 | |||
 |
 |  | |
  
| 
- DNS-ekre visszavezethető, vagy csupán mitikus örökség, hogy a tantrikus sziddha Lúipa, a Halbélevő inkarnációjának tartod magad? - Nem DNS-ekre visszavezethető, és nem is mitikus örökség. Való igaz, hogy amikor megismerkedtem a tantrikus szövegekkel, akkor megdöbbenéssel vettem észre, hogy egy gyermekkori, sokat mondogatott mantrám, amiről senki nem tudta, hogy van-e egyáltalán jelentése, feltűnően hasonlított a jóval később megismert Lúipa szavaihoz. Vagyis a csan-csala-csia, csan-csa-csilla gyerekkori duruzsolásom Lúipánál a következőképpen jelenik meg, hogy csany-csala csie paitho khala. Ez prákritül annyit jelent, hogy a megzavarodott tudat eredményezi a tér-idő tapasztalást. Egész kiskoromban egy olyan Lúipa-idézetet mormogtam öntudatlanul, amiről később derült ki, hogy eredetileg egy buddhista tanító mondta. Persze, ez akár mitikusan csak része annak a felismerésnek, hogy a szahadzsajánával és a sziddhákkal való találkozásom meghatározó erejű volt, és pontosan tudtam, hogy ez a szellemi utam. Onnantól kezdve az ember már nyugodtan elfantáziálgathat azon, hogy esetleg valamelyik sziddha újjászületése, és ebből a szempontból tényleg Lúipa állt hozzám a legközelebb. Szarahapáda is megkísértett, mégis Lúipa volt az, aki valamiféle lehetséges szellemi elődömként jelent meg ebben a körben. - Éppen ezért csodálkozom, hogy eme magától értetődések a Buddhista Misszió volt vezetője, Hetényi Ernő számára miért nem tárultak föl! Ugyan nem volt sajtóhír, de tudható, hogy többszöri próbálkozás után nyílt csak meg számodra a Misszió ajtaja. - Valóban úgy jártam, hogy Ernő bácsi többször elküldött, ahogyan sokakat. De bele kell számolni, hogy először 17 évesen kopogtattam az ajtaján, tele illúziókkal, és amikor kiderült, hogy még nincs gimnáziumi érettségim mondta csak, hogy akkor jelentkezzek újra, ha lesz. Érettségi után megint valami feltételhez kötötte a bejutást. Így egészen 27 éves koromig nem is mentem vissza. Úgy látszik Ernő bácsinak nem volt nyitva a harmadik szeme, mert nem vette észre, hogy kivel is van dolga. Természetesen viccelek, mert ez olyan belső elköteleződés, amit nem feltétlen kell külső szemlélőnek észrevennie. Véletlenül se gondolom, hogy ezért Hetényi Ernőt hibáztatni kellene. - Ezek szerint holmi hétköznapi világi akadályok leküzdése csak 27 évesen segítettek oda, mármint be a Misszióba? - Így van. - Ki vett föl? Kivel találkoztál elsőként Ernő bácsin kívül? - Hogy egészen pontos legyek, az első impulzusokat egy Jeremiás nevezetű amerikai embertől kaptam, akitől asztrológiát tanultam. - Egy Magyarországon élő amerikai plusz asztrológia?! - Nem, Amerikában élt, csak időnként megjelent Magyarországon, mert világutazó volt. Gyakorlatilag sehol nem volt otthon, hanem az asztrológiai képlete alapján utazott mindig oda, ahol a konstellációból fakadó erővonalak megfelelőek voltak. Élt Peruban, Indiában, Egyiptomban, tulajdonképpen össze-vissza a nagyvilágban. - Hetényi Ernő elküldött, ő pedig kapásból becsöngetett hozzád. Öööö... valutaváltás? - Nem, egy közös barátunk révén ismerkedtem meg vele. Többszöri találkozásunk után - amikor már a "tanítványa" voltam - mesélte, hogy Indiában, a Tibet Review-ban látott egy cikket, amit egy magyar ember írt a fogantatási képlet kiszámításának régi, tibeti módszeréről. A szerző Hetényi Ernő volt, és érdeklődött, hogy ismerem-e őt. Így sikerült először bejutnom Ernő bácsi lakásába, és nem a buddhizmusra hivatkozva, hanem külföldi vendéggel álcázva magamat az asztrológia trójai falovával együtt. Tényleg jót beszélgettünk és a végén jegyezte meg Ernő bácsi, hogy mellesleg van egy intézmény, ahol buddhizmust lehet tanulni. Mindez valamikor 1977-ben történt, és a következő évben jelentkeztem László Andrásnál, aki akkor a Buddhológiai Intézet tanszékvezetője volt.
