Ruzsa Ferenc
főiskolai tanárunk, az ELTE docense

- Nagyon markáns ember és tanárember hírében állsz. Többször fölvetődött bennem, hogy óra közben netán fél is tőled a diákok egy része?!

- Hogy óra közben félnének? Azt talán nem. Nyilvánosan még nem aprítottam fel senkit.

- És vizsga közben?

- Négyszemközt természetesen más. Úgy már több haláleset írható a számlámra. Mióta világ a világ, félnek tőlem.

- Ugye, azért érzed, hogy sajátos aurája van a személyiségednek?

- Most már talán érzékelem is. Régebben nem éreztem: egyszerűen megmondták. Még kamaszkoromban hallottam először, hogy tőlem egyszerűen félni lehet, pedig nem bántottam senkit. Miért? Nem tudom, de tőlem félni lehet.

- Így van. Magas is vagy, gyors is vagy, okos is vagy. Mindez pont elég ahhoz, hogy az embert kibillentsd az egyensúlyából. Filozófia-indológia szakon végeztél. Állítólag már gimnazista korodban elköteleződtél a szanszkrit nyelv mellett...

- Igen. Középiskolás koromban két éven keresztül bejártam az egyetem indológia óráira tanulni.

- Hogyan támadt fel ez az érdeklődés?

- Amikor teljesen véletlenül összetalálkoztam a jógával, magyar nyelvű könyv alig volt róla. Mivel nem olvastam más nyelveken, jött az ötlet, hogy a jóga-szútrák eredeti nyelvét kellene megtanulnom.

- A jóga kinek a közvetítésével "kísértett" meg?

- A bátyám egy matematikai diákolimpián egy másik kitűnő matematikustól tanult jógagyakorlatokat, és hazahozta. Én előtte soha nem hallottam, láttam ilyesmit, és elkezdett érdekelni.

- A Tamkó Sirató Károly-féle vonallal nem találkoztál össze Pesten?

- Nem. Csak könyvekből, szinte mindent csak könyvekből tanultam.

- Számomra kicsit furcsa párosítás - főképpen abban az időszakban - a filozófia-indológia szakpár. Amellett, hogy magad is kitűnő matematikus voltál bátyáddal együtt. Tetejébe a családi környezet is az egzakt diszciplínák irányába mutatott, hiszen édesapád egyetemi tanár volt logikából...

- ... a bátyám pedig akadémikus matematikából. Egyébként Imrének hívják őt is. Eredetileg matematika-filozófia szakra készültem, de rosszul tájékozódtam e szakpár indulásáról, így filozófia-angolra felvételiztem. Bekerülve az egyetemre, csak úgy hallottam, hogy indul az indológia szak, és benéztem az első órára, hogy tetszik-e még nekem? Valahogy ottragadtam. Nem döntés volt, hanem történés. Az emberrel a fontos dolgok történnek.

- Filozófiát hallgattál a régi, átkos rendszerben. Dialektikus marxizmust, ugye. Ugyanezzel a módszerrel interpretálták a nyelvi képzésen túl az indiai bölcseleti rendszereket is?

- Indiai bölcselettel senki nem foglalkozott az egyetemen. Se filozófia, se indológia szakon erről nem hallottam, mert nem tudott róla senki semmit.

- Kifejezetten csak nyelvi képzés volt az indológián?

- Szigorúan csak szanszkrit.

- Az ideológiát jelentő Buddhista Misszióba azért csak belebotlottál?

- Rátaláltam abban az értelemben, hogy észleltem a táblát a Múzeum utcában. Álltam a kapu alatt, és csodálkoztam. Misszió? Buddhista Egyház? Másfelől - ez a lényegi oka a távolmaradásomnak - én hindu szemszögből közelítettem meg a kérdést. A buddhizmus klasszikus hindu interpretációja nagyon kritikus. A Buddha a gonosz megtestesítője volt, aki az igaz hindukat akarta megtéveszteni. Mivel én ezt a felfogást ismertem, az egész valami ostoba elhajlásként jelent meg számomra. Mit kezdtem volna a buddhizmussal?

- Azért azt tudtad, hogy a buddhizmus világvallás?

- Persze, de rossz. Ez teljesen világos volt.

- Annak ellenére, hogy néhány buddhista szöveggel biztosan találkoztál?

