 | |||
 |
 |  | |
  
| 
Kósa Gábor
- "Kósa Gábor? Ő mindig nagyon finoman, csendesen kivonja magát bármilyen pluszmunka alól. Bejön, megtartja az óráit, ezzel semmi gond nincs." - mondta volt néhány évvel ezelőtt Farkas Pali. Majd minden átmenet nélkül két éve hirtelen oktatási rektorhelyettes lett belőled. Légy szíves, magyarázd meg ezt a "gáborfordulást"! - Palinak teljesen igaza volt, korábban valóban csak az óráimra koncentráltam, igyekeztem azokra korrektül felkészülni, úgy gondoltam, hogy a Főiskolát igazgassák azok, akik ezt bevállalták. Igazság szerint nem is érzékeltem a dolog nehézségét. Eszembe se jutott, hogy bármi mást is kellene tennem. Körtével és (Karsai) Gáborral aztán az évek során egyre inkább baráti viszonyba kerültem, és a folyosói beszélgetések közben néha az iskola ügyei is szóba kerültek. És lassanként, ha nem is radikális, de fokozatos érdeklődés alakult ki bennem a Főiskola működése iránt. Aztán Gábor megkérdezte, hogy elvállalnám-e a helyettesi posztot, és addigra már megérett bennem valami. Persze Gábor személye is sokat nyomott a latban. - Az elmúlt két évben szép számú úgynevezett szenátusi értekezleten vettél részt, ami intézményünk működésének vegykonyhája. Ezzel kapcsolatban jut eszembe az a graffiti, mely szerint a teve egy olyan ló, amit egy bizottság tervezett. E sommás vélemény ismérvei megjelentek a szenátus munkájában? - A magam részéről nem tapasztaltam ilyesmit. Voltak olyan problémák, amiket észrevettünk, és voltak olyanok, amiket nem. Az előbbiekre született egy, kettő, három javaslat, melyekről néha valóban elég komoly vitákat folytattunk. Elsősorban arról, hogy hosszú távon melyik lenne legjobb a Főiskolának, hogy ilyen nagy szavakat használjak. Majd hoztunk egy jó vagy rossz döntést, amit utólag majd nyilván át lehet/kell gondolni. Szerintem ez a munka teljesen normális légkörben, jó hangulatban zajlott, és poénokban sem volt hiány. Nem emlékszem olyan szenátusi összejövetelre, amit ne lehetne nyíltan felvállalni, akár egy az egyben leadni a diákinfón. Összegyűjtöttük a különféle javaslatokat a problémákra, és természetesen a képességeinknek és a saját látókörünknek megfelelően próbáltunk dönteni. Persze bizonyos konfliktusok azért megjelentek. Ezek inkább a világképből eredő különbségek voltak, nem gyakorlati kérdések. Valaki egyszerűen problémának látott olyan dolgot, amit mások nem így érzékeltek. Közismerten az egyik konfliktus a szabályzatokkal kapcsolatban alakult ki. Elméletileg két szélsőséges véleményt lehet elgondolni: ab ovo minden szabályzat felesleges, illetve mindent a legrészletesebben szabályozni kell. Nyilván a kettő között kell valami normális utat találni. Szerintem mi igyekeztünk ezen a normális úton maradni, de elképzelhető, hogy ez nem minden esetben sikerült. - Idilli képet fest ez az élménybeszámoló. Ezek szerint a hatékonyságtól dübörgött minden. Nem is értem azt a károgást, amit a hallgatói képviselet jelen lévő tagjaitól hallottam - esetenként - utólag... - Szerintem viszonylag nagy hatékonysággal működtünk, persze ez relatív. Sok döntésünk minden következményét