Erős Petra

- A lehető legtipikusabb - tehát sallangmentes - kérdés az első kérdésem: Miért pont Japán és miért pont a japán nyelv?

- A japán nyelv egzotikuma miatt ez elég gyakori kérdés felém.

- Én viszont nem a gyakori és bevett választ szeretném hallani, hanem a "titkos tanítást"!

- Inkább mutatok helyette egy kevésbé titkos fotót, ami még az óvodában készült rólam!

- Mi tagadás, nagyon csecse!

- A történet ott kezdődött, hogy anno megkérdezték tőlem az óvodában, hogy mi szeretnék lenni a farsangi bálon, mire azt mondtam, hogy japán kislány. Senki sem értette miért, hiszen japán ismerőse nem volt a családomnak, és nem is járt senki közülük Japánban. Úgyhogy, ez valahonnan jött.

- Már ránk is mosolygott a "titkos tanítás", ami - ezek szerint - még számodra is fölfejtetlen maradt... De innen azért hosszabb út vezet az egyetemi képzéshez!?

- Meglehetős egyenesen vezetett az utam a japán szakhoz. Egész gyermekkoromat végigkísérte a japán kultúra iránti érdeklődés, és másodikos gimnazistaként "bukkantam rá" arra a nyelviskolára, ahol a japán nyelvet elkezdtem tanulni. Ekkor még nem gondolkodtam egyetemben, de 19 évesen sikerült egészen véletlenül, tulajdonképpen munkaút keretein belül kijutnom három hétre Japánba, és annyira lenyűgözött az ország, hogy elhatároztam, ezt választom szakmámul. Annyira magától értetődő volt ez a döntés, hogy nagyon!

- Munkaút? Jól hangzik, hogy friss érettségizettként, valamiféle "titkos tudás" hordozójaként elrepítenek Japánba, jól tartanak és haza is hoznak! Két-három év tanulás után már Te lettél volna a tolmács?!

- Alkalmi munkaköröm angoltudásomnak szólt, és mivel kezdő szinten már beszéltem japánul és járatos is voltam valamelyest a japán kultúrában, hivatalos angol tolmács helyett engem vitt ki a cég.

- Melyik ez a cég? Nem árulom el a többieknek...

- Édesanyám újságíró, rajta keresztül kaptam meg ezt a munkát, amiben volt némi szerencse is, elismerem. Tulajdonképpen én angol-francia szakra készültem, és hazatértem után a francia tanárnőm félretolta a felvételi előkészítő anyagot azzal, hogy mindezek után úgyis japán szakra fogok jelentkezni, és ez így is volt. Magyarázkodnom se kellett, egyszerűen kitalálta! A Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem, ahová a nulladikos előkészítő évvel együtt hat évet jártam.

- Japánba hányszor jutottál ki a mai napig?

- Háromszor. 1998-ban a munkaút kapcsán, majd 2002-ben magánúton és 2005-ben pedig ösztöndíjjal. Ez a Japán Alapítványnak a japán nyelvtanári továbbképző ösztöndíja volt, amit kifejezetten felsőoktatásban dolgozók részére találtak ki.

- Szerelmi felindulás okán soha nem utaztál Japánba?

- Szerelmi? Akkor nem sikerült kijutnom. Sok évvel ezelőtt volt egy japán udvarlóm, és komoly volt az ügy, vagy komolynak tűnt. Volt egy magyar lány, aki rajongott Japánért, és egy japán fiú, aki rajongott Európáért...

- Inkább teérted, nem?

- Értem is, és a nyugati világért is, így ez egy elég jó kombinációnak tűnt. Majd a szakítás apropója a busidó-ról vallott nézetem lett, ugyanis közölte velem, hogy nőként jobb lenne, ha erről nem nyilvánítanék véleményt. Itt el is dőlt, hogy ebből nem lehet hosszú távú kapcsolat, mert akármennyire rajongok a japán kultúráért, én mindig nyugati gondolkodású maradok. Természetesen nem állítom, hogy minden férfi ilyen Japánban. Egyszerűen kifogtam egy tradicionális gondolkozású srácot, akinek fontos volt, hogy nőként ne gondoljam azt, hogy mindenről véleményt alkothatok.

- A japán busi szellem és az európai amazon szellem, ha találkozik! Egyébként jellemző Japánra, hogy a nőket háttérbe tolják?