- Egy betűt sem olvastam erről. Mint említettem, az egyetemen nem tanítottak ilyesmit, és magyarul hihetetlenül kevés dologhoz lehetett hozzájutni. Mondjuk Schmidt József könyve, majd később a Téchy Olivér monográfiája. Engem viszont a hinduizmus érdekelt, így különösebb lépést ebbe az irányba nem tettem.

- Hamvas Béla stencilezett szövegei sem álltak meg nálad?

- Olyan fokig nem, hogy nem is hallottam róla. Az egyetemi oktatás tematikuma abban időben szűkebb volt, huszadik századi filozófiát is alig tanultunk, nemhogy misztikusokat és ezoterikusokat. Egyszerűen nem jutottak el hozzám ezek a gondolkodók/gondolatok.

- És a világképed egyetemistaként milyen irányban hajlott? Ugye, a társadalmi tudat az erős volt akkor...

- Cikázott. Kisgyerekkori indíttatásom abszolút rendszerhű volt. Mind a két szülőm valamilyen módon marxistának tekinthető, és mindkettejüknek fontos is volt. Apám például még anno, a Horty-rendszerben illegális kommunista volt, tehát ez egy nagyon régi örökség. Sejthetőleg a jóga felé fordulás ettől radikálisan különböző próbálkozás lett volna. Jó pár éven keresztül azzal foglalkoztam, hogy meggyőzzem magamat, hogy hiszek a hinduizmusban. Majd kiderült, hogy ez tévedés, de sokáig ez volt a vezető programom. Mindez azonban a rendszerrel való viszonyomat nem befolyásolta. A szocializmusból annyit láttam, hogy jogilag, anyagilag deklarálva van az egyenlőség, és ez morálisan szimpatikus volt és működőképesnek is tartottam. Majd szép lassan, tizennyolc-tizenkilenc éves koromtól lassan módosult ez az elképzelés. Az egyetemi évek alatt az indiai gondolatvilág viszonylag távol volt tőlem, az irodalma sokkal jobban érdekelt. A diplomamunkámat is a Cshándóghja-upanisad és Parmenidész kapcsolatáról írtam a magam szabotőr módján, ami teljesen autodidakta vállalkozás volt. Filozófiai-történészi vállalkozás, nem filozófusi.

- Így a László András-féle körrel sem volt kapcsolatod.

- Semmi. Nem is hallottam róla.

- Fehér Judit pedig járt hozzá! Nem említette?

- Abszolút nem. Rajta keresztül sem kerültem kapcsolatba a buddhizmussal, pedig ő tibeti szakra is járt.

- Egy-két apróságra sikerült rábukkannom veled kapcsolatban. Kiderült, hogy hajóskapitány is vagy! Esetleg saját vitorlás?

- Saját vitorlásom sose volt, de hajóztam sokat.

- A Balatonon?

- A Balatonon és a tengeren is.

- És ezt a hobbit miért hagytad abba?

- Drága. Egy programozónak belefér a költségvetésébe...

- Egy bölcsészkari oktatónak már kevésbé - ezek szerint. Sokunknak feltűnt, hogy mindig remeg a kezed. Miért?

- Ez egy örökölt probléma, ami a kor előrehaladtával fokozódik. Apám gyakorlatilag azért vonult végleg nyugdíjba, mert már nem tudott a táblára írni.

- Hogy megcsillogtasd sokoldalúságodat, egyetem után programozónak álltál. Ami egyenesen következett a hindu irodalom szeretetéből, ugye?

- Középiskolai barátaim kerestek meg ezzel, és egyetem után muszáj volt dolgoznom valahol, mert rendszerhűségem megkérdőjelezhetősége miatt átmenetileg szalonképtelenné váltam.

- Mi volt ez az apropó?

- Egyértelműen egyetlenegy dolog, hogy egy úgynevezett alternatív békemozgalmat csináltunk egy páran. A Dialógus békemozgalmat, amit be is tiltottak, meg ilyesmi.

- Szüleid mit szóltak hozzá?

- Mind a kettő ellenezte a maga módján. Anyám egyszerűen aggódó félelemmel, apám meg kimondottan elvi alapokon. Hittem abban, hogy a rendszer megváltoztatható, és egy évbe bele is telt, míg a hatalom eldöntötte, hogy betiltja. Ekkor zajlottak Lengyelországban a Szolidaritással kapcsolatos dolgok, és kíváncsi voltam, hogy mi az a maximális lépés, amit meg lehet tenni.