nem láttuk, nem láthattuk előre, de azt hiszem, mindenki megtette, ami tőle telt. Utólag értékelve már látható, hogy bizonyos dolgokban hol tévedtünk. A szakirányi rendszer pozitívuma például az volt, hogy az oktatásszervezést leegyszerűsítette, nagyobb autonómiával ruházta fel a szakirányokat, ugyanakkor kétségkívül fragmentáltabbá tette a Főiskolát. Ez utóbbira mi egyszerűen nem gondoltunk. Jelenleg a felsőoktatás világa sokváltozós, a szenátusnak folyamatosan kell új játékszabályokhoz alkalmazkodnia, amiben számos előre nem látható tényező van. - Ruzsa Ferenc új, vezetői arca körvonalazódik már számodra? - A vezetői arcát szakállasnak, határozottnak, szigorúnak, de mosolygósnak látom. Tehát azt kéred, hogy készítsek egy pontos jellemrajzot az elmúlt két hét alapján, amikor Feri mint leendő rektor tevékenykedett? Az biztos, hogy Feri nagyon gyorsan átlátott számos kérdést, észrevett olyan ellentmondásokat, amelyek nekünk nem tűntek fel idő-, energia- vagy figyelemhiány miatt. A tegnapi ötórás szenátusi összejövetelen például rengeteg kérdést sikerült egész gyorsan tisztáznunk. Nekem úgy tűnik, hogy Ferinek határozott és nagyon konkrét elképzelései vannak, ugyanakkor hajlandó volt konszenzust kötni olyan kérdésben is, amiről korábban nagyon egyértelmű elképzeléssel rendelkezett. - Mi tagadás, a hatalmi szóval meghozott döntés engem jobban érdekelne, különösen az asztrológiai indikációi. Feltéve, hogy a szenátusban ilyesmire lehetőség van... Kaptál felkérést Ruzsa Ferenctől, hogy vállald továbbra is az oktatási rektorhelyettes posztját? - Elébe mentem a dolognak, tehát... - Megkérdezted! - Pizzaevés közben mondtam, hogy mielőtt még megkérdeznéd, nemet mondok. Feri egyébként nem arra kért volna, hogy legyek további négy évig rektorhelyettes, hanem arra, hogy egy félévet még maradjak - Körtével együtt. - Nemet mondtál, pedig élvezted ezt a munkát. Miért? - Leginkább azért, mert a három hónapos fiam mellett alapvetően semmilyen pluszmunkát nem szeretnék vállalni. Igazság szerint már éppen jelezni akartam (Karsai) Gábornak, hogy valószínűleg kevesebbet leszek bent a Főiskolán, de Gábor hirtelen lemondása elébement a bejelentésemnek. - Egyébként jól érzed magad a Főiskolán? Szereted? - Szerinted? - Soha nem lehet tudni! Ugyan minden interjúalanyom hitet tett a suli mellett, neked azért egyetemi oktatói múltad is van, az ELTE kínai szakán tanítottál. Nem kívánkozol vissza? - Igen, valóban voltam főállású oktató is az ELTE-n, és másodállású a Főiskolán, majd mindez fordítva. Most jelenleg csak itt vagyok. Miért jobb a Főiskola? Túl sok újdonsággal nem tudok szolgálni! Mondjuk úgy, hogy ide az emberek nemcsak azért jönnek, hogy valamilyen tárgyi tudást (japán nyelv, a jógácsára filozófiája stb.) elsajátítsanak, hanem egy elementárisabb késztetés miatt is. Hogy ha nem is explicit módon, de megtaláljanak bizonyos válaszokat. Nem feltétlenül a végső kérdésekre a végső válaszokat, de legalább bizonyos kérdésekre a válaszlehetőségeket. - Emberi minőséget nem keresnek véleményed szerint? A magas eszmék mögé magas emberi kvalifikáció is dukál!
