Derdák Tibor
a Kis Tigris Gimnázium és Szakiskola helyettes vezetője

- Szakállas, öreg mítosz köreimben, hogy a nyolcvanas évek végén a roma lakossággal kapcsolatos nehéz helyzetre egy Tenigl-Takács László nevű úr hívta föl a figyelmedet, és ekkortól datálódik érdeklődésed a téma iránt...

- Az mindenképpen igaz, hogy Takács László számomra fontos kiindulópont sokféle ügyben.

- Nem ezt kérdeztem...

- Őszintén szólva, nem emlékszem hasonlóra, de biztos volt ilyen is. Mert gyakran az ő bölcs útmutatásain én csak továbbhaladok, és a kezdetét elfelejtem. Tudod, a Tan is olyan, mint a tutaj, hogy átkelésre való és nem arra, hogy megőrizzük, és tovább cipeljük magunkkal. Nem tudom pontosan.

- Lehet, hogy pont fordítva történt, vagyis hogy te hívtad föl Laci figyelmét erre az érdekes és kényes területre?

- A kettőnk intenzív oda-vissza viszonyába sok minden belefér, és az biztos, hogy a Gandhi Gimnázium alapító gyűlésére én hívtam meg őt.

- Diplomáciából ötös, pedig szociológus és francia tanár diplomát szereztél!

- Nagyon régen volt. A francia nyelvet tanítottam is valaha, de nagy szükség ma már nincs rá, mert mindenki angolul akar tanulni. Én is.

- Mégis, miért választottad a szociológián belül a terepmunkát?

- Dávid János volt az a tanár, aki engem és csoporttársaimat a legtöbbet magával cipelt. Jártunk a Bakonyban, a régi bányászfalvakban, és ott láttunk pünkösdista istentiszteleteket, ami nagyon megfogott. A dudari pünkösdisták nem cigányok voltak, de későbbi jóbarátom, Bogdán István, a pettendi prédikátor éppen ekkoriban tért meg és térítette meg az egész rokonságát, sőt az egész települést, az egyik első hazai cigány falut. A romák társadalomtörténete a szemünk előtt alakultalakul. Kell ennél izgalmasabb tudományos téma?

- Nem zavarta a romákat, hogy mint tudósjelöltek nagyítóval és fényképezőgéppel vizslattátok őket?

- Sose erőltettük a tudósi attitűdöt. Igaz, hogy a szociológia egy tudomány, és nekem ez van beírva a diplomámba. Vagy húsz éve még Eötvös-ösztöndíjat is kaptam a nagy mű megírására. Az ösztöndíj kedvéért az ember elhiheti, hogy tudós, de a nagy mű még késik...

- Az érlelődési időszak hosszabb csak, mint minden nagy műnél - sejtem én. Magyarmecske, Besence, Mánfa. Mi köti össze ezeket a faluneveket?

- Baranya megyében van mindegyik.

- Aha. Gondolkozz még, kérlek!

- 1987 tavaszán költöztem Magyarmecskére Budapestről. Iskolatitkári állást vállaltam el a helyi iskolában, és egy szolgálati lakásban laktam.

- Ahol roma hallgatók voltak nagyobb részt!

- Fele-fele arányban, körülbelül. De valóban ez volt az, ami engem odavitt, és erősen érdekelt már az egész problémakör.

- Szüleid lelkesedéséről vannak emlékeid?

- Nem örültek, de sok idejük nem volt arra, hogy bánkódjanak, mert hamar látványos eredményeket produkáltam. Először jött az ösztöndíj, nem sokkal később országgyűlési képviselő lettem, szoros összefüggésben a roma üggyel. Kezdettől fogva látszódott, hogy presztízse van annak, amivel foglakozni kezdtem.

- Besence?

- Ott megvettem a református parókiát.

- Lakásnak, te szentségtörő?!

- Igen. Iskola is volt, egyébként. Nem működött persze, már sok éve.

- Jelen pillanatban pedig Mánfán vagy bejelentve?

- Most éppen Gilvánfán. Laktam Hidason is a cigánytelepen, aztán Pécsen a Tettyén. Ma éjszaka Alsószentmártonban aludtam. Nomád életet élek.