- Igen, jellemző. Szerintem egy vegyes házasságban sokkal kellemesebb, ha a férfi európai és a hölgy japán, vagy távol-keleti. Egyébként a barátom nagyon jó ember volt, és a mai napig tisztelem és becsülöm őt, de nem tudnék részt venni egy olyan kapcsolatban...

- ...ahol nem bírjátok megtalálni a közös nevezőt a busidó megítélése területén.

- Igen. Engem rendkívül kellemetlenül érintett, hogy nem nyilváníthattam ki a véleményemet. Egyébként pedig elkövettem azt a hibát, hogy túlságosan lelkes voltam a japán kultúra iránt, és japánabb akartam lenni a japánoknál, amit nem szabad.

- Miért nem szabad?

- Mert nem vagyunk japánok. Mi itt nőttünk fel, ide születtünk. Egész gondolkodásmódunkat, hozzáállásunkat ez határozza meg.

- Nem hiszel a kultúrák átjárhatóságában?

- Hiszek benne, de attól még nem válok japánná! A saját - mondjuk így - nyugati szempontjaim előbb vagy utóbb, de konfrontációra kényszerítenek.

- Aha. Egyébként milyenek a japánok? Ha szabadna az általános sztereotípiák mögé kanyarítani kutató tekintetünket!

- Meglehetősen ambivalensek. A japán kultúrával először találkozó ember teljesen el van bűvölve. Mert a japánok mosolygósak, kedvesek, segítőkészek, előzékenyek. Ez mind így is van, mégis roppant nehéz beilleszkedni. Van egy pont, amin túl egy japán nem enged közeledni.

- Ezt az angolos hűvösséget még egy olyan bájos hölgy sem tudja kard nélkül áthidalni, mint Te?

- Sok japán barátom van és szeretek velük lenni, de alapvető dolgokról teljesen máshogyan gondolkoznak. Kellemes, baráti viszonyt inkább az Európában élő japánokkal lehet kialakítani.

- Talán azért, mert hozzászoktak a mi ellentmondásainkhoz. Mégis, mik azok az alapvető különbségek, amikre az előbb utaltál?

- Talán az érzelmek kinyilvánítása. Ez néha nagyon zavaró. Egy magyar ember minden további nélkül kinyilvánítja az érzelmeit: örömét, haragját, rosszallását, stb. És ehhez nem is kell a barátai között lennie. Japán ismerőseimmel ezen a területen óvatosan kell bánni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak egyszerűen más bosszantja a japánt, más a sértés számára, másnak örül. Apró dolgok, amiket sokszor nehéz észrevenni.

- Ezek szerint egy jó kis cigányos buli hírével lehet a kétségbeesésbe kergetni a japánokat, ahol aztán se hűvösség, se csönd, se nyugalom?!

- A japán társadalom is változik, és a mai tizenévesek már abszolút nem olyan felnőttek lesznek, mint a most negyven-ötven évesek. A fiatalok már lázadnak a szigorú és merev társadalmi korlátok ellen, és az idősebbek is felszabadultabbá tudnak válni, ha éppen betoppannak egy olaszos hangulatú buliba valahol Európában.

- Viszont, ha hazaértek...

- Van, aki nem tér vissza.

- Jelentős migráció lenne Japánból kifelé?

- Igen. Sok fiatal gondolja azt, hogy inkább Európába vagy Amerikába költözik. Nagyon merev társadalmi szabályok jellemzőek odakint, főleg ha az ember munkát vállal. A diákok élete viszonylag laza, de amint bekerülnek az első munkahelyükre, gúzsba kötik őket az erős hierarchikus viszonyok. A világ nyugati felén továbbtanuló fiatalok gyakran ragadnak a tanulási helyükön, mert a visszailleszkedést nem szívesen vállalják.

- Krasznahorkai László elevenítette fel múltkorjában itt, a Theaházban japán kint tartózkodása megrázó élményeit, nevezetesen az ismétlés ismétlésének ismétlését, mint a japán oktatási paradigma alapkövét, valamint a megkülönböztetés és a dicséret teljes hiányát, amit maga is nagyon nehezen viselt azon stúdium velejárójaként, amiért fél évet ott töltött Japánban.

- A közösség mindig előbbre való volt a japánok életében, mint az egyén, tehát az individuumhoz teljesen más a hozzáállásuk. Ezt nem is az oktatásban lehet annyira érzékelni, sokkal inkább a munkahelyen, ami tényleg nem piskóta, nekem elhiheted.