- Világos beszéd, egyenes beszéd, őszinte beszéd! És ez a főiskolai tanároknál megvan? - Úgy látom, hogy mindenkiben van igény arra, hogy megpróbáljon bizonyos, elsősorban belső kritériumoknak megfelelni. A határok persze mindenkinél máshol vannak, és mindenki más-más módszert használ arra, hogy az általa jónak tartott célokat megvalósítsa, de azt hiszem, alapvetően mindenki belső meggyőződésből teszi azt, amit tesz. - Térjünk egy picit vissza rád. Mint értesültem, középiskolásként nemcsak kitűnő nyelvérzékeddel jeleskedtél, de a reáltudományok sem okoztak problémát. - Ez így egy kicsit túlzás, persze, de ha a matematikát a reáltudományok közé sorolod... - Hogyne. - Kétségtelen, hogy gimnáziumban matematika-orosz faktra jártam, és volt egy-két olyan tanárom, akik - utólag egyébként úgy látom, hogy tévesen - azt gondolták rólam, hogy bennem valamilyen matematikai készség is szunnyad. Valóban fel is merült, hogy az egyetem angol-matematika vagy kínai-matematika szakára jelentkezzek. Végül elvetettem, és azt hiszem, jól tettem. Öcsém egyébként matematikatanár, és valószínűleg csak megerősítene. - A nyelvek viszont már gimnázium alatt is érdekeltek... - A középiskolai éveim során foglalkoztam néhány nyelvvel, érettségiig letettem néhány nyelvvizsgát (angol, orosz, latin). Viszont rendkívüli módon zavart, hogy bizonyos nyelvek megértésére az írásuk miatt esélyem sincs. Habár nem különösebben tanultam németül, de az elméleti lehetőséget megadtam annak, hogy egy bármilyen bonyolult német mondatot azért meg lehet fejteni egy nagyobb szótár és egy jobb nyelvtan segítségével. Viszont a kínai, a japán vagy az arab esetében erre kvázi esélyt sem láttam. Így a középiskolai évem alatt tanultam egy kicsit japánul, kínaiul, héberül és arabul, hogy ezen esélyeimet javítsam. Itt persze nem kell semmi komolyra gondolni, épphogy csak belekóstoltam. Végül a kínaiban láttam a legnagyobb kihívást, illetve a legtöbb lehetőséget. - Galla Endre nevét hallottam mentorodként... - Valóban, ő volt az, aki ezen a kínai nyelvtanfolyamon biztatott engem, hogy érdemes lenne ezt folytatni. Egyébként Jakab Kati is megfordult ezen a tanfolyamon akkor, utólag tisztáztuk is ezt a találkozást. Farkas Attila Mártonnal pedig egy rövid ideig együtt jártam az egyiptomi tanszék bevezető kurzusára, ez persze már az egyetemi éveim alatt volt. - Ezek szerint az egyetemi körökön keresztül kerültél kapcsolatba a Hagyomány Iskolájával és az ott megforduló "alternatív érdeklődésű" figurákkal? - Nem, ez két teljesen külön világ volt. Napközben az egyetemre jártam, este hattól tízig pedig a Török Pál utcába (Kosztolányi Dezső Művelődési Ház). Rengetegen tanítottak ott az évek során: Mireisz Laci, Takács Laci, Bakos Józsi, László András, Szántai Lajos, Pap Gábor, Molnár V. József, Kazanlár Emil Ámin. Ekkor még úgy tűnt, hogy ez a nagyon sokféle világlátás, megközelítés bizonyos fokig békésen megfér egymás mellett. Nagyon tetszett a dolog, borzasztóan pezsgő világ volt a kilencvenes évek elején. A baráti köröm is inkább innen verbuválódott, semmint az egyetemről. Az előadások mellett persze állandóan jártunk koncertekre, alternatív színházakba, felolvasóestekre, kiállítás-megnyitókra, performance-okra, kocsmázni stb. - Gondolom, ebben az időszakban született a piros felső és fehér nadrág szimbolisztikuma is az öltözködésedben. Magam is így emlékszem rád, ez volt a fő ismertetőjegyed - számomra. Volt valamilyen különleges oka e sajátos viseletnek? - Hogyne, messzemenő szimbolisztikuma volt: a nadrágom albedó fázisának és a pólóm rubedó állapotának permanens vertikalitását transzcenzionális módon transzmutáltam és elegyítettem az övem nigredó jellegű szaturnikus horizontalitásával. Valójában persze csak arról volt szó, hogy egyszerűen tetszettek a világos színek. Akkoriban volt egy "alternatívak-vagyunk-öltözködjünk-feketébe"-divat, és ez nekem nem jött be. Biztos volt benne egy kis feltűnési vágy, exhibicionizmus is. - Feltételezem, hogy külföldön is szereztél különböző benyomásokat. Merre jártál a nagyvilágban?