- Hiába, kunsztok nélkül nemcsak a hétköznapi élet nehéz! Bár elismerem, volt benne azért némi sorsszerűség is... Mégis, ki volt ez a Jeremiás, és mennyire értett az asztrológiához? - Jeremiás tulajdonképpen egy '56-os disszidens volt. 1956-ban hagyta el az országot, úgy 20 éves korában. Hogy mennyire értett az asztrológiához? Véleményem szerint nagyon. De kétségtelen tény, hogy nem olyan szempontból, ahogyan azt másik asztrológiai inspirátorom, László András művelte. Jeremiás teljesen belső impulzusokra építő asztrológus volt. Őt abszolút nem érdekelte az, hogy valaki mikor született. Tíz-húsz kérdésből egyszerűen megállapította, hogy valakinek mi a képlete, és hihetetlen nagy intuícióval, fantasztikus meglátásokkal fejtette ki. Nála a matematikai precízség, a rektifikáció, a házrendszerek problematikája, a szférikus trigonometria, meg minden ilyesmi ki volt zárva. Teljesen intuitíve űzte az asztrológiát. Viszont rendkívül sok helyen járt: Amerikában egy zen kolostorban egy évig takarított, hogy bejusson és négy évet eltölthessen ott. Peruban, az inkák között egy magas hegyen élt három évig. Indiában és Egyiptomban szintén több évet töltött. Mindig odament, ahova az erővonalai mozdították. Egyszer például a kertben beszélgettünk a tűz mellett, és számolgatás közben - állandóan számolgatott, valamit éppen mindig számolt - egyszer csak fölállt és azt mondta, na mennem kell, és már el is tűnt. Pár képletet készített mindenütt, és abból pont annyi pénzt szerzett, hogy tovább tudjon utazni. Rendkívül izgalmas és érdekes figura volt egy olyan embernek, mint én, aki még csak ismerkedett mindezekkel. Mindenhová Rómán keresztül ment, és Rómában volt egy postafiókja, ahol el lehetett érni. Mindenhol annyi képletet állított föl, amennyibe a repülőgépjegy ára került, ahova éppen tovább akart utazni. - Rá is akartam kérdezni, hogy milyen számolgatással döntötte el az indulás időpontját, hiszen szolidabb polgároknál ez leginkább pénzszámlálást jelent, mert az utazáshoz pénz is kell, a koszt-kvártélyról nem is beszélve! - Nem volt szempont a pénz nála, egy pillanat alatt meg tudta oldani. Elsősorban az erővonalaira vigyázott, és a számára megfelelő inspirációt és erőt kereste, így aztán beutazta a világot. Tőle tanultam meg, hogy az asztrológia tulajdonképpen egy nagyon erős önismereti rendszer; egy szellemi út, egy feltáró munka lehetősége a bensőnkben. Mindezt annak ellenére mondom, hogy sokszor készített képletet pénzért, de csak annyiért, hogy tovább tudjon utazni. Később mindez László András tanítványaként tovább erősödött bennem, és ezért lettem elkötelezett hermetikus asztrológus. A hermetikus asztrológiát gyakorlom, ami azt jelenti, hogy a hermetika egy hasonló szellemi út, mint a buddhizmus, a hinduizmus vagy a taoizmus. A hermetikus rendszerek, mint az alkímia, kabbala, a mágia és az asztrológia azt a célt szolgálják, hogy valaki egy önismereti úton szellemi emelkedést érjen el. Számomra lényegi szempont, hogy az asztrológia önismereti rendszer. Így tanultam, és a mai napig is így próbálom továbbadni azoknak, akiket ez érdekel. - Egy biztos, a leíró típusú asztrológia mellett a világ térszerkezete sem hagyta hidegen Jeremiást. A nőkre már rá sem merek kérdezni! Hogyan szakadt meg a kapcsolatotok? - Úgy szakadt meg a kapcsolatunk, hogy végül eltűnt. Egy ideig lehetett levelezni vele a római központi postára küldve a levelet, és akkor válaszolt vagy nem válaszolt. Nem tudom, mi lehet vele, még az sem teljesen kizárt, hogy Magyarországon van. A későbbiekben magam is egyre jobban elmerültem a buddhizmusban, majd elvonultam, és az elvonulás eleve kizárta azt, hogy nagyon kapcsolatba tudjunk kerülni. Az elvonulásból visszatérve, ami az Egyház és a Főiskola megalapítása előtt történt, már az asztrológiai érdeklődésem is más színt nyert, és inkább a meditációs praxis felé fordultam.
- Elvonulás! Két menekülésszerű elvonulásról is hallottam, talán 1982-ben volt az egyik, amikor Uszót megvásároltad. És 1992-ben a másik, amiről sokkal többet tudok. Ropogósabb talán a 1982-es, hiszen asszonyt, gyereket, állást otthagyva egyszerűen kivonultál a Bükkbe. Mégis, hogyan akceptálta a család ezt a hőstettet?! - Először is, egyik sem volt menekülés. Ez fontos. Teljesen természetes volt, hogy amikor 1978-1982 között a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetet végeztem, hogy minden, amit tanultam, csak akkor érvényes igazán, ha a gyakorlatban is kipróbálja az ember. Tehát gyakorol, visszavonul, elvonul a világtól, és megpróbálja mindazt, amit megtanult, valósággá tenni. Semmiféle menekülés nem volt ebben. Elöször úgy volt, hogy Groszmann Gusztávval közösen vonulunk el, együtt is kerestük a megfelelő helyet ehhez. Végül Groszmann Guszti megvette az én akkori tanyámat, ami az Alföldön volt, és ahol a mai napig is él, én meg az Uszót. Az akkori feleségem abszolút pozitívan állt hozzá, és további szerencsém volt, hogy addigra felépült egy olyan vállalkozás, ami biztosította a család egzisztenciáját. Én sem kellettem hozzá, mert már szépen ment az egész magától. - Maszek voltál? - Igen, maszek voltam. Gyertyaöntő kisiparos együtt az akkori feleségemmel, és amikor elvonultam, minden további nélkül tovább tudta vinni a vállalkozást, így az elvonulásom semmilyen problémát nem jelentett. Ő ezt teljesen megértette, és segített mindenben, amiben tudott. Maga is buddhista gyakorló, a Mokusó Zen Közösség tagja. - Vallásszociológiai ínyencség, hogy buddhista házaspárként nemcsak az uralkodó államideológiát bomlasztottátok, hanem egy huszárvágással a magán szektor nyakkendő nélküli úttörői közé is bekerültetek. Végül is csak elváltatok! - Igen, elváltunk. Volt egy pont, amikor a lányunk férjhez ment és jöttek az unokák, amikor úgy éreztük, hogy ez a fajta kapocs itt véget ért. Mindkettőnknek lett egy új kapcsolata, és mindketten megvagyunk ebben az új kapcsolatban azóta is. Visszatérve, egyáltalán nem menekülés volt, hanem tudatosan és alaposan megfontolt visszavonulás, hogy az ember kipróbálja magát egyedül, és megnézi, hogy mit tud elérni. Ha az egész életét ráteszi erre a dologra, akkor mit ér el. És akkor elkezdtem. Nem az Alföldön szerettem volna magányba vonulni, hanem valami szép hegyes részen, és megkerestem a megfelelő helyet. És amikor megtaláltam, úgy alakult, hogy meg is tudtam vásárolni.
