jár, hogy mindegyikünknek saját magának kellene létrehoznia az élet struktúráját adó értékrendet, aztán betartani azt. Ez a kaotikus helyzet szabadság eleme, amit nagyon nehéz használni, de nagy lehetőség. Erre gondoltam, mikor jógi-típusú életformáról és realizációról beszéltem az előzőekben. Ha sikerül megtartanunk, akkor valójában jobb helyzetben vagyunk, mint egy kötött kultúrkör résztvevője, ahol megparancsolják és megmondják, hogy mit csinálhatunk, akár a nemi szerepünkkel, akár a mindennapi élet egyéb dolgaival kapcsolatban. Ha szabadság elemet használom, akkor azt mondhatom, ha az egyén, a személy képes létrehozni egy saját, magasrendű értékrendet - ehhez a Dharma tanítás sok segítséget ad -, akkor az összes világkorszak közül a legjobb helyzetben vagyok. Sokszor nem a káli-yugát, hanem magunkat kellene okolni a helyzetünk miatt. Az a probléma, ha ebbe az időszakba sok ember születik úgy, hogy készületlen erre a kihívásra, tehát életeik során sem sikerült olyan tudatszintre jutni, hogy fölfogják helyzetünk felelősségét. Ha a kaotikus oldalát domborítjuk ki életünk során, akkor a sodródás miatt a legnagyobb gond elé nézünk. A szerencsétlenség pedig az, hogy elherdáljuk az életünket és nem használjuk arra, amire való: hogy "följavítsuk" a továbbvándorlás mikéntjét. Sokkal több tehertételt halmozunk föl, mint mondjuk egy olyan korlátozott mozgástérrel rendelkező tradícionális kultúrkör embere, ahol egyszeruen a szülői parancs vagy a társadalmi tiltás megvonta a lehetőséget, hogy nagyot bakizzon, hogy úgy mondjam. Ezt kellene az embernek megértenie, hogy a szabadság óriási felelősség, elsosorban saját magunk iránt. Ebből a szempontból nőnek és férfinak ugyanaz a felelőssége.

- Viszont a nők esetenként gyorsabb haladásra képesek, mint a férfiak. Kaptam egy érdekes véleményt, méghozzá valamelyik buddhista közösség prominens hölgytagjától. Arról mélázgattunk, hogy ki milyen "szinten" tart a realizációban, és akkor ő határozottan állást foglalt, hogy igenis, ő ilyen szinten tart, a másik pedig nem ilyen szinten tart, mert a nők ezt mindig megérzik. Mit szólsz ehhez a nagyon női kijelentéshez, hogy a nők csak úgy megérzik (és nem is akármit!) a szellemi kvalifikációs szinteket, míg a férfiak nem?

- Ha valaki halad az ösvényen, ugyanolyan érzetszintű tapasztalásai lehetnek, és ez vonatkozik férfira és nőre is. A megérzések arra utalnak, hogy intuitív, nem-fogalmi tapasztalásról van szó. Az intuíció valóban nagyon sok olyan információt tud adni, amit a racionális tudat nem képes. Ám az intuíció tisztasági fokától függ, hogy a megérzés helyes-e, vagy csak egy olyan karmikus lenyomat feltüremkedése, ami érzet-hullámzást okoz. A nők között több az intuícióval rendelkező ember, de ennek az intuíciónak vannak fokozatai, tisztasági szintjei. Mert ugyanakkor a nőkre jellemző, hogy az érzelmi érzékenység ezeket az érzeteket átszínezi, és akkor már nem mondhatjuk, hogy érvényes információról van szó, hiszen a kivetítések elnyomják. A férfiaknál az intuíciót a túlságosan erős racionális beállítottság akadályozza, ami igény és elvárás minden életszintjükön, munkájukban és emberi kapcsolataikban. Nagyon fontos az intuitív tapasztalás kifejlesztése, ami nem racionális megismerés. Például az analitikus meditáció a buddhista hagyományban nem fogalmi elemzést takar, hanem olyan megismerést, amely a tapasztalásban nyilvánul meg a gyakorló számára. Nagyon megtévesztő szó, hogy "analitikus meditáció", ezért legtöbbször elmélkedésként, elmélyedésként fordítják le. Igazából nincsen világos megfogalmazása, ezért a kurzusaimon ezt a következő módon szoktam leírni: első a tanítások meghallgatása, ami fogalmi folyamat, mert a jelentést fölfogod. Nagyon fontos fázis, csak itt nem szabad megállni, és a nyugati ember gyakran ezt teszi. A következő fázis, hogy meg kell fontoljad, át kell gondoljad a magad számára, hogyan működik ez a fogalmi fölvetés a tapasztalásban. A harmadik, hogy meg kell vizsgálnod tapasztalatilag, hogy élményszerűvé váljon. Ez az, amit nagyon erősen kell hangsúlyozni. A gondolkodást a tapasztalaton keresztül élővé tenni. Ez az igazi megismerés, ez a gnózis. Az a megismerés, hogy a tanítás által adott elmélet és gyakorlat tisztán működni kezd a tapasztalásban.