- Igen. - A kornak megfelelően gyerekkoromban voltam Szocsiban, Moszkvában, az NDK több városában, Prágában. Középiskolásként az öcsémmel elmentünk Leningrádon keresztül Finnországba. - Hát, az szép. Mármint Finnország. - Én is nagyon szerettem. Jóval később voltam Olaszországban, Görögországban, Franciaországban. - Olaszul és franciául is kivágod magad? - Nézd, ha nagyon muszáj, valahogy megértetem magam, de azért franciául nem vállalkoznék egy Proust-elemzésre. Érdekes módon, angol szakos hallgató létemre a mai napig nem jártam sem Angliában, sem Amerikában. Ezzel szemben Ázsiában Kínán kívül is voltam egy-két helyen: Laoszban, Thaiföldön, Szingapúrban, Malajziában, Indonéziában, Indiában és Nepálban. Dzsakartában és Kathmanduban egyébként hamarabb jártam, mint Párizsban vagy Rómában. - Mióta is tanítasz a Főiskolán? - Főállásban 1997 óta, előtte óraadó voltam majdnem a kezdetektől. - Majdnem a kezdetektől? Azért csodálkozom, mert az alapító körből sok mindenkit ismertél... - Igen, de máshonnan ismertem őket. Vagyis nem a régi Buddhista Misszióból, hanem a már említett Török Pál utcában tartott előadásokról. A Főiskola első évében pedig érdeklődőként jártam a Keleti Károly utcába, akkor még nem tudtam, hogy a következő évtől már órákat is tartok majd. A két hely hallgatósága között egyébként volt egy jelentős átfedés. - A Buddhista Misszióval nem volt kapcsolatod? - Nem, semmilyen nem volt. - Tudtál egyáltalán a létezéséről? - Igen, tudtam a kiadványaik révén, de soha nem kerültem kapcsolatba a körrel. Alapvetően a Tradíció Iskolájának (Török Pál utca) előadás-sorozatain találkoztam olyan témákkal, mint a buddhizmus, illetve sok minden egyébbel (alkímia, asztrológia, kabbala). Persze az ember elment egy-egy Ole Nydahl előadásra is, vagy elvetődött a Dalai Láma nyilvános előadására stb. - Tehát az aranyidők a Kosztolányihoz kötnek. A primordiális tradíció gondolata tehát csak a gyerekszoba volt? - Ebben nőttem fel, egy kis túlzással: Hamvas Béla, László András, J. Evola, A.K. Coomaraswamy, R. Guénon, F. Schuon, T. Burckhardt. Mindez a kilencvenes évek eleje volt, és az ember persze változik. Ma már másképpen látom ezeket az embereket, de akkor nagyon tág horizontot nyitottak számomra. Igaz, először úgy tűnt, hogy ez pusztán elméleti horizont csak. Ugyanakkor ne felejtsd el, hogy a legtöbb úgynevezett tradicionalista gondolkodó később azért választott egy saját hagyományt is. Előbb vagy utóbb mindannyian elköteleződtek valami mellett, ami konkrét életmód is volt. - Guénon és az iszlám. - Így van, azon belül is a szúfizmus, ahogy T. Burckhardt is. J. Evola és Marco Pallis például a buddhizmus iránt érdeklődött erőteljesebben, Schuon az iszlám és az indián hagyományok iránt, Coomaraswamynál a hindu hagyomány persze adott volt, Hamvas Béla élete vége felé a kereszténységet emeli ki az összes többi vallás közül. Vagyis ezek a gondolkodók nem álltak meg a különböző vallási hagyományok benső egységét hangsúlyozó szemléletnél, hanem személyiségüknek megfelelően elköteleződtek egy konkrét hagyomány mellett. Tisztában vagyok azzal, hogy a jelenlegi megítélésük már nem ilyen egyszerű, de akkoriban nagyon sok embernek ők nyitották meg a mitologikus elképzelések világát. - Talán Eliade az, aki nem akart továbblépni a tudós attitűdön. Cserébe leginkább az ő könyveihez lehet hozzájutni... - Eliadenél is szembeállíthatjuk a jógáról és a samanizmusról írott munkáit abból a szempontból, hogy míg a jógáról írott műve nagyrészt szanszkritot és jógát tanulva és egy indiai asramban eltöltött időszak tapasztalata alapján született meg, addig a sámánizmusról szóló munkája könyvtári kutatáson alapult. Ugyanakkor mindkét könyve alapműnek számít, bár a sámánizmussal kapcsolatos elméletét (ahogy a többi elképzelését is) rendkívül sokan kritizálják, a jógával kapcsolatban ilyen jellegű kritikai hangokat én legalábbis kevésbé hallottam. - Fontosnak