- Ez a döntésem is rendkívül sok összetevőből állt, és ez sem volt menekülés. - Cserbenhagyás volt. - Cserbenhagyás sem volt, mert a cserbenhagyásnál minimum egy áldozatnak kell lennie. Itt meg nem, hogy áldozat nem volt, hanem az egész iskolát megdobta az, hogy én elmentem. Éppen ez kapta össze az egészet, az egészet ez rántotta össze. - Nem vagy Te olyan rossz ember Laci, ne bántsd magad! Mégis? - Kétségtelen, hogy voltak konfliktusok, de hol nincsenek? S ezek nem olyan kaliberűek voltak, amit ne lehetett volna megoldani. Az egyik része a dolognak, hogy nagyon kimerítő volt az az időszak, rengeteget kellett futkározni. Az egész iskola megszervezése, az Egyházzal kapcsolatos ügyintézés olyan felspannolt helyzet volt, amit egy visszavonult, relatíve magányosan, viszonylagos meditációs nyugalomban élő ember számára egy kibírhatatlan helyzetet jelentett hosszabb távon. Egy másik ok, hogy abban a feszült helyzetben valóban voltak olyan történések, amelyek abba az irányba fordítottak, hogy inkább távolabbról kellene követnem az eseményeket. Harmadfelől azt is elhatároztam, hogy a magyar hagyománnyal szeretnék foglalkozni egy kicsit. Szerettem volna tudni, hogy a buddhizmusnak mennyi köze van a magyar hagyományhoz, hogy mi a magyarok ősi vallása, és hogy egyáltalán mire lehet építeni ebben a vizsgálódásban. És még tudnék mondani egy pár okot. A szaturnusz ráment a napomra éppen... Tehát több olyan ok volt, aminek alapján úgy döntöttem, hogy egy időre visszavonulok. Valamilyen értelemben a generátora, a motorja voltam az alapításnak: mindannyiunknak megvolt a feladata, nekem ez volt. És ennek következtében az, hogy akkor kiszálltam, egy kicsit stabilizálta a folyamatot, ami az egésznek nagyon jót tett. Szükségszerű lépés volt, tudva azt - és ezt mindenki tudta -, hogy előbb-utóbb majd eljön az ideje, amikor mintha mi se történt volna, szépen visszakapcsolódom és csinálom tovább a dolgomat. Ezt akkor jeleztem is a többiek felé. Nem volt semmi zökkenő, mindenről gondoskodtam. Kijelöltem a tanszéken az utódomat, és az óráimat átadtam másoknak. Szó sem volt arról, hogy pánikszerű menekülés lett volna. Így nyertem újból egy olyan időszakot, amikor teljesen azzal foglakozhattam, amihez akkor kedvem volt. Bele is mentem a magyar hagyományba, amennyire képességeimtől telt, és ennek eredményeként született meg a Javaskönyv és a Magyar vallás című könyv. Sajnálatos módon, a magyar hagyomány és a buddhizmus között nem találtam történetileg is igazolható kapcsolatot. Annál inkább a magyar hagyomány és a hindu tradíció között. És mindezek mellett a napjaim szigorú gyakorlással teltek.. Rendkívül sokféle gyakorlatot próbáltam ki, több éven keresztül, minden napot teljesen erre szánva. Nagyon-nagyon intenzív időszak volt, és ezt úgy nem lehet csinálni, hogy valaki közben bejár egy főiskolára tanítani. Ehhez teljes visszavonultság kell.