- Esetleg szamizdat-szerző is lett belőled?

- Határeset. A stratégia része volt az, hogy mi nem sértjük meg a törvényeket, hanem élünk velük. A kiadványunkat ezért nem neveztük szamizdatnak, és nem is sokszorosítottuk, mert azt az akkori szabályok tiltották.

- Vagyis?

- Vagyis másoltuk. A Dialógus című újságból megjelent talán nyolc szám. Változó mennyiségben, de azért elég sok példányban másolták, és sokan is olvasták.

- Ravasz fogás volt részetekről nem sokszorosítani, csak másolni, bár a különbségen azért el lehetne vitatkozni... Ezek szerint az úgynevezett rendszerváltó elittel is bensőséges kapcsolatba kerültél?

- Természetesen, de azért nem tartoztam igazán a demokratikus ellenzékhez.

- Diplomatikusságod sem hagy maga után kívánnivalót! Térjünk vissza a programozói pályakezdésre. Egyszerűen fölgyúrtad magad ezen a területen? Bár ez akkor még annyira nem volt nehéz!

- Akkor volt nehéz!

- Akkor volt nehéz?

- Olyan technikával kellett dolgozni, amit senki nem ismert, és teljesen eszköztelenül. Akkortájt a szó szoros értelmében gépi szinten kellett programozni. Hihetetlenül izgalmas volt. Majdnem tíz évet töltöttem el ezen a területen, de végül kivonultam belőle, bár anyagilag megerősödtem. A vállalkozásból elegem lett, informatikai kutatóként viszont filozófia-indológia diplomával nehéz lett volna elhelyezkedni. 1992-ben pedig visszahívtak az egyetemre oktatónak, és én igent mondtam.

- Jelenleg docensi beosztásban vagy az ókori és középkori filozófia tanszéken. Jól érzed magad ott?

- Elég jól. A kollégák nagyon kellemesek, a környezet kimondottan kitűnő. Szakmailag teljesen vállalható.

- És a Buddhista Főiskolára hogyan kerültél? Itt is régóta tanítasz!

- Valószínűleg Körte volt ebben a ludas, talán ő vitt el először a Főiskolára. Akkortájt dolgoztam a kandidátusi disszertációmon, ami a szánkhjával foglalkozik. Takács Laci is akkortájt készítette a szánkhja fordítását, Körte meg összehozott bennünket. Szerintem, ha az ember meglátja Takács Lacit, onnantól kezdve nincs több kérdése, hogy mit keres itt. Takács egy olyan jelenség, amit az ember nem tud lepattintani magáról.

- Fajsúlyos jelenség, kétségkívül. Mind a ketten gyorsak vagytok, okosak, és szeretitek piszkálni egymást.

- Érdekes, de egymást nem piszkáljuk. Takács rendkívül piszkálódós, mindenkit piszkál, de engem nem. Valószínűleg azért, mert tapintatos ember és látja, hogy én egy hiú majom vagyok. Tehát megsértődnék, és minek?

- A kandidátusi védéseden ő volt az egyik opponensed.

- Erre igen büszke vagyok. Mert ez azért nem semmi - szerinte!

- Nem mentek oda hozzád utána, hogy érdekes opponensed volt?

- Kérdések voltak, azt mondanám. De ez egy tantrikus aktus volt, amit együtt bonyolítottunk le a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Szakmailag teljesen vállalható és korrekt volt. Szanszkritból Takácsnál vannak jobbak, de olyasvalakit, aki az ind filozófiát ismeri és szanszkritul is tud, nem nagyon ismertem.

- A Főiskolán jól érzed magad? Vagy jól-rosszul?

- Hullámzó, persze. Mégis, nagyon elkötelezett vagyok ez iránt az ügy iránt.

- Pár évvel ezelőtt mondtad nekem, hogy régebben izgalmasabb volt a Főiskola. Most sem lehet unatkozni, legfeljebb egy másik oldal felől tör rád az izgalom...