tartod, hogy ha valaki valamit komolyan kutat, akkor annak a lényét odaszentelje? A tipikus tudósi attitűddel szemben, ami hűvös távolságtartást ír elő?! - Talán a kettő megfelelő egyensúlya a jó. Ha valaki pusztán úgy ír a buddhizmusról, hogy életében nem vett részt egy szertartáson, életében nem meditált soha, nincsen relevanciája számára a dolognak, akkor nyilván valamilyen értelemben kisebb a hitelessége. Persze magam is szoktam írni olyan vallásokról, amit alapvetően csak könyvekből ismerek. Ha analógiát próbálnék keresni, akkor azt lehetne mondani, hogy egy íróról igazán jól talán egy másik író, költőről egy másik költő tud értekezni. A huszadik században Magyarországon és persze korábban már egész Európában is volt hagyománya annak, hogy írók egymásról írtak kritikákat, esszéket, és ezek néha izgalmasabbak, mint egy hermeneutikai, posztstrukturalista vagy dekonstruktív megközelítésre épülő elemzés. Garaczi Lászlónak van a híres, több mint tíz éve megjelent "Csipesszel a lángot? A kritika kritikája" című esszéje, ami lényegében ennek a problémának kortárs megfogalmazása. Ne érts félre, természetesen mindkét megközelítésnek megvan a maga haszna, kompetenciája, de ugyanakkor a határa is. - Asztrológia - hogy egy kicsit zavarosabb vizekre evezzünk... - Nagyjából 10-12 évet foglalkoztam vele, röviden a következő konklúziókkal: ha valaki tényleg komolyan tanulmányozza az asztrológiát, akkor nem nagyon tudja azt mondani rá, hogy ez hazugság. Tapasztalataim szerint viszont egy idő után van esély arra, hogy az asztrológia kezdi átvenni az ember fölött az uralmat. Az ember elkezdi magát, barátait, családját és a velük történő eseményeket Mars-tranzitok, Vénusz-trigonok és Szaturnusz-MC konjunkciók fényében látni. Egyfajta asztrológiai szemüvegen, "asztro-mátrixon" keresztül néz mindent, az eseményeket, a világot és az embereket. Különben a személyre szóló, individuál-asztrológia nem túl régóta létezik. Régebben elsősorban mundán asztrológiával foglakoztak. A közember számára nem igazán létezett asztrológia, csak ha kiemelt pozícióban volt és a közösség sorsa függött tőle. Érdekes, hogy miért és hogyan alakult át így az asztrológia. Persze számos kultúrát alapjaiban átjár az asztrológia szimbolikája, így ezt kultúrtörténeti szempontból mindenképpen érdekesnek tartom. Az angol szakon például W. B. Yeats verseit elemeztem asztrológiai szempontból, de írtam Szinyei Merse Pál Majálisáról is egy asztro-szimbolikai elemzést. - Nem is tudom, hogy a napi tranzitjaim milyen egyéb kérdést engednek még meg?! - Pont ez az, ami miatt abbahagytam az asztrológiával való foglalkozást. Én másokat nem egy különféle módon számolt házrendszerrel, speciális fényszögekkel rendelkező, két lábon járó radixként szeretnék szemlélni, akik éppen mindenfajta tranzitoknak, lunároknak és szolároknak vannak kitéve. - Vagyis ebből a szempontból kinőtted magad. Mert a termetedre panasz nem lehet, és egyébként is egy joviális, szelíd természetű embernek tűnsz. Nem is tudom, miért lettél tanár, amikor a Máltai Szeretetszolgálatnál is dolgozhatnál valami karitatív területen!? - Egy tanár már nem is lehet joviális, nagydarab és szelíd?! - De, abszolút lehet, csak talán a másik poszt jobban illene hozzád! Orvos nem akartál lenni? - Az orvosi szakma nagyon messze áll tőlem. Valahogy nem szeretek idegen emberek testében vájkálni. - Sommás összefoglalása ez az orvos munkájának. Pszichológiai orientáció esetleg nem volt benned? - Édesanyám pszichológus, 30 éven keresztül az egyetemen tanított. Gyerekként elég sok mindenkit megismertem az akkori oktatók és az éppen kurrens módszerek közül, sőt a Neveléslélektani, illetve a Fejlődéslélektani vizsgálatok című magnum opusok borítóján négy-négy fotó erejéig öcsémmel pózolunk, de mindezek ellenére nem merült fel bennem komolyabban ez a lehetőség. Persze nem állítom, hogy soha nem érdekelt a pszichológia.