- Kesztölcre 1993 márciusában. 1992-ben váltam meg a Főiskolától, és következő év március 10-én költöztem. Nem csak ott laktam, mert barátnőm Pesten élt, de megvolt a lehetőségem, hogy oda bármikor visszavonulva gyakorolni tudjak. - Uszót Te vásároltad, a tulajdonod volt, viszont odaajándékoztad a Főiskolának. - Nem feltétlen így volt, hiszen később Dobosy Antival és Takács Lacival közösen éltünk ott, így az Uszó annak az ügynek volt a tulajdona, amit mi ott hárman csináltunk. - Közös döntés volt? - Igen, megbeszéltük. Úgy döntöttünk, hogy legyen a Főiskola elvonulási helye, majd Kesztölcre költözésem előtt hivatalosan is átírattam a Főiskola nevére Uszót. - Megosztanád az olvasókkal, hogy kesztölci elvonulásod egy napja hogyan telt? - Uszón is, Kesztölcön is ugyanúgy éltem/élek. A napkeltét gyakorlással üdvözlöm. - Hajnali öt-hat körül? - Ez nyáron nehezebb, télen könnyebb, mert attól függ, hogy mikor kel a nap. Napkelte előtt egy fél órával kelek, végigcsinálom a gyakorlataimat, majd délelőtt általában dolgozom. Vagy fizikai munkát végzek, ami elsősorban kertészkedést jelent, vagy szellemi munkát. Az idén is ültettem sáfrányos szeklicét meg bazsalikomot, citromfüvet és zsályát is neveltem. Jövőre megint valami más növénnyel foglalkozom, mert mindegyik növény tud valamit mondani. Tehát délelőtt általában dolgozom, délután pedig fölmegyek a pilisi hegyekbe, ahol kiválasztok egy jó kis helyet a gyakorlásra. Ha nem megyek fel, akkor a házban vagy a kertben végzem a gyakorlatokat. Általában a nap nagyobbik fele gyakorlással telt, és ez a kontemplatív élet az igazi létformám. Természetesen igyekszem most is ezt a nyugodt ritmust tartani, csak jóval többet kell Pestre vagy egyébb helyekre eljárnom. - Idilli. Mondjuk a Margit körút közepén lakó törekvőnek kicsit nehezebb lenne megvalósítani... - Nem tudom. Ha a Margit körút közepén laknék, akkor ott végeznék érzet-, gondolat- vagy tudatfigyelést, mert azt bárhol lehet végezni. Vagy mindennap kibandukolnék a Pilisbe - nincs olyan messze. A Gellért-hegynek is vannak olyan részei, ahol abszolút nyugodtan lehet meditálni. Ez nem attól függ, hogy az ember hol lakik, hanem attól, hogy mit szeretne, mit akar elérni. Azért félreértés ne essék, nem aszketikus úton járok: a tantrikus megoldások nagyon közel állnak hozzám. Akkor sem esem kétségbe, ha adott esetben egész nap hot-dogon kell vegetálni a városban. Nem vagyok egy szélsőségesen szerzetesi típus, aki csak a magányban érzi jól magát. Jó, ha az ember mindkét végletet bent tartja az életében, és nem vész el egyik helyzetben sem. - Tehát a száraz út és a nedves út közül inkább a nedves utat követed? - Úgy mondanám, hogy a száraz út és a nedves út olyan számomra, mint a jobb kezem meg a bal kezem. Van, amikor a száraz utat kell járni, és van, amikor a nedves utat. Ezek kiegészítik egymást, és az a jó, hogyha az ember nem jön zavarba, bármi is legyen. Sem akkor, amikor egy hosszabb meditációt tart, és akkor sem, amikor benne van a zsúfolt létforgatagban, és úgy kell tudatosnak maradnia. - Derengő sejtésem támadt afelől, hogy a gyertyaöntés profánnak tűnő művelete is jelentősen hozzájárult a száraz és a nedves út egyensúlyának megőrzéséhez... Villámkérdéseim következnek: Miért volt szükség az Egyház részéről egy Oktatási Bizottság felállítására? - Az Egyháznak, az Egyházi Tanácsnak pontosan tisztában kell lennie azzal, hogy a hatályos jogszabályok alapján mihez van joga és mihez nincs. Különösen akkor, ha fenntartója egy felsőoktatási és egy közoktatási intézménynek. Magától értetődő, hogy létre kellett hozni egy olyan testületet, ami azzal foglalkozik, hogy részben a felsőoktatási törvényből, részben a közoktatási törvényből a fenntartóra vonatkozó kötelességeket és lehetőségeket összegyűjti, és ezt az Egyházi Tanács elé tárja. Egy bizottság, ami a jogrendet is képes érdemben áttekinteni, és adott helyzetben tanácsot tud adni és alternatívákat kidolgozni. - A főigazgató jelenléte az Egyházi Tanácsban nem jelent garanciát arra, hogy tisztában lehessen mindenki a szabályzó elvekkel? - A főigazgató nem tartozik egyszerre a fenntartott és a fenntartó csoportjához, hanem amikor az Egyházi Tanácsban jelen van, akkor ő a Főiskola érdekeit képviseli. Még egyházi ügyekben is a Főiskola érdekeit képviseli. Hogy az Egyházi Tanácsnak, így az Egyház vezetőjének milyen lehetőségei és kötelességei vannak a főigazgatóval vagy a Főiskolával kapcsolatban, ennek átlátása az Egyházi Tanács feladatköre. A Főiskola vezetőjének az a dolga, hogy a Főiskola ügyeit érdemben képviselje, és az esetleges határozatokat az Intézményben érvényre juttassa. - Vagyis az Oktatási