- Sok szervezet, alapítvány alapítója, moderátora, vezetője voltál és vagy. Megpróbáltam összeszedni: Fii cu Noi Egyesület, Gandhi Gimnázium, Amrita OBK, Collegium Martineum, Galilei Alapítvány, Bhim Rao Egyesület, Panycsa Szíla, és végül a Kis Tigris Gimnázium és Szakiskola. Kihagytam valamit?

- Ki, természetesen, de fölösleges mind felsorolni. A Wallenberg Egyesület talán még fontos. Parlamenti képviselő is voltam négy évig az SZDSZ színeiben, amit szívesen vállalok ma is.

- Ez azt jelenti, hogy most az SZDSZ-re fogsz szavazni?

- Igen.

- Jó, ezt nem írjuk be... Ezek az alapítványok, ezek a szervezetek működnek a mai napig?

- Melyik mennyire, persze. Azért ez nem azt jelenti, hogy a szervezetalapítás lenne a mániám, hanem arról van szó, hogy az elmúlt húsz év rendkívül alkalmasnak bizonyult egy csomó mindennek a kipróbálására, megcsinálására. Ezek csak "ügyes eszközök", meditációs emanációk, és inkább a történelem, semmint a saját jellemfejlődésem hozadékai.

- Az elmúlt húsz évbe állítólag az is belefért, hogy a lováriakkal beásul beszéljél, a beásokkal pedig lováriul. Igaz?

- Lováriul nem tanultam meg rendesen sose, csak könyvből. A beás tudásom, azt hiszem, hogy sokkal komolyabb.

- Állítólag magad is egy kisebbséghez tartozol, nevezetesen örmény származású vagy. Milyen diszkriminációk sújtják az örményeket?

- Nem tapasztaltam diszkriminációt. Az anyai családomban vannak erdélyi örmények. Valószínűleg valamelyik népirtás, üldöztetés kapcsán jelentek meg Erdélyben, később teljesen elmagyarosodtak, és ma már csak családi legenda, hogy mi is örmények vagyunk.

- Megnyugtató, hogy örménybőrért nem kiabálnak, bár manapság elég népszerű ilyen dolgokkal foglalkozni...

- Ladányi Jánosnak, aki tekintély a cigánysággal kapcsolatos szakirodalomban, van egy elmélete, miszerint az elmúlt századok során a délről Magyarországra érkezett és az átlagnál szerényebb egzisztenciájú bevándorlókra mondták, hogy cigány. Ha pedig egy kicsit jobb helyzetű és szintén délről érkező jövő-menő kereskedő volt, akkor azt mondták rá, hogy görög vagy örmény. Az elmélet írásos bizonyítékát én találtam meg. Kaposváron a Pécsi úti Iskola anyakönyveiben és a bizonyítványokban sok gyereknél éveken át azt a bejegyzést találjuk, hogy anyanyelve: örmény. De tudjuk, hogy oláh cigányok, és szó sincs róla, hogy az anyanyelvük örmény lenne. Jóval Trianon után, Horthy országgyarapítása során volt lehetőség arra, hogy erdélyi csoportok átkerüljenek Magyarországra, és ők mintha akkor kerültek volna át, vagyis a negyvenes években Kaposvárra. Majd örményként próbálták "eladni" magukat. Valahogy így vagyok én is: örménynek lenni sokkal egzotikusabb, mint magyarnak.

- Mindezek mellett érdekes kérdés, hogy hogyan kerültél kapcsolatba a magyarországi buddhizmussal. Ezt a kérdést, kérlek, ne hárítsd a történelmi szükségszerűségre!

- Nekem a buddhizmus régóta nagyon fontos. A környezetemben főleg cigányokkal, pedagógusokkal, politikusokkal találkozom, akiknek ez talán nem sokat mond. Viszont nekem már gimnazista korom óta egy alapvető tájékozódási pont volt a buddhizmus.

- Abból az időből leginkább könyvélményre tudok gondolni...

- Hatalmas könyvtára van apámnak. Ő élete különféle szakaszaiban különböző rangú, de azért mégis magas beosztásokat betöltő vezető volt abban a bizonyos ántivilágban, amiben felnőttünk. Ebben a könyvtárban akadt kezembe az első Tibetről szóló munka.

- A Buddhista Misszióba nem jutottál el?

- Dehogyisnem.

- Ismerted Hetényit Ernőt?

- Hetényit nem ismertem személyesen, de a vele való találkozásom egy igazi kóan történet.

- Elküldött téged is?

- El.