- Katalin, nézzük most a Te megérzés állomásaidat, mert úgy tudom, angol-orosz tanárként végeztél és kudarcélményeid a tanításban vezettek el a zenen keresztül egészen a mahámudrá "analízisig". Melyek voltak életutad lépcsofokai?

- Nem a tanításban voltak kudarcélményeim. Most is tanítok, immár 31 éve ezt teszem, de a téma szerencsére változott, mivel 20 év után más ismeretet is szerettem volna megosztani embertársaimmal, a "this is a table" igazsága mellett. Alternatív tevékenységem az egyetem után kezdődött és amatőr színészkedésben bontakozott ki.

- Most magam is meglepődtem, ami ritka dolog!

- Akármilyen érdekes, ez egy nagyon fontos önfeltárási vagy önfelismerési folyamat volt. Nagyon sokat tanultam. És nem rövid ideig, mert elég kitartóan csinálok valamit, ha elkezdtem. Tehát tizennégy évig heti öt próba és amikor előadások voltak, akkor hétvégén pedig előadás. Gyakorlatilag mindennapos elfoglaltság volt úgy, hogy közben az ember tanított a gimnáziumban és esténként próbált. Ez a színház most is létezik, Tér-színház a neve, és abban az időben, a hetvenes években indult, mikor befejeztem az egyetemet. Akkortájt ez nagyon progresszív színháznak számított. Előadásaink bátran kifejezték hozzáállásunkat az akkori időkkel kapcsolatban. Mondjuk például a Néró eloadásban, ahol én voltam Néró.

- Nőként?

- Mindenki mindent játszott. Voltam Poppea, Seneca, Néró és a gyilkos. A következő attrakciót kellett megcsinálnom, hogy a kollégám fejére állván, szájharmonikával a számban ezt fújtam: "aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére". Rossz az egyensúlyérzékem, de sose estem le. Erősen képezte az összpontosításomat.

-És innen jött egyenesen a buddhizmus.

-Nem teljesen. Színpadra állítottunk egy keleti darabot, a Madarak tanácskozását, amit Peter Brook is megcsinált Angliában. Akkor történt egy olyan fordulat, hogy azt mondtam a rendezőmnek, hogy nem látja át a darab teljességét. Gondolhatod, mi lett a következménye! Nos, mindenesetre ennek a konfliktusnak köszönhetem, hogy elindultam Kelet felé. Először felvettem az egyetemen a kínai szakot, de ellehetetlenedett a második diploma megszerzése, és akkor fordultam Tibet irányába. Abban az időben alakult ki egy orientalista kör, akik lámákat kezdtek hívni az országba, és én lettem a tolmácsuk. Gyakorlatilag az első tanítókat mind én fordítottam, amit nagyon kiváltságos lehetőségnek tartottam.

- A Buddhista Misszióban is megfordultál?

- Igen. Bár sokkal inkább azzal a tevékenységgel működtem együtt, amit az uszói tanárcsoport végzett a buddhizmus ismertetése terén. Hosszú évekig jártam ki Dobosy Anti kisházába Rákosszentmihályra, aztán a Mátyás király útra, Csillaghegyre. Akkor tanultam Mireisz Lászlótól asztrológiát, amit azóta is használok, és ami nagy segítségemre van. Ez volt akkor a buddhista szabadegyetem.