- Végül is végigvettük a sztereotípiákat, de lehet egyáltalán nem sztereotipikusan gondolkodni társadalmi entitásokról? A japán társadalmi közeg azért neked is nehezen megszokható lenne, de mégis, mi az, ami annyira elbűvöl téged Japánban?

- Az egzotikuma. Nagyon tetszik természetesen a nyelv, és nagyon szeretem a japán konyhát.

- Azt a sok nyers izét?

- A szusit és mindenfélét, mert nem vagyok válogatós. Az embert mellbe vágja az a gyönyörű táj is, ami ott van. Japánnak nagyon kellemes természeti adottságai vannak, és vigyáznak is a környezetre. Egyébként a japán mentalitást is csípem. Lenyűgöz a precizitás és a pontosság. Sok mindent lehetne tőlük tanulni.

- Például nem késnek a vonatok.

- Nem késnek a vonatok. Döbbenetes is volt számomra, hogy egy találkozó megbeszélésekor japán barátom percre megadta a metróérkezések és csatlakozások idejét, hogy a megbeszélt időpontra tudjak - percre pontosan - megérkezni a találkozási helyre. Egyébként Japánban, főleg munkakapcsolatokban sértés késni, erre nagyon ügyelnek, és ilyen körülmények között nem is igen lehet kimagyarázni.

- Azért a hajszárító bármikor elromolhat! Távolabbi terveid között nem szerepel egy hosszabb lélegzetű kinttartózkodás?

- Nem tudom még, hogy mit hoz az élet. A doktori képzésem anyaga csak ott kutatható, és a védés előtt mindenképpen ki kell utaznom. Hogy ez mennyire lesz hosszú távú lehetőség, nem tudom. Szeretek odamenni, mert hosszú időre feltölt, de nem tudom elképzelni ott az életemet.

- Hogyan kerültél a Buddhista Főiskolára?

- 2003-ban diplomáztam, és akkor nyáron az akkori tanáraim, Goto szenszei és Vakai szenszei szólt, hogy tanárt keresnek a Buddhista Főiskolára.

- Ők honnan tudták?

- Tudtommal Körtvélyesi Tibortól.

- Azért csodálkozom, mert Szabó Balázs vagy Abe szenszei számára kézreállóbbnak tűnt volna a japántanár keresési feladat, persze lehet, hogy Körte náluk kezdte... Egyébként őket ismerted?

- Nem, de hallani hallottam róluk.

- Mit?

- Csak jókat. Japán szakos hallgatóként rengeteg olyan barátom volt, aki valamilyen harcművészetet űzött, és ezekben a körökben ismert volt Abe szenszei és Szabó Balázs neve.

- És a vitatkozás fentebb említett tüze szublimálódott-e nálad valami konkrét harcművészeti formába avagy fegyverbe?

- Belekóstoltam magam is ebbe-abba. Először sitokai karatéztam, majd a japán kardforgatás művészetét, az iaidót is gyakoroltam egy ideig. Szabadidő híján inkább csak rövid föllángolások voltak ezek a stúdiumok, de kacérkodom a komolyabb folytatással. Visszatérve előbbi kérdésedre, Körtvélyesi Tiborral volt egy munkainterjúm, és be kellett adnom egy számomra akkor elég nehéznek tűnő pályázati anyagot arról, hogy hogyan képzelem el a japán oktatást. Egyébként volt másik pályázó is, tehát versenyben voltam ezért az állásért. Szeptember elején kaptam csak a telefont, hogy jöhetek dolgozni, és nagyon boldog voltam, mert ez volt az álmom, hogy ide kerüljek.

- Ezt fejtsd ki, légy szíves! Miért volt az álmod?

- Több hallgatót ismertem már a Főiskoláról, és mindegyikük áradozott, hogy ott milyen kellemes, baráti a légkör. Ráadásul mindig tanítani szerettem volna, és itt a japán nyelvet taníthatom, tehát többszörösen megvizsgálva a kérdést, nagyon boldog voltam, amikor ide felvettek.

- Körtvélyesi Tibivel már találkoztál, aki ugye bemutatott a főigazgatónak, Porosz Tibornak az első körben. Benyomások?

- Porosz Tibor pont valamilyen meditációról jött, és nagyon laza viseletben volt, ami engem meglepett, de nagyon kellemesen. Ez volt az első emlékem. Te készíted az interjút, de kérdezhetek én is?

- Természetesen.