- Vagyunk egy páran!

- Az Apáczai Gimnáziumba jártam, ami közel volt a lakásához. Azt nem tudtam, hogy az az ő lakása, mert a telefonkönyvben csak annyi állt, hogy Buddhista Misszió. Becsöngettem iskola után, valamikor a koradélutáni órákban. Pongyolában nyitott ajtót, és mikor előadtam, hogy engem a buddhizmus érdekelne, akkor azt a kérdést tette föl, hogy angolul, németül és franciául olvasok-e szakirodalmat? Franciából ötösöm volt, de őszintén megmondtam, hogy a három nyelven egyszerre azért még nem vagyok perfekt. - Jöjjek vissza, amikor majd... - volt a válasz. Ha ebbe belenyugodtam volna, akkor még mindig várhatnám a bebocsáttatást, mert németül most se tudok. Így keresgéltem tovább, és a Misszióban Horváth Józsiékhoz sokat jártam könyvekért.

- A Főiskola alapítói közé nem kerültél be, viszont az első évfolyamban - tovább egzoticitálva magad - beiratkozott hallgató voltál. Immáron végzett szociológusként és romákkal foglalkozó szakemberként.

- 1991-ben országgyűlési képviselő voltam, és azért volt erre lehetőségem, mert ez a munkakör önálló időbeosztást tett lehetővé, hiszen nem volt főnököm.

- Laza volt. Legalább tudjuk, hogy a képviselők hogyan dolgoznak!

- Nem volt laza. Sokat kellett dolgozni, de az időmet magam osztottam be, mert nem nyolcra kellett járni és négyig bent ülni. Nagyon sokat köszönhetek a Főiskolának, de egynél több évet nem sikerült elvégeznem - mindmáig.

- Tudom, örökös újrakezdő vagy. Zenszerűen.

- Voltak más buddhista élményeim is, nemcsak a Főiskola. Abban a parlamenti ciklusban, amikor képviselő voltam, a tibetiek az emberjogi problémáik kapcsán szerveztek egy nagyszabású konferenciát. Az a George Fernandez volt a főkoordinátor, aki később hadügyminiszter lett Indiában, és aki akkor parlamenti képviselőként dolgozott. Így eléggé bele tudtam ásni magam a tibeti kérdés politikai oldalába. Sok olyan találkozásra nyílt módom, amire másképp nem lett volna lehetőségem.

- Látható, hogy a társadalmi kérdések mindig izgalomban tartottak a théravádin befelé fordultsággal ellentétben!?

- Pedig én théravádinnak mondanám magam, ha a népszámlálásnál ilyen részleteket kérdeznének. Néhány évvel ezelőtt, amikor a munkahelyemen, a mánfai kollégiumban a katolikusokkal való együttdolgozás során nagyon megfáradtam, és szükségét éreztem annak, hogy felfrissüljek, Párizs mellett a Le Bourget nevezetű théraváda buddhista kolostorban töltöttem két hónapot. Ezt egy srí lankai szerzetes alapította a Párizs külvárosaiban élő srí lankai, laoszi, kambodzsai buddhisták részére Association Buddhique Internationale névvel. Igaz, ami igaz, nehezen illeszkedtem az ottani rendbe. Ahogy belépett az ember kolostorba, a nagytiszteletű főapát előtt mindenkinek háromszor hasra kellett borulni. Ő ezt el is várta mindenkitől. Nekem meg nem ment.

- Cseberből vederbe? Elmentél megpihenni a katolikusoktól, aztán tessék...

- Igen. Talán a református nagymamám nevelése ez, hogy a katolikusok, azok szoktak térdre borulni, de mi nem.

- Hanyatt vágódtam a megtudtaktól! Minisztériumi főtanácsadóként is kaptál fizetést. Tanácstalan vagyok, hogy ez mit is jelent?

- Amikor 2002-ben Magyar Bálint másodjára is miniszter lett, kinevezett egy miniszteri biztost a cigány gyerekek iskolai integrációjának segítésére. A biztos asszony egy különlegesen okos és feltűnően szép hölgy, Mohácsi Viktória lett. (Azóta már Brüsszelben, az Európa Parlamentben képviselő.) Örömmel vette, hogy elkezdtem neki segédkezni, és ebből később állás lett. Két éven keresztül jogszabályokat írtam. Paradigmaváltást értünk el a magyar iskolák világában. Érdemmé lett az együttnevelés, és cikivé vált az elkülönítés.

