Barta Zsolt
mongolista, főiskolai docens

- Jimi Hendrixtől Hobbitfalváig. Észrevétlenül meg sem tudsz jelenni sehol, hiszen a fizimiskád nagyon is sajátosra sikeredett. Mint értesültem róla, középiskolában már echte Jimy Hendrix kinézeted volt, de mostanra már inkább a hobbitfalvai Zsákvég család nagyjaira hajazol, szó szerint.

- Pontosítsunk először. Jimi Hendrix-fejem csak később, középiskola után született meg, mert abban az időben egyszerűen nem lehetett hosszú hajat hordani a suliban. Ez az átkos '70-es évek vége, '80-as évek eleje volt. Érettségi után kezdtem csak hajat növeszteni. És ez a hajzat - sajátos módon - szinte csak felfelé nőtt. Később már enyhe hátrafele nyomással, de lehetett copfban is hordani.

- Zsóka is mintha erre a frizurára figyelt volna föl annak idején...

- Ez már urbánus legenda, de igaz. Régen volt már ez az első találkozás, mikor megjelentem az életében...

- Bejött egy nagy haj, és alatta Te voltál.

- Inkább megérkezett két láb.

- Feltételezem, hogy esetenként azért ez kényelmetlenséget is okozott. Hiszen alacsony vagy, és egy alacsony pasinak nagy hajjal ugye, be lehet szólni...

- Mit beszólni! Én egészséges munkáslégkörben nőttem föl Miskolcon. Szerintem azért annyira nem volt feltűnő a sok kis kék munkássapka és ruha között az, ahogy én néztem ki...

- Hihetetlen lehetett! Bele se merek gondolni.

- Talán jobb is!

- Mindenesetre a zenész-karrieredhez mindez nagyon is illett. És ez a mondat újabb felhívás egy kis nosztalgiázásra!

- Zenei pályafutásom 1977. február 22-én este 8-kor kezdődött. Akkor sugározta a Magyar Televízió a Beatles It's been a hard day's night című filmjét. Ezt megnéztem, és másnap az iskolában gyorsan alapítottunk egy együttest. Egy gitárzenekart. Nemes egyszerűséggel rögtön el is neveztük magunkat Beatles2-nek. A KGST adta lehetőségekkel élve szép lassan be is szereztük a hangszereinket, az NDK gitárt, a román basszusgitárt és a bolgár dobfelszerelést. 1980 környékén már zenetanárhoz is jártunk, így diszkriminálva autentizmusunkat.

- Szolfézst tanultál például?

- Nem, csak hangszeren tanultam. Mindenki gitározni akart, én is. Kivéve a dobost persze, de hát neki az volt a dolga. Így elmentünk gitárt tanulni, és össze is hoztunk egy profi zenekart.

- Ez volt a Kabinet RT?

- A legendás Kabinet RT. A mai napig működő zenekar különben.

- Föl is léptek?

- Hogyne, csak nélkülem. Már régóta nem játszom benne, de alapító tagként sok évig zenéltem együtt a fiúkkal. Ez egy ska zenekar volt. Ismered az ska zenét?

- Nem.

- Olyan mint a reggae, csak gyorsítva. Gondolom sejted, hogy Miskolcon 1980-ban mire is tomboltak? Az Edda, a Hobo, a P-Mobil, a Piramis voltak a sztárok. A legvadabb csöves korszak kezdődött akkor, amikor mi nyakkendőben és fehér ingben elkezdtük a ska zenét játszani egy csomó fúvós hangszeren, szaxofonon, harsonán, trombitán, ami belefért.

- Nem mondod! Tehát nyolcan, tízen voltatok?

- Tízen voltunk pontosan.

- És ez az együttes a mai napig működik?

- Igen, és országszerte ismert. Anno kicsit más volt a helyzet, mert sokszor elküldtek bennünket "haza", vagy megdobáltak...

- Miért? Azt hinné az ember, hogy csak úgy dőlt a pénz meg a nők...

- Nem egészen. Ez tényleg a legdurvább csöves időszak volt, hosszú haj és egyebek, és Pataki Attila volt az isten. És akkor mi az Edda előzenekaraként léptünk fel. Lement két szám, és a tömeg elkezdett üvöltözni, hogy menjünk az izébe. Azért játszottunk még egy számot, és mentünk az izébe. Játszottunk az Edda előtt, az Omega előtt, a Sportarénában és efféle helyeken. Általában lement két szám, és ennyi volt az egész.

- Csak úgy hüledezek! Felléptek veletek a Patakiék meg az Omegások?

- Az Edda miskolci zenekar, és régről ismertük őket. Többször voltunk náluk próbálni, kipróbálhattuk a hangszereiket, satöbbi. Az Omegánál csak előzenekar voltunk, és egy folyosón volt az öltözőnk, ennyi.