- Emlékszel a mi első találkozásunkra?

- Nos, nekem sok első találkozásom volt mindenkivel. De emlékeztess!

- Az első napon, amikor dolgozni jöttem, bementem Erzsikéhez fénymásolni, te pedig ott lődörögtél és leszúrtál, hogy miért nem voltam gólyatáborban. Nem emlékszel?

- Nem emlékszem. Pedig tényleg jöhettél volna!

- Kérdeztem, hogy miért kellett volna gólyatáborba mennem - hiszen nem is tudtam róla! Mert minden elsőst vártatok a gólyatáborba - mondtad -, és engem nem láttál. Ekkor világosítottalak fel, hogy én nem tanulni jöttem, hanem tanítani.

- Nekem annyi elég volt, hogy olyan áldozattípusnak néztél ki, ami pedig a gyengém...

- Meg is maradt bennem, hogy diáknak néztek.

- Én most is diáknak látlak. Csak gyönyörű diáknak!

- Ó, köszönöm szépen!

- Nem zavart, hogy egy egyházi felsőoktatási intézmény alkalmazottja lettél? Vettél például menedéket?

- Nem vettem menedéket semelyik buddhista egyháznál sem, és buddhista sem vagyok.

- Japán is inkább a sintó valláshoz tartozik, semmint a buddhizmushoz?

- Engem érdekel a buddhizmus, és a japán kultúrát és nyelvet nem lehet anélkül tanulmányozni, hogy az ember ne kerüljön kapcsolatba ezzel a vallással. Nagyon sok mindent a magaménak érzek belőle, és azt gondolom, hogy az emberekhez való viszonyomban is tükröződik a buddhizmus.

- Az egyetemen mennyit foglalkoztatok a japán kultúrán belül a buddhizmussal?

- Több féléves kurzus foglalkozott a buddhizmussal, de megmondom őszintén, hogy a mai modern japán társadalmat nem igazán érdekli.

- Engem pedig a "társadalmi" nem érdekel. Benned hogyan él ez a dolog? Mi az a plusz, amit számodra hozott az elmúlt években?

- A szemléletmódomat, azt hiszem, hogy megváltoztatta. Bár például én soha nem voltam egy anyagias ember, és úgy hiszem, hogy egész életem során a belső értékek sokkal fontosabb szerepet játszottak, mint a külsőségek. De amióta itt vagyok, ez még inkább elmélyült bennem.

- Igyekszem kivárni homályos szavaid éjszakájának virradatját. Mégis, az önmegfigyelésedben, önmegfigyeléseid reflexióiban milyen artikulálható változást hozott ez a pár év? És a pszichologizáló attitűd elmozdult-e azon metafizikai perspektívák felé, amikről a Buddha tanított?

- Nagyon az elején tartok, azt hiszem. Ami pedig a diákjaimmal való kapcsolatot illeti, nyugodtan megkérdezheted őket, hogy elégedettek-e az én morális hozzáállási nívómmal. Ez ugyanis sok mindent elárul.

- A kollégák közül kivel vagy szorosabb kapcsolatban?

- A legszorosabb munkakapcsolatban Abe szenszei-vel vagyok, mert vele most közös csoportot viszek, így hétről hétre értekezünk, de bármelyik kollégámhoz fordulhatok bizalommal. Picit kevésnek érzem viszont a tizenöt perces szüneteket. Ha az ember kijön óráról, menet közben még hárman elkapják a folyosón különféle kérdésekkel, és mire beérek a tanáriba, már fordulhatok is vissza a következő órára. Ilyen körülmények között nehéz egyáltalán csak összefutni a többiekkel, de szakmailag a japános tanártársaim mindig a rendelkezésemre állnak.

- Kétség kívül, nagyon hiányzik az a fórum a Főiskola életéből, ahol a tanári kar kötetlenül összejöhetne, beszélgethetne, stb. Viszont mezei evezősből a Főiskola kormánylapátját forgató testületbe, a Szenátusba választattál be nemrégiben. Te akartad így?

- Kifejezetten nem pályáztam a lehetőséget. Így alakult, és éppen azok a kollégák, akiknek joga volt ebben dönteni, szavaztak bizalmat és választottak szenátustaggá.

- Kezdő döntéshozóként még tiszta a tekintet - mondják. Hogyan látod a nemes - árja - testület erőviszonyait?

- Még kezdő szenátustag vagyok, és egy év múlva kérdezz, kérlek!