- A szociológia-romológiai opus, munkásságod teoretikus esszenciája viszont még érlelődőfélben van. Részeredményként már nagyszámú oktatási és pedagógiai szakcikked jelent meg.

- Igen.

- Kifejezetten ez a specialitásod?

- Igen, és most, hogy újra bekapcsolódtam az egyetemi oktatásba Pécsett, azzal a furcsa helyzettel találkoztam, hogy a kötelező olvasmányok között saját munkáim is szerepelnek. Saját magamtól idézhetek, saját magamtól olvashatok fel magvas gondolatokat. Saját magamat taníthatom, mint a tudomány régi öregje.

- Nem nehéz beleszokni! Tudom, hogy Franciafölddel kitűnő a kapcsolatod, már csak a nyelvtudásod révén is. Franciahon az EU közepe és egy fejlett nyugati társadalom. Hol tartanak ők a cigánykérdés megoldásában?

- A francia romák kevesebben vannak, mint az itteniek, tehát nem alkotják lényeges szeletét az ottani társadalomnak. Ebben a szélárnyékban és abban a szabadságban a cigányság jelentős része vándorol. Nincs állandó lakhelye, vagy ha van is, akkor az egy lakókocsi. Így nem igazán lehet iskolába járni se.

- Ez azt jelenti, hogy a hagyományos életrendjüket megőrizték?

- Ha az ember egy ilyen lakókocsit megnéz, sok minden eszébe juthat, de a hagyomány a legkevésbé. Szép, modern lakókocsik. A mai társadalom részei ezek az emberek, csak elég speciális részét képezik.

- Valahol olvastam, hogy a cigányságot szerte a világon sehol, semelyik nép, nemzet, náció, kör nem tudta igazából integrálni, mert megőrizték függetlenségüket, független kultúrájukat és mintegy a partra vetettségüket, a társadalom perifériájára való szorultságukat.

- Ezzel nem értek egyet. Cigánynak lenni ugyanis nagyon sokféle dolgot jelenthet.

- Túl általános a fenti vélemény?

- A függetlenség mítosz. Az örök változatlan lényegiségbe vetett hit pedig nem más, mint a téves nézetek hálója, a tévképzetek bozótja, legalábbis a Magasztos erre tanít minket.

- Ne menj cigányútra! Tagadod a cigány hagyományok létét?

- Menjünk csak visszafelé a történelemben. Petőfiig visszamenőleg vannak a cigányokról készült fényképek a magyar múzeumokban, Szuhay Péternek köszönhetően szépen feldolgozva. Ha végigkövetjük a beásokat, a kelderásokat, a muzsikusokat, mindazokat, akikről csak azt gondoljuk, hogy hagyományőrző csoport, akkor meglepetten láthatjuk, hogy nem összefele tartanak a szálak, hanem szétfele. Tehát egyre nagyobbak a különbségek az egyes "hagyományhű" csoportok között, ha az időben visszafelé haladunk. Nincs valami őseredeti egységes cigány kultúra, ami aztán ide asszimilálódott, meg oda fejlődött, ezt őrizte meg, vagy azt hagyta el. Nincs ilyen, mert ez egy mesterséges konstrukció.

- Akkor közös eredet sincs?

- A híres magyar antropológusnak, Michael Stewartnak van erről egy szép gondolata. A cigányok a nevüket a bizánci birodalomban kapták, hogy acinganosz. Ez egy késő ókori vallási szekta volt, olyan szekta, ami a cigányok érkezésekor már nem is volt meg. Az emlék élt a bizánciakban, hogy az acinganoszok szoktak jósolni meg zenélni is, és amikor megjöttek a cigányok, rögtön rájuk fogták, hogy ezek akkor biztos ugyanazok. Ahogy a korabeli dokumentumokban elmélyedünk - így Stewart -, akkor kavargó szekták és népcsoportok széthulló tükörcserepei néznek ránk, és nem pedig valamiféle egységes nemzeti múlt.

- Mik a legfontosabb előítéletek, amik a cigányságot sújtják a társadalom többi része felől?

- Ebben sem hiszek.

- Sztereotípiák!