- Sikeres föllépésről szól a fáma?

- '81-82-től már olyan együttesek jelentek meg, mint például a KFT, ami már az újhullám volt. Akkortájt már Budapestre is feljutottunk sokszor, és a PeCsában lehetett hallani bennünket Galla Miklós akkori zenekarával, a GM49-el együtt. Közben a mi zenénk is változott, de igazi siker nem lett belőle. Végül otthagytam az egészet.

- Miért?

- Szép volt, jó volt, de elég volt. Nem azért, mert nem voltak sikeres koncertek, vagy mert nem dőlt volna a pénz. Mondjuk a pénz nem dőlt, az teljesen világos. Valami másnak kellett jönnie. Jött is: a népzene. Miskolcon akkor kezdett teret nyerni a táncházakon keresztül. Ekkor is én voltam a legkisebb a zenekarban, természetesen a nagybőgővel a kezemben.

- Hangszerkezelési evolúciód a gitárral kezdődött, majd jött a nagybőgő. Úgy sejtem, ezen a fán még lentebbre is csúsztál...

- Gitáron kezdtem, majd jött a nagybőgő, utána évekig hegedültem, később a koboz, a citera. A legtöbb húros hangszeren nagyjából megtanultam.

- Édesapád egy nagytekintélyű közgazdászprofesszor volt Miskolcon. Nem okozott feszültséget kettőtök között az életviteled? Nem utalt egyszer-kétszer esetleg arra, hogy "Hamisan hegedülsz, fiam!"

- Nagyon jó kapcsolatban voltam édesapámmal. Mindig hitegettem persze, hogy adandó alkalommal sikeres felvételit teszek, merthogy azért felvételizgettem évente valahova, csak egy éjszaka alatt én nem bírtam elsajátítani a felvételi anyagát, így csúszott az egész évről-évre.

- Természetesen markánsan feltételezhető egy társadalomtudományi-közgazdaságtani orientáció részedről édesapád miatt, azzal együtt, hogy nálunk a Főiskolán mongológusként tartanak számon!?

- Isten ments! Soha nem érdekelt a közgazdaságtan, sokkal inkább a magyar néprajz, abból is a hitvilág, a folklór. A Debreceni Egyetemre vagy háromszor felvételiztem - sikertelenül, mert mint mondtam, az egyéjszakás felkészülések nem jöttek be. Egyébként otthon soha nem volt gond azzal, ahogyan éltem.

- Ehhez azért kellett egy, a közveszélyes munkakerülés deliktumát negligáló munkahely. Mi volt ez?

- Mondjam mindet?

- Ha szerénységed nem tiltja...

- Érettségi után rögtön a miskolci tejgyárban dolgoztam három napot. Elég is volt egy életre. Valami sajtraktárban kellett dolgoznom, ahol mínusz tíz fok volt. Kaptam egy orosz gyártmányú pufajkát és egy sapkát. Mindezek tetejébe reggel négyre kellett mennem.

- Ez már eleve kizáró tényező.

- Bementem a második nap is kicsit nézelődni, majd a harmadik nap reggel megkerestem a helyi párttitkárt, aki egyben a személyzetis is volt, hogy felmondok. - És miért? - kérdezte. - Hát, mert van más álláslehetőség. - Persze nem volt semmi. - No de hát Barta elvtárs, magát ki akarjuk emelni, ne hülyéskedjen! Itt a KISZ meg minden - győzködött sikertelenül. A munkakönyvembe pedig azt írták, hogy közös megegyezéssel felmondott. Ilyesmit akkor ezer emberből, ha egynek megírtak! Ezt követően egy évet dolgoztam műtőssegédként a miskolci megyei kórházban.

- Finom munka! Ilyet magam is csináltam. Itt tettél szert magas színtű borotvahasználatra a műtendő helyek gyöngéd szőrtelenítése területén!

- Voltak ilyen élményeim. Húszévessel és hetvenévessel egyaránt. Kerek két évig újságkihordó is voltam. Gyöngyéletem volt. Reggel négyre mentem, félhatra végeztem. Reggel fél hatra. Az újságpénzt is én szedtem, és nemcsak a borravaló csörgött a zsebemben, hanem - mivel kertvárosi részen voltam -, naponta meghívtak többször házitorosra, háziborra, pálinkára. Ültünk a kertben és ettünk-ittunk. A legjobb élet volt. Akkoriban mindenki ezt csinálta, aki nem akart dolgozni. Vagy újságkihordó volt, vagy zenész. Te nem voltál semmi ilyesmi, különben?