- Teljesen más oldalról. Amit most izgalomnak nevezünk, ez nem olyasmi, amire azt mondtam, hogy régen izgalmas volt. A régi egy atmoszférát jelentett, most meg politikai csatározás folyik, ami a maga módján izgalmas, bár meglennék nélküle. Ami engem ide csábított - amellett, hogy olyan emberek fordulnak meg itt, akiket szintén érdekel a nagybetűs Kelet - az az, hogy Magyarországon ez az utolsó hippi-tanya, ami az én világom is. Itt nem azért nem kötnek nyakkendőt az emberek, mert nem tudnak nyakkendőt kötni, hanem azért, mert nem azt képzelik el párosításnak, hogy kockafejűek lesznek. No, ez kevésbé van ma így a tanárokkal is, a diákokkal is. És optimista vagyok, hogy újra hippi-szerűbb lesz, ha nem is nagyon, de legalább egy kicsit.

- Márpedig most a kockafejűsítés irányában állunk, legalábbis szakmai szempontból.

- A tudás nem kockafej.

- De egyfajta struktúra, ami mindenképpen meghatároz, gátat szabva az élet élő áramának. Más az egzaktsági foka a matematikának és más a szellemtudományokénak, melyek eszmékkel, érzésekkel és ellentmondásokkal operálnak, nem pedig hűvös kalkulusokkal és egyértelműségekkel. Matematikai szigort itt nem várhatunk el, hiszen éppen az szalad el így, amit meg akarunk fogni. A tudás káosz, a nemtudás zűrzavar - mondja egy zen kóan.

- Te példálóztál az előbb Hamvas Bélával. Nem mondanám, hogy kockafejű lett volna, sem azt, hogy kis tudású. A szakmai színvonal emelése roppant fontos, és ennek az első pillanattól nagyon elkötelezett harcosa vagyok. Ez nem függ össze a nyakkendővel, szerintem. És a buddhizmus, nagyon különböző módon, mégiscsak a tudásban leli fel a megvilágosodásnak a gyökerét.

- Takács Laci utolsó kérdése volt opponensedként, hogy a szánkhja-rendszer célja a metafizikai felébredés, és hogy hol tartasz ennek realizálásában. Te inadekvát kérdésként elutasítottad a választ.

- Természetesen, hiszen annak, hogy a teljesítményem szakmailag megüt-e egy bizonyos nívót, semmi köze nincs ahhoz, hogy a szakmai teljesítménynek a tárgya varázsszer-e, elvezet-e a megváltáshoz, vagy nem. Egyszerűen nem függenek össze.

- A kérdésben az is benne volt, hogy alárendelődtél-e annak a témának, amivel oly szenvedélyesen foglalkoztál. A felkészültséged irigylésre méltó volt, és az utolsó kérdés a személyt próbálta megszólítani, látszólag sikertelenül...

- Takáccsal előtte és utána is még sokszor beszéltünk róla, hogy jó-e valamire a szánkhja. Én kedvelem egyébként a szánkhja megközelítésmódját, a filozófiai rendszerek közül leginkább. Erő van benne és mélység. Azt se felejtsük el, hogy a Buddha is szánkhja iskolába járt, legalábbis ha nem tévedett a hagyomány. A védésen is úgy gondoltam - itt a Főiskolán, ami egy buddhista iskola, mit csináljak, kénytelen vagyok egy picit máshogy gondolni -, hogy a személyes vélemény magánügy. Alapvetően nem beszél róla az ember...

- A Buddhista Főiskola keretei között sem alakulnak át az előadásaid személyesebb szintűre?

- Általában érzik a hallgatók, hogy nem lenne helyes megkérdezni például tőlem, hogy mit gondolok egy-egy dologról. Nem akarom a saját konklúzióimat készen átnyújtani. Az utamat, azt szívesen megmutatom, de a végeredményt, hogy "hidd el nekem, mert én komoly, rendes ember vagyok", nem szívesen tárom fel. Ha egy diák négyszemközt, fekete-fehéren a szemembe néz és megkérdezi, hogy hiszek-e istenben, vagy létezett-e a Buddha vagy szerintem van-e nirvána, akkor válaszolok ezekre a kérdésekre. De semmiképpen nem a személyes vélekedéseimet akarom közvetíteni, hanem azt, hogy ezt az utat hogyan járja be az ember.

- Koherens világképed van? Milyen keretek között tudod meghatározni ezt a koherenciát?

- Nehéz kérdés. Volt az életemben egy olyan szakasz, amikor az összes lehetséges szempontból koherens volt a gondolkodásmódom. Most azt hiszem, hogy a szó szűk értelmében továbbra is koherens, tehát egymással összeegyeztethető elemekből tevődik össze az, amit a világról gondolok, és ahogy én ezt látom.