- '87-ben voltál Lengyelországban, ahol menedéket vettél.

- Igen. Dzsamgön Kongtrul rinpocse, a XVI. Karmapa régense adott Vadzsrapáni meghatalmazást. Abban az időben Láma Ngawang érkezett többször Magyarországra, és vele csináltuk meg az első nyungnét lent a Balatonnál. Sokat tolmácsoltam, ismertem a szakmai szókincset. Olét, Trogawa rinpocsét az orvos lámát, Szögyál rinpocsét így ismerhettem meg nagyon közelről. Szögyál rinpocse inspirációjára indult a Magyarországi Nyingmapa Közösség, és lett a Főiskola alapító közössége. Fordítottam, és egyre intenzívebben beleástam magam ezekbe a tanulmányokba.

- Úgy tudom, hogy zen-buddhista is voltál.

- Igen, zennel kezdtem a gyakorlást. Ugye, milyen kacskaringósak az utak! Lengyelországban egy elvonuló helyen "leültem" (mármint zazenbe) tíz napra, és nagyon érdekes tapasztalásaim voltak. Ami még érdekes volt, hogy ott rögtön összejöttem azokkal a gyakorlókkal, akik tibeti buddhizmust gyakoroltak, és onnantól fogva inkább a tibeti buddhizmus dolgai iránt érdeklődtem.

- Mi nem tetszett a zen-gyakorlatokban?

- Hogy gumi-zenné változott. Itthon Szung Szan mester csoportjában gyakoroltam, és egyszer Dobosy Antival és másokkal mentünk föl Varsóba szessinre. Éjszaka utaztunk, és mindenesetre kialvatlanul érkeztünk meg. Kezdődött a szessin, leültem, fényes volt a padló és én majdnem összeestem. Háromszor közelítettem meg fejjel a padlót és vissza, és nagy megkönnyebbülésemre nem csak én voltam így. Volt, aki szintén hasonlóképpen járt, de el is érte a padlót hatalmas koppanással. Mindenki szenvtelenül nézett?. Én nem tudok éjszaka ébren maradni, és nekem ez rettenetesen kínos volt. Többször megpróbáltam, de nem ment. Természetesen nem véletlen, hogy a legfőbb törekvésem és a legfőbb gyakorlatom jelenleg az álomjóga gyakorlata, amit Tenzin Wangyál rinpocsétől tanulok, és hihetetlenül élvezem, mert rendkívül jó módszer számomra. A másik indok, hogy nekem szükségem volt a tanítás kifejtéseire a motivációmhoz, arra, amit a tibeti hagyományban a különböző buddhista filozófiák elmondanak. A zen nem értékeli nagyra az elméletet. Veszélye is van a sok szóbeli kifejtésnek. Az iskolában több embernél tapasztalom, hogy belebonyolódik az elméleti kifejtésbe, és végül fecsegés lesz belőle. Így a gyakorlást nem tudod megközelíteni, mert a gyakorlás nem fogalmi folyamat. A megértés az fogalmi folyamat, és meg kell haladni. Az elméletet produkáló iskolák hallgatóinál az a veszély leselkedik, hogy a gyakorló nem haladja meg a fogalmit, és fogalmi meditációt végez. A mesterek szerint ez a legfantasztikusabb esztelenség, amit a nyugati ember kitalált. Képes a nyugati fogalmilag meditálni, ami nagyon veszélyes. Valójában egy fogalmi megközelítéssel ülsz, agyalsz és ellengyakorlatot folytatsz. A zen azt mondja, hogy csönd és ülj és kész. Ezt a veszélyt kiszűri. Viszont azon elme vagy tudat számára, akinek szüksége van a megvilágításra, tisztázásra, szükséges az elmélet, hogy meghaladhassa azt.

- Említetted a sámánizmust mint járművet, ugyanakkor hallani, hogy óvod a hallgatókat, hogy szórakozásból ne sámán-doboljanak. Vajon miért?