Bizottság az Egyház történetében azért jött létre, hogy a két intézmény közötti sajátos - igen kevéssé paragrafizált, főleg nem oktatási kérdésekben - viszonyt helyre tegye? - Úgy van. A Főiskola oktatási szempontból elhatározhatja, hogy milyen embereket vesz fel az intézménybe. Például pedagógiai szempontrendszer alapján eldöntheti, hogy kiket tanít szívesen. Az Egyháznak is van ilyen szempontrendszere. A felsőoktatási törvény lehetővé teszi, hogy az Egyház világnézeti meggyőződés alapján különbséget tegyen a Főiskolára jelentkezők között. Megteheti, hogy a Főiskolát abba az irányba tereli, hogy a jelentkezők között világnézeti meggyőződés alapján különbséget tegyen, vagyis lehetőleg olyan hallgatókat vegyen fel, akik buddhisták és a buddhista vallás iránt érdeklődnek. Így érdekellentét születhet az Egyház és a Főiskola között, hiszen az utóbbiban oktatói munka folyik, az Egyház pedig a vallási kérdésekért felelős; arra figyel, azt szeretné elérni, hogy a Főiskola és általában az intézményei a buddhista vallást és világképet képviseljék. Az Oktatási Bizottság feladata, hogy minél szélesebb spektrumban átlássa ezeket a szempontrendszereket. Az Oktatási Bizottságnak kell például kidolgoznia többek között a Kis Tigris Gimnázium vallásoktatási lehetőségeit. Ez egyáltalán nem egyszerű munka, és a koordinátori teendők ellátására, már csak az intézmények megelőlegzett nagyságára való tekintettel is, szükséges egy szakértő csapat összeállítása. - A Bizottság folyamatosan dolgozik? - Nem állt még fel véglegesen a Bizottság, hiszen a felsőoktatási törvényt is most fogadták el, most alakul. De tartós intézmény lesz, és az oktatással kapcsolatos lényegi döntések előkészítését a külső-belső világ változása diktálja majd. A Bizottság semmiben sem fog döntést hozni, csak a körülményeket teremti meg a helyes ítéletalkotáshoz. Az Egyházi Tanács feladata az, hogy a Bizottság előterjesztése alapján döntsön a felmerülő kérdésekben és éljen a törvény adta lehetőségeivel. - Mondjuk így, ez volt az Egyház befelé forduló arca. A nagyvilág irányába forduló arca más jellegű eredményeket könyvelhet el. Mik ezek? - Ezek az eredmények is annak köszönhetők, hogy van felelőse a kérdésnek. Agócs Tamás aktivitásának az eredménye, hogy nagyon-nagyon jó kapcsolatunk alakult ki az angol buddhistákkal, a Western Buddhist Order-ral, sőt, az Európai Buddhista Unió is a tagjai közé választotta Egyházunkat. Tavaly, a mongol Dambajav láma ittjártakor a World Fellowship of Buddhists képviselőjeként meghívta Egyházunkat a soron következő találkozóra, Mongóliába. Fontos, hogy kifelé, nemzetközi buddhista közösségek, buddhista szerveződések felé is valamennyire lépni tudjunk. És mindez Agócs Tamás vállát nyugszik, akinek ez a feladata az Egyházon belül, és aki a munkáját kiválóan végzi. Másfelől pedig itt van az egyházi kiadvány, amely méltón reprezentálja a magyarországi buddhizmust, hiszen majd minden közösség és buddhista szerveződés fóruma is egyben. Példányszáma évről-évre növekszik, és biztosan járul hozzá a buddhista elvek, a buddhista életmód pozitív felmutatásához. Ez viszont a Te érdemed, mert ezt is jól, nagy lelkesedéssel és türelemmel csinálod. - És a többi karmahordozó... - Az Egyház és a Főiskola is elmondhatja, hogy olyan embereket tudott találni, akik rendkívül lelkesen, hihetetlen munkabírással és rendkívül összpontosítottan tudják segíteni az ügyeinket. Nagyon szeretném, ha az Oktatási Bizottságunk is ilyenné válna, mert megnyugodnának a kedélyek, és mindenki tudná, hogy mit lehet és mit nem. Úgy látom, hogy szépen, fokozatosan stabilizálódik maga az Egyház is ebből a szempontból, és így a kül- és a belügyek is a legjobb úton haladnak.
- Térjünk át egy-két praktikus apró kérdésre! Sokan nem értik, hogy miért kell Uszóra kapu?! - Nagyon sokféleképpen lehet vezetni egy intézményt. Lehet úgy, hogy az ember keresztül viszi mindig azt, amit ő helyesnek tart. Ez egy típusú módszer. A magam részéről nem így vezetem ezt az intézményt. Amíg megbízott vezetője vagyok, addig az a taoista elv érvényesül, hogy: "hagyd, hogy minden magától alakuljon". Ha akar valami lenni, akkor majd lesz, ha nem akar, nem lesz. A kapuval is így volt. Jelentkezett valaki, aki székelykaput tud faragni, viszont nem tudta kifizetni a tandíját. És felajánlotta, hogy nagyon szívesen lefaragná a tandíjat, ha erre módot adunk. - Hívjuk a nevén: Kövér Gyuri! - Igen. A kapu fontos szimbólum. A Tan Kapuja is az. Magától adódott a lehetőség, hogy Gyuri építsen, faragjon egy székelykaput. Ha tavaszra elkészül, szerintem nagyon jól fog mutatni egy székelykapu Uszón. Végül is, összekapcsolja a magyar