- És azt tudod, hogy mit nem tudsz?

- Sok mindenről tudom, hogy nem tudom, és még azt is sejtem néha, hogy soha nem fogom tudni.

- Melyik munkahelyed otthonosabb? Az ELTE vagy a Főiskola?

- Erre sincs fekete vagy fehér válasz. Van, ami ott sokkal jobb, a Főiskolán meg változatosabb a munka. Nagyon jó, szerető, támogató, közös ügyről tudni vélő kollektíva volt itt még nyolc évvel ezelőtt. Nagyon reménykedem, hogy újból kialakul ez az atmoszféra a Főiskolán.

- Az esélyt mindenképpen meg kell adnunk magunknak!

- Igen, csak nagyon nehéz rajta dolgozni. Nyolc évvel ezelőtt magától értetődő volt, hogy ha valahova mentünk, akkor mentünk és sokan mentünk. Most bárhova megyünk, mindenütt kevesen vagyunk. Döbbenetesen kevesen jöttünk össze tavaly karácsonykor is Farkas Palinál.

- Mindez a hallgatókra is érvényes különben. Gólyabálon, iskolanapon alig voltak.

- Hihetetlen nagy gödörből kell kimásznunk, és pontosan e miatt a létra sincs ott. Nincs mire támaszkodjunk. Ha együtt lennénk, akkor egy csomó mindent meg tudnánk oldani. De nem jövünk már össze, és így nagyon nehéz.

- Köszönöm a papírzsebkendőt! Van-e jól érzékelhető különbség az ELTE-s hallgatói csoport, és az itt megforduló diákok között?

- A fiatalok között már nem markáns. A kilencvenes években pedig nagyon nagy volt. De az ELTE mégiscsak az ország első egyeteme, és egy nehéz felvételi vizsgán bekerült kicsiny csapatot tanítottunk, ami szép lassan megváltozott. Itt is alapvetően átalakult a hallgatói kör. Tíz évvel ezelőtt érettebb emberek jöttek a Főiskolára, az arányuk legalábbis komolyabb volt. Ebből ma kevesebb van, jóval kevesebb. A hétvégi képzésben természetesen többen vannak, de a nappalin sokkal kevesebben. Az biztos, hogy az egyetemen is nagyot csökkent a színvonal. Így a kettő közötti különbség már egyáltalán nem mondható markánsnak. Őszintén szólva, engem ez már régóta nem is érdekel. Régebben erősen elitista voltam, aki a legjobbakat szerette tanítani, és nehezemre esett mindenki mást. Próbáltam teljesíteni, de becsületből.

- Teljesítés előtt áll a szanszkrit nyelvkönyv is, ami kiegészítené Körtvélyesi Tibor nyelvtankönyvét. Némi összeegyeztetés árán talán már olvasni is lehetne?

- Természetesen, csak éppen két embernek nincs elég energiája a végső formába öntéshez: Körtének meg nekem.

- És a Gyorsan, könnyedén szanszkritul című kis zsebkönyv is készülőfélben van, ugye?

- Hogyne.

- Többször jártál Indiában, esetenként ösztöndíjjal. Miről szóltak az útjaid?

- Egyszer utaztam körbe, hogy megnézzem, amit meg kell nézni: különböző szent helyeket, templomokat, a tájat. Hogy milyen egy kókuszpálma, mert ez is hozzátartozik az indológus szakmához. Pár évvel ezelőtt Körtével ketten voltunk együtt egy idilli helyen. Ez már az a fázis volt, amikor már szagot kaptam, hogy a szanszkritot máshogy kéne csinálnom. Oda azért mentünk, hogy megtanuljunk beszélni szanszkritul. Nem állítom, hogy nagyon messzire jutottunk el ebben a vállalkozásban, de kis lépésből kis tett.

- Igazi terepmunka, gratulálok! Vannak, akik még szanszkritul beszélnek?

- Hogyne. Találkoztam is olyan helybelivel, aki beszélni tudott, csak tanítani nem. Az ind tanítási metódus fehér ember számára egyszerűen nem működik, ugyanis nincs tizenkét ráérő éve. Én most már tudok beszélni szanszkritul, de ez azért van, mert találkoztam egy olyan indussal, aki egyrészt tudott szanszkritul, másrészt megtanult tanítani. És ezt egy ideje már művelte is itt, Európában: őt nem Indiában szedtem fel, hanem a Heidelbergi Egyetemen.