- Ezeket megtanuljuk. Nekem is gyermekkoromban, amikor a tábortűz mellett álltam, azt mondták, hogy ne álljak sokat a tűz mellett, mert cigányszagú leszek. De nem hinném, hogy ez volna az igazi lényeges kérdés.

- Pedig ezek a sztereotípiák mindig kibuknak!

- Igen, de ott, ahol én dolgozom és élek, nem ez az igazi probléma, hanem az, hogy emberek tömegei születésüktől fogva el vannak zárva a továbbtanulás lehetőségétől, a normális, rendesen fizető, megbecsült munkáktól és lakáskörülményektől.

- A sztereotíp előítéletek miatt.

- Említettem, hogy laktam Hidason, a cigánytelepen. Azokkal az emberekkel ma is nagyon szoros kapcsolatom van. A hidasi cigánytelep tényleg egy igazi afrikai nyomorúság képét mutatja. Nagyon pici házak, nincs közvilágítás, az utcai csapról viszik az öregek meg a gyerekek a vizet haza. Egy óriási szemétdomb van a telep mögött, mert a cigányok szemetéért évtizedekig nem jött föl a kukásautó, és egészségügyileg is rettenetes állapotban vannak az emberek. De ennek az oka pusztán egy tulajdonjogi probléma. Semmi előítélet, semmi gonoszság. A cigánytelepek nagy részét valamikor a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években fölosztották az ottlakók között, és magántulajdonba került az a kis terület, ahol az emberek laknak. Így fölvehet rá hitelt, szociális támogatást, tulajdonaként kezelheti, felhalmozhat. A hidasi cigánytelepet azonban nem osztották föl. Osztatlan terület, tulajdonjogi káosz, félig az erdőbirtokosságé, félig az önkormányzaté, és nem azoké az embereké, akik ott laknak. Ezért lehetetlen fölhalmozni, nem kap rá senki hitelt, nem kap rá szociális támogatást, nem is érdemes tulajdonképpen semmit beruházni, tehát a pénz nem halmozódik föl ingatlanban. Ilyen egyszerű, és semmi előítélet. Én azt tapasztalom, hogy annak a sok bajnak, ami a cigányság körül van, nem lehet valami gonoszságban megfogni az okát, hanem ezek társadalmi problémák, amiket viszont kezelni lehet. Tehát nem a felelőst kell keresni, nem haragudni kell valakire vagy valamilyen gondolatra, hanem annak a problémának kell nekimenni, ami éppen van. Amivel nap mint nap a Kis Tigrisben megküzdünk Alsószentmártonban, Sellyén vagy Gilvánfán, az az oktatás problémája. Itt is lehetne felelőst keresni, hogy azért van a baj, mert a tanító néni előítéletes, vagy a család nem becsüli eléggé az iskolát, szóval a család visszahúzó ereje. Pedig nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy a gyerek nem tud olvasni. Ott van tizenhat évesen, és nem érti, hogy mit olvas. Ez a gond, és ez nem cigányprobléma, mert bárkivel előfordulhat. Magam is nehezen olvastam egyébként tizenhárom-tizennégy évesen, de olyan családban nőttem föl, ahol volt elég könyv.

- Kis Tigris. Mik a legégetőbb feladatok, amelyeket meg kell oldani a Kis Tigrisben?

- A semmiből hoztuk létre ezt az iskolát, mint emanáció született meg, és az emanáció nehezen materializálódik olyanná, ami valójában kellene. Vásároltunk egy családi házat, aminek a belmagassága csak kettőszázhatvan és nem háromszáz centi, ezért iskolaként nem engedélyeztethető az épület, viszont mégiscsak tanítunk benne. Ezért most bennünket egy nagyon enyhe, de mégiscsak hatósági büntetés is fog sújtani, mert olyan helyen oktatunk, ahol nincs ki a légköbméter. Most tehát építkezünk.

- Gyönyörű terveket láttam épületrész építésre. Az emanálódási proceszszus hipermaterialifikációja aktiválódik in tempore?

- Igen, már a megvalósulás küszöbéhez érkezett. Az állam rendkívül bőkezűen támogatja a nemzetiségi oktatást, a felzárkóztató oktatást és az egyházi oktatást is. A működéshez sok pénzünk van. Építkezéshez azért ez még kevés, de lehet belőle spórolni, félretenni. Ennek a tanévnek a során körülbelül tízmillió forintot megtakarítottunk. A Raiffeisen Bank, és személy szerint a vezérigazgató, Felcsúti Péter ehhez még annyit segített, hogy mármár együtt van az építkezéshez szükséges pénz.