- Mint tudjuk, e rend tagjai között nagy a fluktuáció! Csak nehogy a véred hulljon neked is - mindhiába!

- Nem látom olyan borúsan a dolgokat. De mondom, kérdezz meg egy év múlva!

- Talán még a ki a buddhista, ki a nem buddhista régi főiskolai dilemma sem hozott különösebb zavarba egy-két évvel ezelőtt?

- Nem. Engem ezek a dolgok nem ráznak meg. Nagyon optimista beállítottságú vagyok, és a problémákat sem látom olyan nagynak, mint amekkorának mások hiszik.

- És mégis, mi az, ami megráz téged?

- Nem tudok semmiről, ami nagyon megrázna.

- Micsoda érzéketlenség! Rögtön szúrósabban nézek rád!

- Nem hiszem, hogy érzéketlen vagyok, de hosszú távon nem szoktam leragadni egy problémánál. Előbb-utóbb minden megoldódik, és ez nem érzéketlenség, csak próbálok mindig továbblépni.

- Tetszik neked a Buddhista Főiskola?

- Nagyon tetszik, és nagyon jól érzem magam itt.

- Mitől érzed magad jól?

- A légkör szerintem barátságos, legalábbis nekem az. És öröm ide bejárni. Jó fej diákjaim vannak, akikkel öröm együtt dolgozni. Tudom, érzem, látom, hogy a munkámnak van értelme, és szakmailag is ki tudtam teljesedni. Nekem ez az intézmény tökéletesen megfelel.

- És emberileg?

- Emberileg is, különben nem lennék itt. Nem titok, hogy japán szakos végzettséggel elmehettem volna máshova is dolgozni, és a japán tolmácsot igen jól megfizetik, stb. Mégis, itt vagyok!

- Örömmel hallom, hogy tehetős család sarja vagy, és nem kell a megélhetésed miatt aggódnod!

- Ezt azért nem állítom. Alapjában véve mégsem vágyom nagy fizetésre. Tudom, hogy ez furcsán hangzik és túl szépnek, de nincsenek elrugaszkodott igényeim.

- A vágyak kordában tartása erőteljes buddhista színezettel bír. Tudod, hogy a buddhizmus éppen a vágyak átalakításának eszméjét emelte gyakorlattá!

- Lehet, hogy ez is hatott rám, de amíg nem fázom és nem vagyok éhes, addig én jól elvagyok. Nem vágyom autóra, nem vágyom nyaralóra, és arra sem vágyom, hogy minden nyáron el tudjak menni világkörüli útra. Nem mondom, hogy nem lenne jó, de nem zavar, hogy ezek nincsenek meg az életemben.

- Kevéssel is beéred?

- Igen.

- Gyere, ülj közelebb! Tudjuk persze, hogy a modern világ azért ravaszul van kitalálva, és belehajszolja például olyasfajta vágyakba az embert, hogy ha főiskolai nyelvtanárként akar dolgozni, akkor doktorátust kell szereznie. Mintha ez már folyamatban is lenne, ugye?

- Igen. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karán a Neveléstudományi Doktori Iskolát végzem.

- Nyelvészként hogyan kerültél oda?

- Én nem vagyok nyelvész, mezei bölcsész vagyok. Sajnos, Magyarországon jelenleg nem létezik doktori képzés japanológiából. Mivel a diplomamunkámat szociológiai témából írtam, nevezetesen a deviáns viselkedés családi hátterét boncolgattam a japánoknál, amiben - ügyes kanyarral - a japán oktatásrendszer túlterheltségével is foglalkoztam. Ehhez kapcsolódóan tanulmányozom most a japán oktatásrendszert.

- Az ismétlés ismétlésének az ismétlését.

- Szerencsém is volt - szokás szerint -, hogy ugyanazt a témát folytathattam, amire már alapos előtanulmányokat folytattam, hiszen a diplomamunkámat sem a zsebemből húztam ki, hanem három év munkája feküdt benne. Harmadévesen ugyanis már elkezdtem vele foglalkozni. Így a doktori felvételim is sikerült.

- És mi lesz a doktori dolgozat címe?

- A japán oktatási rendszernek a személyiségfejlődésre gyakorolt hatása.

- Ebbe valami buddhizmust is bele fogsz keverni? Japánban azért csak vannak buddhista szemléletű iskolák/egyetemek?!