hagyományt a buddhizmussal. Szükségszerű következménye volt a folyamatoknak az, hogy kapun lehet majd belépni az Uszóra, s ezt nagyon jónak tartom. Ez az egyik kérdés. A másik, ami valóban egy érdekes probléma, hogy bemenjenek-e autók Uszóra vagy sem? Legyen parkoló, vagy sem? A Főiskolások sok aláírást gyűjtöttek azért, hogy ne lehessen kocsival bemenni. Itt is többféle probléma van, például az egyik az, hogy az út nem a miénk. Az egy erdészeti út, amin adott esetben bárki járhat, tehát mi meg se tilthatjuk. Ugyan megkérhetjük, de a magam részéről csak akkor kérném meg az Uszóra látogató embereket, hogy ne menjenek be kocsival, ha tudunk biztosítani egy olyan helyet, ahova a kocsikkal be lehet parkolni. Volt rá példa, hogy egy Csernelyben hagyott autót percek alatt darabokra szedtek, és mindent elvittek belőle. Ráadásul ők éppen külföldiek voltak. Ezért senkit sem kényszerítenék olyan helyzetbe, hogy hagyja kint, a bizonytalanban a kocsiját. Ezért terveztem a kapun kívül egy kis parkolót. Másfelől vannak, akiknek problémás a besétálás. Jöttek már Uszóra mozgássérültek és öregek a sztúpához, mint kegyhelyhez, vagy a forráshoz, hogy meggyógyuljanak. Ha a későbbiek során kialakul egy hely, ahol biztonságosan le lehet rakni a kocsit, akkor ajánlhatjuk, ajánlhatjuk azoknak az embereknek, akik oda érkeznek, hogy tegyék le a kocsit és sétáljanak be, hiszen nagyon szép az út. De kötelezővé, gyanítom, hogy akkor se tehetjük, mert milyen alapon köteleznénk valakit, hogy félórát sétáljon, három kilométert gyalogoljon, ha nem akar mást, csak a sztúpánál elmondani egy imát?! Éppen a napokban vásároltunk Bükkmogyorósdon egy kis kertes házat, ahol a későbbiekben kialakítható egy zárt parkoló. Akkor majd visszatérhetünk a kérdésre. Mindenesetre nagyon örülök, hogy ennyire érzékeny pont Uszó, mert ez azt jelenti, hogy a főiskolásoknak és az Egyház tagjainak a környezetvédelem rendkívül fontos kérdés. Ebből a szempontból ez az egész ügy nagyon-nagyon fontos és nagyon jó. - Kis Tigris. - Az Egyház szempontjából nagyon fontos, hogy a roma gyerekek felzárkóztatásához valamivel hozzájáruljunk. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a buddhizmus szempontjából ez a kérdés homályos, feltérképezetlen dolog, és a magam részéről még nem látom át, hogyan tudna kitisztázódni. Hogyan lehet a Gimnáziumban a buddhista elveket érvényesíteni, mennyire fogja meg a hallgatókat a buddhizmus filozófiája és gyakorlata. Mert csak fenntartónak lenni, ez nem elég ok arra, hogy legyen egy buddhista középiskola. Buddhistává hogyan lesz az iskola, ez számomra a kérdés! Az Oktatási Bizottságnak lesz a feladata, hogy kidolgozzon egy olyan rendszert, amiben a középiskolás roma fiatalok a buddhista szellemiséggel és vallással meg tudnak ismerkedni, és a vallást gyakorolni is. Természetesen rendkívül fontos dolognak tartom az egészet, és nagyon csodálom Takács Lacit, mert egy olyan dolgot vállalt fel újra, ami hihetetlen erőfeszítést, rendkívül odaadást igényel. A vállán viszi az egész iskolát, amit én csak messziről csodálok. Viszont látom a nehézségeit is a Kis Tigris Gimnázium fenntartásának és a viszonyrendszer tisztázásának. Ezért ott még bármi lehet. Pusztán csak fenntartani nem feltétlenül az Egyház dolga. Ha nem tudunk belőle buddhista középiskolát csinálni, buddhista tanrenddel, buddhista szellemiségű, buddhista világképet tükröző középiskolát, akkor lehetünk éppen a fenntartói, csak az a kérdés, hogy nem kellene-e egy közelebbi valakit találni arra, hogy fenntartóként funkcionáljon. Ez egy nagyon izgalmas kérdés. Azt tudom, hogy Takács Laci és Derdák Tibi végtelenül elkötelezett személyiségek. Fantasztikus idealizmussal dolgoznak, és hihetetlen segíteni akarás nyilvánul meg minden mozdulatukban. Abszolút pártoljuk ezt a munkát, ezért is vállaltuk el a fenntartását, és remélem, távlatilag kialakul egy erős buddhista középiskola, amely ugyanakkor hátrányos helyzetű fiatalokat is képes tudáshoz segíteni. Az egész folyamat nehézségeit azonban tisztán látnunk kell. - Ki a buddhista? Mitől válik valaki buddhistává? - Buddhista az, aki kinyilvánítja, hogy törekszik betartani az öt fogadalmat, a panycsa szílát, és menedéket vesz a buddhánál, a dharmánál és a szanghánál. Ez a formai része. Tehát azok mondhatják magukról, hogy buddhisták, akik menedéket vettek. Ugyanakkor nem azzal kell foglalkoznunk, hogy ki a buddhista és ki nem buddhista. Mi tanítjuk a buddhizmust, és minden érdeklődő számára lehetővé tesszük, hogy megismerje a buddhista vallást, a buddhista világképet. Az a feladatunk, hogy a buddhizmus tanításrendszerét elérhetővé tegyük mindenki számára. Nincs