- És az emberismeret? - Azt hiszem, ezt nem lehet könyvből megtanulni. Mindenkiben megvan különböző mértékig, és szerintem tanulás révén igazán jelentősen nem lehet rajta változtatni. Ez nem egy szakma, legfeljebb hozzá lehet tanulni egy kicsit a már meglévő érzékedhez vagy érzékenységedhez. Hiába foglalkozik az ember például tanár szakosként a pedagógia elméletével, igazán jó tanár nem emiatt lesz valakiből, ugyanakkor egy alapvetően jó pedagógiai érzékkel megáldott személy rengeteg hasznos technikát elsajátíthat. Ugyanígy van szerintem az emberismerettel. Ezért a tudásért felesleges pszichológia szakra jelentkezni, ahol egyébként sem ez a központi téma. - Vagyis különbség van emberismeret és pszichológiai emberismeret között? - A pszichológia nyilvánvalóan objektívebb értékelést is lehetővé tud tenni, amit egy szubjektív benyomáson és érzékenységen alapuló emberismeret mondjuk nem feltétlenül biztosít. Másfelől a jelenlegi pszichológia inkább természettudományos jellegű, empirikus, kísérleti beállítottságúvá vált, ami természetesen nagyon érdekes, izgalmas és fontos, de nem hiszem, hogy az intuitív emberismeretet bármilyen szinten helyettesíteni tudja. - Ha már a léleknél tartunk, egyáltalán vallásos vagy? - Ez is jelentősen változott. A vallás, a vallások mindig érdekeltek, de személyesen sokáig nem voltam érintve a kérdésben. - Neveltetésed révén sem? - Ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor ateista háttérrel rendelkezem, tehát nem volt semmilyen vallási hagyomány, amibe beleszülettem volna. Majd 2002-ben görög katolikus lettem. Ahogy látom, ez meglep téged! - Ámulok, bámulok! A Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola szégyene, hogy ez megtörténhetett! - Értem az iróniát, de egyébként remélem, hogy ez nem így van. Inkább azt bizonyítja, hogy itt a legkülönbözőbb hátterű és meggyőződésű emberek is jól megférnek egymással. 2001-ben több helyen jártam, Jeruzsálemben, Rómában, Fatimában, és az utazások során szerzett tapasztalatok és élmények, valamint sok más egyéb végül is arra inspiráltak, hogy "menedéket vettem", csak nem buddhista módon. - Ez azt is jelenti, hogy mondjuk hetente eljársz valamelyik templomba és meghallgatod a misét? - Természetesen. Korábban, mikor egyetlenegy vallás mellett sem voltam elkötelezett, az intellektuális érdeklődés szintjén minden vallás érdekelt. Ez az érdeklődés jelenleg ugyan szintén megvan, de valahogy egy másik szinten. A kereszténységben megtaláltam a saját utamat. Tapasztalatom szerint az ember addig érdeklődik minden iránt, amíg nem találja meg azt, ami igazán a sajátja. Ezután már teljesen más perspektívában, más fénytörésben látja a többi utat. - Vajon más is így éli meg? - Természetesen nem tudom. Szerintem ez ilyen egyszerű. - Ha valláspszichológus lennék, biztosan úgy értékelném a megtérésedet, hogy a buddhizmus (és a buddhisták) beleüldöztek a kereszténységbe. Volt olyan időszak egyáltalán, amikor a buddhizmussal komolyabban foglalkoztál? - Igen, körülbelül 1999 környékén, amikor egy kicsit ráéreztem arra, hogy mi is ez. Korábban is olvastam már buddhista szövegeket, de ekkor került hozzám közelebb a szövegek stílusa, próbáltam meditálni, levonultam Uszóra néhány napra, éjfélkor kimentem a sztúpához, tettem egy kisebb némasági fogadalmat stb. Valamelyest megéreztem a buddhizmus sajátos hangulatát, nyelvezetét, világát. - De a reveláció elmaradt. - Igen, elmaradt, pedig ez mindennél fontosabb! Engem a kereszténység szólított meg. - Pedig a buddhizmus roppant széles spektrumban kínál kapcsolódási lehetőséget, míg a kereszténység nagyon