- Bocsánat, ezzel most kilógsz az indológus sorból, hogy Te ilyesmire fordítottál energiát?

- Azt hiszem, hogy még mindig kilógok a sorból, de gyanítom, hogy egyre kevésbé. Régebben, hogy ha más megpróbálkozott ilyesmivel, valószínűleg szégyellte és titkolta.

- De miért?

- Az akadémiai képzésnek van egyfajta fennkölt, nyakkendős, frakkos hangulata, amibe ez nem fér bele. Tudom például, hogy elég egyedi vagyok abban, hogy recitálok. Vagyis hogy a verseket egyfajta dallammal adom át. Pedig ezt Indiában csak így csinálják. És nem gondolom, hogy helytelenítenék a kollégák, csak olyan isten nincs, hogy egy komoly, egyetemi órán elkezdjen valaki dudorászni. A hallgatóimmal óriási strapámba kerül az egyetemen, nagyobba, mint itt. Ha én bohóckodom a katedrán, akkor te miért nem bohóckodsz ott a helyeden? Ez nagyon nehezen leküzdhető gátlás. Megszólalni szanszkritul is hasonló: bohóckodás, hiszen a szanszkrit klasszikus szövegekből áll, melyek írva vannak.

- Ismersz olyan kollégát, aki ezzel foglalkozik?

- Nem is tudom. Európai emberrel szanszkrit tanfolyamon kívül nem beszéltem szanszkritul, de ismerek olyan kollégát, akiről biztosra veszem, hogy tudna. A régi tradícióban, a tizenkilencedik századi tradícióban ritka dolog volt, de nagyra értékelték, ha valaki beszélni is tudott szanszkritul. Akkor ez még létezett. Később ez a hagyomány meggyengült. Szóval, eddig azért többnyire indusokkal beszéltem szanszkritul.

- Önéletrajzodban olvastam, hogy magad is kísérletet tettél az indus-völgyi írás megfejtésére.

- Ez egy olyan kísérlet volt, amit körülbelül két év után abbahagytam, s lehet, hogy már soha többet nem lesz rá energiám, kedvem és időm, hogy nekivágjak.

- Tehát megpróbáltál megfejteni egy eddig megfejtetlen írást?

- Pontosabb úgy, hogy százszor megfejtették már, csak mindegyik más. Ez a probléma.

- Akkor Te is hozzájárultál volna még eggyel!

- Igen. Haladtam én ezzel a munkával, csak lassan. Túl sok megfejtési lehetőség adódott, vagyis aluldeterminált volt a rendszer. Odáig jutottam el, hogy annyit tudtam mondani az indus-völgyi írásról, hogy nem lehet tudni, hogy bárki valaha meg fogja-e fejteni.

- Számítógépes módszereket is alkalmaztál?

- Igen, például így sikerült valószínűsítenem, hogy nem egy nyelven íródtak a szövegek.

- Feltűnően kevés az indiai bölcseleti és szépirodalmi alkotásokból való fordítás, ami megjelent magyarul. Miért?

- Az ELTE-n Töttössy tanár úr, akit nagyon nagyra becsülök, nem igazán nevelt ki fordítókat, inkább nyelvészetben járatos szakembereket képzett. Ha valaki ezek után úgy gondolta, hogy a műfordításban is megpróbálja magát, akkor nagyon sokat kellett még ezzel tovább dolgozni, független inspirációt meríteni, hogy tűrhető magyar szöveget tudjon előállítani.

- Miért? A nyelvészet magasabb kategória a fordításhoz képest?

- Pont fordítva mondanám. De mégsem hiszem, hogy egyik magasabb, mint a másik. Egyszerűen más.

- Másfajta kvalitásokat igényel?

- Másfajta kvalitást, de másfajta képzést is. A fordításhoz természetesen kell egyfajta adottság, stílusérzék, nyelvérzék stb., és ha valaki nem egy született zseni, akkor ezt rendesen képezni is kell. Töttössy tanár úrnál a képzés ennek pont az ellenkezője volt: magyar szavakban elmondott nyelvtani elemzés volt az, amit ott kellett csinálnunk. Ennek megvan a maga helye és haszna, de nem visz közelebb a műfordításhoz. Egy jó fordítónak egyetem után egy csomó plusz évet még rá kell szánnia arra, hogy értékelhető minőségű fordításokat tudjon elkészíteni.