olyan kényszer bennünk, hogy meghatározzuk, hogy ki a buddhista. Bennünk egy olyan kényszer van, hogy a buddhista elveket, a buddhista szemléletet, felfogást megismertessük az emberekkel. Hogy később ki mit csinál ezzel, hogy ki mit fog fel belőle, és esetleg megismerve a tanokat hogyan rendezi az életét, az mindenkinek a magánügye. Egy biztos, hogy aki menedéket vesz az Egyházban, az értelemszerűen leteszi a fogadalmakat és utána úgy él, ahogy a belátásai alapján tud, s mivel ez egy belső út, ezért nem kell elszámolnia senkinek sem, csak magának. Véleményem szerint a huszonegyedik században a buddhizmus nagyon fontos szerepet fog játszani, tekintettel arra, hogy a buddhizmus egy olyan világkép, amely képes egy egészen új megközelítést, éppen a tudatkutatás területén egy teljesen új módszert adni a nyugati világnak. Éppen ezért azt gondolom, hogy nekünk semmi más dolgunk nincs, minthogy tanítani, tanítani, tanítani a tant, és aki meghallgatja meghallhatja, aki követi követheti, aki nem követi az nem követi, ez már nem a mi dolgunk. Nincsenek elvárásaink, nincs semmi, ami alapján eldönthetnénk, hogy ki kicsoda. Mi a saját feladatunkra összpontosítunk, és az a feladatunk, hogy minél szélesebb kör számára lehetővé tegyük azt, hogy a tant megismerje. - Házon belül - mondjuk így - azért kicsit élesebben vetődik fel a probléma, hiszen a hallgatók irányába, a világ felé valahogy kompenzálni kell ezt a nagy szabadságot, amit megfogalmaztál! A Buddhista Főiskola vezetőjének, a tanári karnak azért valahogy pozitívan reprezentálnia kell a buddhizmust, sőt a buddhistát, hiszen akkor szétfolyik az egész! Hogyan dönthető el - a formaságokon kívül - ez a fajta alkalmasság? Miről ismerszik fel az intézményesített, tanszékvezetősített, főigazgatósított tökélyharcos? Másfelől a fitt buddhista nem biztos, hogy rendelkezik a hétköznapi élet megvívásához szükséges erővel és munkabírással, vagy éppen fordítva, a szinte tökéletes munkaerő nem bír felemelkedni a magasztos eszményhez lótás-futásában... - Az egész élet így is, úgy is, állandó szenvedés. Mindenki szenved, kívül és belül egyaránt. Ki ezért, ki azért, ki amazért. Szenvedésre bőven van ok és lehetőség. Az, hogy valaki a Főiskolán vagy máshol tanít, ebből a szempontból mindegy. Viszont, akik itt tanítanak - legyenek bármilyen világnézetűek is -, azok látják és tudják, hogy nemcsak létjogosult rendszer a buddhista világkép, hanem lehetséges, hogy az a világkép, amelyik gyakorlati megoldást is kínál a világban élő emberek problémái megoldásához. Ez a megoldás a Buddha által tanított középutas tudat-tan. Ezt a buddhizmussal foglalkozók hamar belátják, és innentől kezdve gyorsan meg lehet oldani a felmerülő problémákat. Mert ha mi, tanítók - azért mondom így, mert én is tanítok a Főiskolán - tudjuk azt, hogy mi tanulhatunk a legtöbbet az egészből, akkor ez a szellemi fejlődésünket szolgálja, a meglévő szenvedéseinktől vagy alkalmasságunktól függetlenül. Az alkalmasságát pedig ki-ki ítélje meg önmaga. Én azt látom a Főiskolán, hogy mindenki fontosnak tartja az ittlétét, és azt is látom, hogy mindenki kialakította a maga buddhizmusát, és megkockáztatom, hogy mindenki szeret is azért itt lenni. Ez nem csak a tanárokra vonatkozik, mert például a főiskolai Titkárságon Erzsike mindannyiunk segítő Tárája, Ágnes pedig óvó-védő tündérünk. Mindezekből tehát az "intézményesített tökélyharcos" arról ismerszik fel, hogy tudatosan megoldja a felmerülő problémákat, és ehhez a vizsgálódást - éppen Buddha tudat-tana alapján - önmagán kezdi. Nem a tökélyharcos intézményesül, hanem az intézmény tökéletesedik. Ami pedig a lótást-futást illeti: A magam részéről a lóti-futiban akkor vagyok boldog, ha mindent a lehető legjobban megcsinálok. Ez például jó gyakorlat az olyan időkben, amikor sokat kell ügyintézni. Például a szemlélődős vipasszaná-gyakorlatok ilyenkor lehetnek a legintenzívebbek. De azért pontosan értem, hogy miről beszélsz. - Tejutam, tejutad, tejútja... - A Tejút buddhista szemléletű általános iskolával a helyzet az, hogy legfeljebb a dédunokáimat tudom majd beíratni. Jelenleg a Tejút áll, és nagyon lassan megy a szervezése. Tulajdonképpen még nem jelentkezett az az igény, ami meg tudná gyorsítani az iskola beindítását. Most volt a Tejút vezetősége Angliában, az egyetlen európai buddhista általános iskolában, és az ott tapasztaltakat a napokban fogják közzétenni. Várjuk, hogy elérkezzen az a pillanat, amikor az igények és az általunk összeállított tanrend, tanterv találkozik, és materializálódik is egy iskolaépület képében. - Tehát még messze nem futott ki... Mindenkinek van egy álma, vagy egy hosszú távú