egy kaptafára épül... - Valóban, a kereszténységen belül a katolikus, az ortodox és a protestáns rendszerekben sincs igazán lényegi különbség. Ezt nyilván sokféle módon lehetne értelmezni, de számomra ez azt jelzi, hogy a kereszténység mindenütt képes volt maximálisan megőrizni önazonosságát és saját alapvető igazságait. - Oktatóként némi profilváltásba kezdtél az elmúlt években, és átigazoltál a VB tanszékre. - Igen, a jövőben hangsúlyosabban szeretnék vallástörténettel foglalkozni, mint korábban. Igazából eddig is ezzel foglalkoztam, csak szigorúan lehatárolva a kínai területre, bár Kínán belül is hajlamos voltam olyan témákkal foglalkozni, amelyek nem pusztán kínai belügyek: a kínai sámánizmus, a manicheizmus vagy a nesztorianizmus mind túlmutatnak Kína határain. Kínai alkímiával és mitológiával is foglalkoztam, ezek mind hasonló típusú témák. Ezt a tendenciát egyébként én is utólag fedeztem fel. - Vallástörténészi képzettséget Magyarországon sehol nem adnak. Vagyis mindenki, aki ezen a területen akar letenni valamit az asztalra, magát képezi. - Így van. De mindenki, aki nálunk e területtel próbálkozik, azért valami ide kapcsolható konkrét háttértudással jött. Botond a filozófia és a kulturális antropológia irányából érkezett, Farkas Attila egyiptológusként és kultúrantropológusként foglalkozik vallástörténettel. Szerintem kifejezetten előnyös, hogy ha valaki nem pusztán vallástörténész, hanem van egy korábbi szakmai háttere, amelyet alaposabban ismer. Én a sinológia irányából feszegetem óvatosan a határokat. - Nem óhajtasz visszacsempészni a tanrendbe olyan izgalmas órákat, amelyek például a hermetikával és az európai mágikus hagyományyal, vagy mindezek távol-keleti megfelelőivel foglalkoznak? - Inkább általánosabban fogalmaznám meg a kérdést: mindenképpen jónak találnám, ha színesedne az oktatás palettája, izgalmas és teljesen új tematikák is megjelennének spec.koll.-ként. Külső előadók meghívásával nyilván a VB vállalhatja fel leginkább ezt a szerepet. Ez a folyamat egyébként már elkezdődött, gondolj például Péli Péter vagy Kecskés Péter előadásaira, és bizonyos értelemben a pénteki, szintén jelentős érdeklődést kiváltó "nagy előadók" is ide tartoznak. Úgy értesültem, hogy sokan vannak, akik szívesen beülnének ilyen új megközelítésű és új tartalmú órákra. Természetesen mindez nem mehet a törzsanyagi és szakirányi kurzusok rovására. - Ahogy beszélgetünk, egy jó kedélyű, mosolygós, értelmes és érzelmes, semmi különösebb elszálltsággal nem rendelkező ember képe formálódik ki bennem rólad. Az életed szép, egyenes ív, semmi tragédia, megrázkódtatás, pálfordulás és metanoia nincs benne... - Az a jó, ha az emberrel nagy tragédiák történnek? - Nem feltétlenül, de semmi törés nem jelent meg az életedben soha? - Ez attól függ, mit nevezünk törésnek: édesapám kilencvenháromban meghalt, viszonylag hirtelen. Ha bele akarsz menni a tragédiák sorozatába, tudok még mondani egy-két kevésbé vidám dolgot a családom történetéből, de... - Én a te történetedre vagyok kíváncsi! - ...de mindennek ellenére alapvetően meg tudom erősítem azt, amit mondasz. - Mint mondják, jó csillagzat alatt születtél. Katona voltál? - Noch dazu még katona sem voltam! Válságok azért persze voltak az életemben, például a párkapcsolatok vagy a világnézet terén, de olyan átütő erejű, cunami-jellegű, mindent felborító esemény nem. Őszintén szólva, különösebben nem is vágyom rá. Másfelől talán nem is olyan gyakoriak az ilyen jellegű történések, csak jobban feltűnik, ha valakivel ilyesmi esik meg. Hogy rögtön egy reprezentatív felmérést végezzek, neked