- Sajátos mérlegre állíttattál tavaly az Egyház részéről. Tudomásom szerint Te voltál az első, akit az Egyházi Tanács meghallgatott, mielőtt - az Alapszabály rendelkezése szerint - főiskolai tanárrá kinevezett. Mintha kicsit rosszul viselted volna ezt a sajátos procedúrát?!

- A kérdésem csak az, hogy miért pont rám voltak kíváncsiak? Szerintem azért, mert valaki rámsütötte azt a bélyeget, hogy én nem vagyok buddhista, csak egy tudós. Ami teljesen érdektelen, hogy igaz vagy nem igaz, hanem...

- Dehogyisnem, ez érdekes kérdés!

- Ebből a szempontból most nem az az érdekes, hogy igaz vagy nem igaz. Amikor én erre a találkozóra készültem, azt gondoltam végig magamban, hogy egyetlenegy kérdésre nem fogok válaszolni: arra, hogy buddhista vagyok-e. Ennek a firtatása szerintem olyan fokig ellenkezik a Főiskola hagyományaival, hogy nekem elviekben volt és van kifogásom a dologgal szemben. A vallási felügyelet totál elfogadható ott, ahol van vallási autoritás. A katolikus egyház élén ott van a pápa, és a pápának igaza van, mindenkivel szemben igaza van. Viszont én nem így gondolkodom a buddhizmusról. Nem is lépnék be egy olyan buddhista közösségbe, aminek van egy ilyen tévedhetetlen feje. (Kivéve, ha azt hinném, hogy ő tényleg tévedhetetlen; de meglepne, ha ez valakiről kiderülne.) Alapvetően az ideológiai kontroll az, ami nekem nagyon ellenszenves, és ennek éreztem egy kísérletét.

- Új rektorunk személyével elégedett vagy? Támogatod őt, és elismered emberi kvalitásait?

- Természetesen, de nyilvánvalóan messze túl fiatalon került ebbe a pozícióba, ami nem egy normális dolog. Az adott körülmények között azt hiszem, hogy jó választás volt, és őszintén szólva jobban teljesít, mint amit én elvártam tőle; diplomatikusabb például, ami egy ilyen fiatalembertől végül is nagy teljesítmény.

- Hogy a személyesebb terrénumokra egy utolsó pillantást vethessünk, érdeklődöm, hogy mi felé visz egzisztenciád teljessége, mint olyan? Mik a hosszú távú céljaid?

- Azt hiszem, amiket már csinálok, azokból áll össze mindez. Van ugye a családom, ami egy folyamatos cél, hogy őket segítem. A szakmai munka természetesen. Még sokat alkotni. Azt például konkrétan elmondhatom, hogy készülök egy nagy, becslésem szerint legalább öt kötetes ind filozófiatörténet megírására. Ez egy hosszú vállalkozás. Egy olyan műre gondolok, ahol vaskos elemzésekkel lenne értelmezve sok-sok fordítás, kezdve egészen a védikus tradíciótól. Szeretném elindítani azt a folyamatot, amivel évek óta gyakorlatilag sehol nem tartunk: hogy a páli kánont szép lassan fordítsuk le. Ehhez pedig sok embernek a munkája kell. Ezek a szakmai ambícióim. Borzasztóan szeretek, és ahogy öregszem, egyre jobban szeretek tanítani. De itt sincs egy olyan megfogható ambíció, hogy ezt és ezt... Olyan tanár akarok lenni, aki például a szanszkritot simává, lenyelhetőbbé, szerethetőbbé tudja alakítani. Aztán van egy buddhista ága a tevékenységemnek, ami a dolog jellegénél fogva még megfogalmazhatatlanabb. Van nekem egy saját kereső pályám, és ez azért keresés, mert nem tudom egészen pontosan, hogy mi az, amit el akarok vele érni. A Főiskola is egy nagy ambíció nekem, de messze nem annyira személyes. Azt hiszem, hogy valami keveset tettem is annak érdekében, hogy létrejöjjön egy abszolút tudományos műhely, ahol az oktatás európai színvonalon folyik. Kétségkívül vágyom arra, hogy mondjuk öt év múlva nemzetközi szintű doktori oktatást folytathassunk itt, angolul. Majd meglátjuk.

- Például hippiknek!

- Például hippiknek.

- Köszönöm a beszélgetést!