stratégiai terve, amiről már egy A-verziót láthattunk Főiskolánkon. Mi a helyzet jelenleg? - Az Egyház jóváhagyta azt a stratégiai tervet, amit az új vezetés készített el. Nevezetesen az oktatási struktúra hozzáigazítását a bolognai folyamathoz. Ezzel összefüggésben rendkívül nagy munka és hihetetlen áldozatos tevékenység során el is készült a 3+2-es struktúrát magába foglaló akkreditációs anyag. Ez be is lett nyújtva a MAB-hoz, sőt ha jól tudom, a 3 éves alaptantervet elfogadta az Akkreditációs Bizottság. Ehhez gratulálok a Főiskola vezetésének. Most a mesterszakot kell majd elfogadtatni. És abban az esetben, ha a mesterszak-tervezetünket is elfogadják, akkor azt mondhatjuk, hogy egy 3+2-es oktatási rendszerben tudjuk a buddhizmust tanítani. Ez van jelen pillanatban. Az Oktatási Bizottság fogja a Főiskolával karöltve továbbgondolni az eddigieket, hogy az valóban hosszú távú stratégiai programmá váljon, és ami még nagyon sok munkával jár. Jelenleg ott tartunk, hogy a hosszú távú oktatási tervben az ötéves képzés került előtérbe, és ezt kell fokozatosan kiépíteni. Ennek alapján zajlik majd az oktatás, de azon túlmenően, hogy mikorra tűzzük ki a doktori, tehát a +3 éves képzés beindítását, és egyáltalán mik lesznek a feltételei az Egyház részről annak, hogy valaki doktorátust kaphasson buddhista hittudósként, filozófusként vagy más területen, ez még a jövő kérdése. Az Oktatási Bizottság feladata lesz, hogy előkészítse mindezt az Egyházi Tanács számára, a lehető legjobb döntés érdekében. - Az Egyház anyagi forrásai, az egy százalékok és az állami támogatás megmarad, vagy változik a jövőben? Sejtesz valamit? - Talán ezért is alakult olyan szerencsésen az Egyház anyagi támogatottsága, mert mindig is úgy gondoltuk, hogy ez egy támogatás, amit ha megkapunk, akkor megköszönjük, és ha nem, akkor is kell, hogy működjenek a dolgok, hiszen ezt az egészet nem pénzért végezzük. Amennyire én látom, mindenki elsősorban szívből és lelkesedésből végzi a feladatát. Talán mert mindenki tudja, hogy a buddhista világképre, filozófiára, létszemléletre szüksége van a világnak ahhoz, hogy megoldja a problémáit. Ennek ellenére természetesen ki kell fizetni a számlákat, és fontosak az anyagiak is. Jelenleg úgy tűnik, hogy az egy százalékos juttatás szempontjából az Egyház dinamikusan növekszik, vagyis egyre többen adják nekünk az egy százalékot, amit ezúton is szeretnék megköszönni! Az adózó embereknek ezen szabadsága remélem, nem szűnik meg! Ennek fényében azt mondhatom, hogyha továbbra is ilyen dinamikusan nő az Egyház, akkor el fogjuk tudni érni, meg tudjuk valósítani azokat a céljainkat, melyek egyre jobban tisztulnak, körvonalazódnak. Amennyiben pedig megszűnne a támogatási rendszer, akkor is lesz valahogy, és nekünk azt is meg kell köszönni, ha keveset kapunk, és azt is, ha sokat. A legfontosabb azonban az, hogy szellemileg támogassanak minket, éppen ezért újra felújítjuk a szellemi fenntartók körét. Lényeges, hogy erősödik az anyagi támogatottságunk, hiszen ki kell fizetni a csekkeket, számlákat, meg sok minden mást. Mégis a legfontosabb az, hogy azok az emberek szellemileg mellettünk álljanak, akik belátják a buddhizmus jelenlétének fontosságát, és szellemileg érezzék magukénak azt a törekvést, amit az Egyház képvisel. Ez nagyon-nagyon fontos része a működésünknek. És pontosan ezért újra felkérjük a fenntartói kört, hogy egy "pecséttel" hitelesítse törekvésünket. Ez a 108 fenntartó az, aki jó, segítő gondolataival, érzéseivel támogatja az Egyház munkáját, azzal, hogy pozitívan gondol ránk, hogy belsőleg segíti ezt az ügyet, s ez legalább ugyanolyan fontos, mint az, hogy az egy százalékokat megkapjuk. Ezúttal is jelzem, hogy várunk mindenkit, aki szeretne szellemi fenntartóvá, spirituális támogatóvá válni, és kérem, ezt jelezze feléd, hiszen Te fogod koordinálni ezt a dolgot, ha nem csalódom. A januári holdújév-ünnepen, január 29-én megtartjuk a szertartást, amikor a 108 fenntartó közössége feláll, és szellemi, pozitív energiákkal segíti munkánkat, és evvel biztonságossá teszi létünket. - Megéri a főnökével beszélgetni az embernek? Csak munka lesz a végén belőle... | ||
utolsó frissítés: 2008. november 28. |
|||
- Második, 1992-es következő elvonulásod - ahogy a régiek mesélték - kevésbé zajlott ilyen békés körülmények között, hiszen az egész Főiskola - mindenki, a tanárok és az összes diák - aláírásával kaptál levelet, hogy gyere vissza. Mégis, hogy jött az ötlet, hogy ebből a fantasztikus dologból kiugrasz? Majd a többiek megcsinálják, majd egyszer visszajövök?!
- Kétségkívül, kemény munka ez is, a látványosság glóriája nélkül. Kesztölcre mikor költöztél?