- Természetesen vannak. Pont a napokban járt itt egy szenszei Nara városából, aki vendégként megtekintette a Főiskolát, és roppantul örült annak, hogy Magyarországon van egy buddhista főiskola. Nagyon elképedt azon, hogy nálunk milyen sokakat érdekel a buddhista vallás, és sajnálkozott, hogy a mai, modern japán fiatalokat pedig mennyire nem.

- Van valamilyen víziód arról, hogy a főiskolai japán specializációt hogyan lehetne továbbfejleszteni?

- Igen. Úgy gondolom, hogy a 3+2-es rendszer nagyobb lehetőségeket kínál a diákok számára.

- Vagyis a bolognai rendszert támogatod?

- Van előnye és hátránya is, ebbe most ne menjünk bele. Mindenesetre teljesítménynövelő e rendszer hatása, és aki tényleg elkötelezett a japán nyelv és a japán kultúra iránt, azt nyugodtan lehet terhelni.

- Ez a japán módszer!

- Igen, ez a japán módszer. De azt hiszem, hogy ha valaki nyitott a japán kultúra iránt, akkor rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, mint az elszántság, akaraterő és kitartás, hogy elsajátítsa ezt az elég bonyolult nyelvet és írásrendszert. Szerintem bátran terhelhető az a hallgató, aki komolyan is gondolja ezt a stúdiumot.

- Akaraterő, elszántság, kitartás. Nagyon férfias erényeknek tűnő minőségek ezek! De mit várnak el egy hölgytől Japánban? Ott mitől nő a nő?

- A tradicionális nő ott elsősorban feleség és anya. Általában a nők az egyetemet is azért végezték el, hogy minél műveltebb anyaként tudják nevelni a gyerekeket. Mára mind a házasságkötés ideje, mind a gyermekszülés időpontja kitolódott. Hogy a mai, felnövekvő generációban mi lesz a nő szerepe, nem tudom. Azt viszont nagyon is tudom, hogy a gyermekneveléshez is kell elszántság, akaraterő és kitartás. Ezt a feladatot nem szabad lebecsülni!

- Szerintem szóra sem érdemes! Te is tervezel ilyesmit?

- Természetesen. Nem tudom elképzelni az életemet gyerek nélkül. Különben van egy húgom, aki tizenkét évvel fiatalabb nálam, és nagyon sokat segítettem a nevelésében és a gondozásában édesanyámnak. Pontosan tudom, milyen munkával jár egy gyerek együtt. Éppen ezért akkor szeretnék majd gyermeket szülni, hogyha ez nem lemondás és önfeláldozás lesz, hanem egy természetes folyamat része. Nagyon sok fiatal lányt látok, aki mert idő előtt vállalt gyereket, úgy érzi, hogy erről is lemaradt, arról is lemaradt, és ezt a frusztrációt gyakran a gyermekén tölti ki. Ha most még nem is, de belátható időn belül majd szeretnék én is gyermeket. Akkor, amikorra már kipróbáltam magamat, hogy mire hogyan reagálok, mikorra már kellő önismerettel rendelkezek ahhoz, hogy kiegyensúlyozott anya lehessek.

- Nagyon tetszett ez a konfesszió, ez a vallomás, és akárhogy is kutatok az emlékeimben, csak egy hölgytanár volt még rajtad kívül, aki a hallgatók közül választott férjet magának.

- Az első házasságom válással végződött, most remélem, hogy sokkal megfontoltabban döntöttem. Úgy érzem, hogy már alaposabb önismerettel rendelkezem, és egy házasságban az a legfontosabb, hogy az ember tisztában legyen saját magával. Sikerült egy olyan párra "szert tennem", aki mellett tényleg önmagam lehetek, és aki elfogadja az összes hóbortomat. Nagyon felszabadult vagyok azóta, és nagyon szerencsésnek érzem magam.

- Szerencsés alkat vagy szerintem is, és a személyes tulajdonságaid - szvadharmád - csak megerősítik mindezt.

- Szerintem, visszaköszön ebben is született optimizmusom. Vagyis ideigóráig ugyan padlóra lehet küldeni lelkileg, de hosszú távon nem. Legalábbis eddig még nem fordult elő. Mindig bízom abban, hogy csak jobb lehet.

- Egy biztos, hogy ritka-csodálatos melegség sugárzik az egész lényedből, és fürödni lehet a mosolyodban... Arigató Petra szan!

- Arigató Csaba szan!

Készítette: Kalmár Csaba