például volt ilyesmi az életedben? - Most hogy így jobban belegondolok, valóban, nekem sem igazán. - Akkor bátran kijelenthetjük, hogy a Tan Kapuja Buddhista Főiskolához szorosan kötődő, K betűvel kezdődő, valamelyest szerényebb hajkoronával rendelkező, nős, max. 1 gyerekes férfiak között 2007. június 8-ig 100%-os a mindent-felborító-katasztrófa-mentesség. A gyerekek számát azért kellett kiemelni, mert egyébként jobban belegondolva Körtét és (Karsai) Gábort is meg kellene kérdeznünk. - Van például olyan tulajdonságod, amit szívesen megváltoztatnál? - Természetesen, rengeteg minden. - Pedig, mint mondják, az ember ragaszkodik a problémáihoz is... Hiszel a személyiségfejlődésben? - Igen, szerintem az ember tud változni. Nem feltétlenül gyorsan, és nem feltétlenül látványosan, de tud. - És milyen keretek között? László András megjegyzése jut eszembe, ami szerint hajszálnyi tökéletesedésért is óriási energiákat kell befektetni. - Ez az állítás szerintem csak akkor igaz, ha az ember pusztán saját szándékai mentén, kizárólag saját erejére támaszkodva akarja saját magát megváltoztatni. Ez valószínűleg tényleg rengeteg energiába és erőfeszítésbe kerül, bár talán nem lehetetlen. Én úgy tapasztaltam, hogy az embert az életeseményei nagyon erősen megváltoztathatják, egy idő után szinte észrevétlenül, bár nem feltétlenül gyorsan. Például amióta megházasodtam, bizonyos dolgokat teljesen másként látok. Persze el kellett jutnom addig a döntésig, hogy megházasodjak, mert korábban eszembe se jutott.
-Egyáltalán nem, élveztem az ezzel járó jól ismert szabadságot. - Ezzel én is így voltam! De íme, egy pozitív törés az életedben! - Rengeteg segítséget kaptam külsőnek tűnő tényezőktől a változáshoz. Persze ugyanígy "kívülről" jöhetnek visszajelzések azzal kapcsolatban, hogy mi az, amiben az embernek jót tenne egy kis átalakulás. Ezek nem feltétlenül nagy dolgok. Szerintem a változásra irányuló őszinte szándék és az ebbe az irányba tett legkisebb lépés, vonatkozzon ez akár egy egészen apró dologra, valójában már hatalmas tett. Nekem például nagyon nehezemre esik, hogy kellő nyitottsággal legyek a körülöttem lévők iránt, ha valamin dolgozom, ha intenzíven koncentrálok a munkámra. - Vagyis jobb nem piszkálni, mert ideges leszel! - Valamennyit javult már a helyzet... - Fölemelted a hangod? - Inkább az történt, hogy csináltam tovább a munkámat, mintha tudomást se vettem volna az egészről. Lehet, hogy néhányan azt gondolják rólam, hogy hihetetlenül türelmes vagyok, de valójában nem túl jól viselem azokat a helyzeteket, amikor valaki nem érti azt, amit mondani próbálok, és ami számomra evidens. Érdekes módon ez idáig elsősorban a magánéletemben jelent meg, az oktatásban (ahol elvileg könnyen megjelenhetne) valamiért nem okozott problémát. Ugyanakkor a kisfiammal a következő néhány évtizedben nem tehetem meg, hogy ne legyek a végletekig türelmes. Remélem, sikerülni fog. - Sok sikert hozzá, és köszönöm a beszélgetést! | ||
utolsó frissítés: 2007. október 10. |
|||
- Nyilvánvalóan egy bármilyen vallással összefüggő felsőoktatási intézménytől jobban elvárható, hogy az abban oktatók nemcsak tárgyi, de lelki, szellemi tulajdonságaikban is hozzanak egy bizonyos színvonalat. A "világi" képzésben egy hallgató joggal pusztán annyit vár el, hogy az oktató felkészült legyen a maga területén, és ezt profi módon tudja átadni. Hogy ugyanez az oktató mit tesz a magánéletében, ez maximum egy érdekes színfolt lehet, de semmiképpen sem meghatározó. Nálunk ugyanakkor ez nyilván sokkal hangsúlyosabb.
- Úgy általában?
- Nem mondod! Nem akartál megházasodni?