- Hány hallgatója van a Kis Tigrisnek?

- Százötvenen iratkoztak be szeptemberben, és a legutóbbi létszámjelentésünkben százharmincnyolc diák szerepelt.

- Rendszeresen bejárnak a tanulók?

- A százharmincnyolc igen, a maradék azért nem szerepel, mert ők viszont nem.

- Egy katolikus falu kellős közepén áll a Kis Tigris épülete. Okozott-e ez problémát?

- A római egyház teszi a dolgát, nem velünk van elfoglalva. Akad itt tennivaló bőven! Marad nekik is, nekünk is. Alsószentmártonban a lakosságnak mindöszsze egy százaléka érettségizett, pedig hazai átlagban ma a fiatalok hetven százaléka érettségizik. Még egy adat, hogy érzékeltessem a tennivaló égető voltát: a gyermekkorú lakosság száma ma Magyarországon a lakosság 16%-a, tehát száz lakos közül tizenhat gyerek. Gilvánfán ez az arány 40%! Száz ember közül negyven gyerek! Ugye hamarabb meghalnak a felnőttek, és több gyerek is születik. Képzeld el: a gilvánfai adat azonos az indiai országos átlaggal - egy darab India a Dráva partján! Ha valahol ilyen sok a gyerek és közülük ily kevesen tanulnak tovább, akkor ott van tennivaló. A katolikus egyháznak sokrétű és komoly munkája zajlik Alsószentmártonban, immár huszonöt éve. Huszonöt éve szolgál ott ugyanaz a pap, aki szintén megtanult cigányul, és olyasmi a története, mint az enyém, vagy több másunké, akik ezt a munkát végezzük. És az a munka, amit Lankó tisztelendő végez, nagyon értékes. Azokban a falvakban, ahol ő megjelenik, egész más helyzet fogad bennünket, mint ahol nem tevékenykedik.

- Mit tud hozzátenni ehhez a buddhista megközelítés?

- A katolikus egyház karitatív munkája ugyanannak a társadalomnak a mosolygós arca, amely másfelől a cigányság elkülönült helyzetét is létrehozta. Érthető, hogy a római egyház célkitűzései között nem szerepel egy gyors és radikális fordulat elérése. Mi frissebb szellő vagyunk ezen a tájon. Úgy látjuk, hogy ilyen statisztikai mutatók mellett nemcsak áldozatos karitatív munkára van szükség. Szerintünk mindenekelőtt egy olyan célkitűzés szükségeltetik, ami radikálisan változtat a fennálló helyzeten.

- Ez az! Fundamentalizmus!

- Lankó tisztelendő sok kérdésben nagyon radikálisan gondolkozik, de azt azért nem hiszi, hogy föl kellene forgatni a status quo-t. Mi meg éppen ezt gondoljuk. A mi programunk előképe Ambedkár életműve. Ő dhammakrántínak, "dharma-forradalomnak" hívta a saját koncepcióját. Amikor megkérdezték tőle, hogy ez hínajána vagy mahájána, azt válaszolta: "navajána" - új szekér. A modern buddhizmus tehát adott a világnak egy olyan mozgalmat, ami jelentőségében Martin Luther King küzdelmeihez hasonlítható, még ha a nyugat világ erről nincs is tájékozódva. Ambedkár bódhiszattva-fogadalma radikális társadalmi változást generált. Szerintem a "navajána" teológiájának lehet tere Magyarországon is, ebben fundamentalista vagyok.

- Azt tartják rólad - és én elhiszem -, hogy rendkívül céltudatos ember vagy, aki kőkemény akarattal megy a választott útján. Te is így gondolod?

- Január közepén érkeztem vissza egy hónapos indiai utamról, és olyan munka eredményét láthattam odakint, amitől mi még messze vagyunk. Ötven év buddhizmus elegendő volt ahhoz, hogy olyan hat-nyolc millió embernek gyökeresen megforduljon az élete. Rengeteg lakásban jártam, ahol mindenütt látszott a vallás jelenléte, és az is látszott, hogy mekkorát ugrottak előre ezek az emberek ötven év alatt.

- Te is így gondolod. De "Térjetek meg!"?