- Kockázatos, ha a sámánizmusra korlátozzuk magunkat, amire nem is kényszerülünk, hiszen a magasabb járművek is rendelkezésre állnak. A fentebb említett három szint, a samanizmus, tantrizmus és dzogcsen rendkívül szorosan egymásra épül, és pontosan a magas tanítások teszik lehetővé, hogy a samanizmus módszerei eredményesek legyenek, vagy a samanizmus eljárásai ne kényszerüljenek olyan eszközök használatára, mint például az állatáldozat. Az áldozathozatal jellemző minden spirituális irányvonalra. Felajánlást, áldozatot hozol, hogy egy magasabb spirituális szintre juss. Hogy az akadályokat elhárítsd, adnod kell valamit, hogy kaphass. Az, hogy mit kell adnod, viszont nagyon különböző lehet. Nem mindegy, hogy milyen erőkkel vesszük föl a kapcsolatot, kinek a segítségéért folyamodunk. Ha ezek az erők, bár igen hatalmasak, de a létforgatagon, a szamszárán belül vannak, követeléseik is bizony igen erőteljesek lehetnek. Ha nem tudod fölvenni a buddhákkal, a bódhiszattvákkal a kapcsolatot, amelyek a szamszárán kívül vannak, akkor rákényszerülsz, hogy a szamszárán belüli erők azt követeljék tőled, amire nekik van szükségük, és nem te mondhatod meg, hogy mit adsz nekik. És ebbe a körbe az állat, vagy akár emberáldozat is tartozhat. Azt nevezhetjük magas spiritualitásnak, ha a sámánizmus, tantrizmus és a dzogcsen rétege szervesen együtt van, hiszen ekkor az átadók, a tanítók és a védelmezők a szamszára körén kívül vannak. Az ő erejük révén lehetséges, hogy a szamszára körén belül lévő nagy hatalmú, nem fizikai lények meg tudnak elégedni azzal, hogy gondolatban felajánlást teszel, és formailag pedig tormával (árpalisztből gyúrt alak) helyettesíted az állatáldozatot. Ez rendkívül fontos. A buddhákkal és a bódhiszattvákkal kapcsolatban lévő megvalósított mesterek, a Menedék Urai tudnak olyan módszereket adni, hogy megközelítsd, aztán megvalósítsd azt a tudatállapotot, mely a tudat őstermészetében időzik, és ami ronthatatlan. Minden létező üresség-természetét felismerve nem kell félned semmitől sem. Tenzin Wangyál rinpocse erről nagyon részletesen beszél "Gyógyítás formával, energiával és fénnyel" című könyvében, amely a Magyar Könyvklub gondozásában augusztusban jelenik meg. Azt mondja, hogy ezek az utazások többnyire ártalmatlanok, mert nem jutnak el erő hiányában olyan szintekre, ahol valóban történhetne valami, de nem kizárt, hogy mégis eljutnak. Mivel esetleges, nem irányított találkozásról van szó, összeakadhatunk olyan lénnyel, akivel aztán végképp nem érdemes találkozni. Ha ez százalékosan nagyon kicsi esélyt is jelent, akkor is vigyázni kell. Abból a szempontból, hogy a tudatot rászoktatja, hogy ne csak a szilárd anyagban gondolkozzon, a sámánizmus segítő lehet, de ha nem uraljuk a saját energiánkat sem, hogyan remélhetnénk, hogy egy másik energia-minőséget irányításunk alá vehetünk. Akkor pedig a folytatás nem biztos, hogy kedvező számunkra. Nagyon nagy segítség, hogy van még olyan élő átadás, ami a hagyomány révén magas szellemi minőségek erejét adja neked azzal, hogy gyakorlatával meg tudod védeni saját teredet a negatív interferenciától. A behatás egyébként folyamatos, hiszen tudatállapotunk energiaminősége mindig bevonzza a hasonló minőséget. Ezek nem gyerekjátékok! Az energiavilág különböző minőségeivel szórakozási céllal fölvenni a kapcsolatot, ez nem vicces dolog. Nem lehet vicces, hogy ha egyszer tényleg beakad valami, és nem tudod, mit tegyél.

- Elakadtam. Köszönöm a beszélgetést.

Kalmár Csaba