- A TKBE Egyházi Tanácsa azt kérte tőlünk, hogy diákjainkat a saját szellemi útjukon, mindenekelőtt pedig a saját vallásukban segítsük tovább, és ne kezdjünk hittérítésbe. Nem is vagyunk misszionáriusok. Mégis, valamilyen spirituális nyomdokon azért haladunk, és az indiai dhammamitrák mozgalma óriási példa. Olyan emberek tömegein segített, akiket nem egyszerűen előítéletek vettek körül, hanem a cigányokat sújtó diszkriminációnál sokkal-sokkal súlyosabb rituális kirekesztés. A volt páriák körében ma három gyerek a norma, pedig Indiában a szegényeknek sokkal több gyermekük van, és a nyomor, az iskolázatlanság mindennapos. A buddhista családokban az egyik gyerek többnyire vasúti mérnök, a másik mikrobiológus, a harmadik informatikus. Lehet tehát gyökeres változásokat elérni, és erre a "navajána" szellemi háttér nagyon jó.

- Gondolod, hogy a Western Buddhist Order tud majd tényleges segítséget nyújtani ebben?

- Nem majd, hanem most. Eleve itt van az az újítás, amit a buddhizmusba behoztak: hogy a vallás nemcsak szerzetesi közösségre épülhet, hanem világi szerveződésen is alapozódhat. Ebben a rendszerben először dhammamitrává avatnak: kék ingbe öltözöl, felveszed a panycsa szílát, virágokkal szórnak meg a barátaid, nem iszol, nem dohányzol, nem eszel húst. Ha a szellemi úton előrehaladsz, akkor dhammácsári avatást kaphatsz. De közben a világban élsz, tanulsz, dolgozol, házasodsz. Nyugaton és Indiában, tehát ahol a Western Buddhist Order működik, az új buddhisták megfogadják a Tan TANácsait. Más keleti országokban, ahol évezredek óta elvileg buddhisták az emberek, a buddhista felfogás gyakran csak abban merül ki, hogy a szerzeteseket ellátják, de nem sokat TANakodnak a Tanról.

- Így vagyunk mi is a kereszténységgel!

- Így van.

- Magam is sokkal többet tudok a buddhizmusról, mint saját kultúrám keresztény alapjairól.

- A történelmi egyházakban a papok, szerzetesek monopolizálták a vallást. Nekünk, híveknek már nem sok jut belőle. Ezen a strukturális problémán a Western Buddhist Order tudott segíteni. A Nyugati Rend hierarchiájában, amit Anagárika Szangharaksita dolgozott ki, a szerzetes nem vallási profi és mi nem amatőrök vagyunk. A Nyugati Buddhista Rendben az egyszerű polgár is megérzi azt, amit a buddhizmus úgy mond, hogy mindenkiben ott van a buddhatermészet. Ismétlem, ez nem azt jelenti, hogy meg akarnánk téríteni bárkit is, de nekünk, akik ezt a munkát buddhistaként végezzük, óriási sokat jelent.

- A jövőre vonatkozó ars poetica-t már kimondtad az előbbiekben. Ez az út lehet a "cigányút"? Engem azért továbbra is izgat egy kérdés. Mi lesz az a kulturális hozadék, amit a romák hoznak majd be a magyar társadalomba? Ne a zenét mondd...

- Pedig a zene biztosan ilyen, de igazad van, ne ragadjunk le a sztereotípiáknál. A Buddhista Főiskolán például azt is érti mindenki, ha azt mondom: a cigányok kulturális hozadéka az informatika. Mikrobiológusunk is van a Gandhi Gimnázium volt hallgatói között. És ha még vasúti mérnökök tekintetében is föl akarjuk venni a versenyt az indiai dhammamitrákkal, akkor az majd a Kis Tigris kulturális hozadéka lesz. Persze föl lehet tenni a kérdést: egy egyetemi hallgató mitől lesz majd cigány? Ezek a mérnökök pont annyira lesznek cigányok, amennyire a Kis Tigris Gimnázium buddhista. Ó, Sáriputra, ezért a tökéletesség harcosa - hisz nincs mit elérnie - erre a megmásíthatatlan ismeretre hagyatkozik, ebben lakozik, tudatát nem borítja homály, és nem retteg. Maga mögött hagyja a tévelygést és eléri a végső célt, a gyötrelem felülmúlását, a nirvánát.

- Köszönöm a beszélgetést!