- Végigmentem magam is ezeken a stációkon. Tudtommal végül a Miskolci Bölcsész Egyesületnél kezdődött révbe érésed...

- Igen, valóban fordulópont volt az életemben.

- Az Egyesület normál felsőoktatási intézményként működött?

- Tulajdonképpen igen, csak nem volt akkreditálva. Viszont anyagilag - abban az időben - jól el volt eresztve, és a legkiválóbb tanárokat tudta meghívni oktatónak. Nyelvszakon kezdtem, majd felvettem a történelmet és a vallástörténet szakot is.

- Vallástörténet? Ez volt a neve?

- Történelem-vallástörténet szak, amin például egyházi méltóságok is tanítottak.

- És "orientalista" is volt?

- Természetesen. Belső-Ázsia történelmét tanította nekünk.

- Biztos vagyok benne, hogy nagy haja volt, nem?

- Igen, gyönyörű nagy haja volt.

- Nem szúrtátok ki egymást?

- Gyorsan megbarátkoztunk. Ő, Birtalan Ágnes döbbentett rá, hogy létezik egy Belső-Ázsia is, amiről én szinte semmit sem tudtam, és mindezek miatt vagy ellenére, de beleszerelmesedtem ebbe a témába. Voltam zenész, levéltáros és könyvtáros is, de ekkor és ott fogott meg valami nagyon határozottan.

- Apropó, álljunk csak meg egy szóra! Erről eddig nem beszéltél, hogy könyvtárosként is dolgoztál!?

- Könyvtárosként keveset, de a B.A.Z. Megyei Levéltárban majd hat éven keresztül dolgoztam, ahol egy szaktanfolyamot is elvégeztettek velem. Az Egyesülethez 1991-ben levéltárosként kerültem, legalábbis ez volt az álcája a kíváncsiságomnak.

- "Jobbra lassan, balra lassan, ritmus halkan, ring a hajban." Rímel rád a Ghymes minden szava!

- A Bölcsész Egyesületnél két évet húztam le, és ekkor szólt Birtalan Ágnes, hogy az ELTE-n beindítják a mongol szakot, és ha van kedvem, felvételizzek oda. Miután már jelentős tapasztalatokat szereztem a felvételizés területén, kivételesen megembereltem magam, és majdnem maximális pontszámmal vettek föl a szakra. Így kezdődött.

- Mikor is volt ez pontosan?

- 1993 tavaszán. Ősztől pedig kezdtem az orientalista stúdiumokat keményen.

- Számodra ez volt hát a "nagy menetelés", ami egészen a doktorátusig tartott. PhD szakdolgozatod témája mi volt?

- A tűzkultusz.

- Publikációs listádat tanulmányozva igen gyakran belefutottam a "tűz" szóba. Csak nehogy valaki arra gondoljon, hogy piromániás vagy...

- Nem, bár némi sajátos véletlensor van benne. Érdekes módon, ha kinyitok egy szakkönyvet valahol, elsőre mindig egy, a tűzzel kapcsolatos oldalt/sort találok meg. Lőrinc L. László: A mongol mitológia című könyvével kezdődött, ami pont a Tűzisten a mongoloknál fejezetnél nyílt ki magától, amikor témát kerestem egy Agni-dolgozathoz. Ezek után az előbbi erőfeszítésre már nem volt szükségem, mert lépten-nyomon visszaköszönt a téma, így a szakdolgozatom se kerülhette el, a disszertációmról nem is beszélve.

- Birtalan Ágitól tudom, hogy a mongol-tatárjárással kapcsolatos magyarországi forrásokat, emlékhelyeket néprajztudósi alapossággal tártad föl, és elképesztő terepmunkát végeztél. Utazgattál?

- A Felvidéken, és főleg Erdélyben. Mostanában már nem, de sokfelé jártam.

- Egyedül?

- Egyedül is, másokkal is, ez még a zenés korszakomból maradt meg. A nyolcvanas évek második felében kezdtem el gyűjteni a tatárjáráskori mondákat. Semmi különösebb célzattal, csak tetszettek ezek az emlékek. Szétnéztem erre-arra, és az idősekkel elbeszélgettem erről-arról. Így erről is.

- Ismerve az erdélyi szokásokat, gondolom nem csak emlékekkel kínáltak meg...

- Pálinkáztunk, boroztunk is, mikor mit.

- Magnóra vetted föl az elhangzottakat?

- Igen. Nemcsak Erdélyben, de "idehaza" is. Mikor az együttessel mentem, a hegedű mellé pálinkát is vittem befejezésül, az öregek pedig meséltek rendesen. A történetek persze összekeveredtek más történetekkel, de némi gyakorlattal azért rendet lehetett köztük tenni. Nagyon pontosan meg lehetett határozni ezen adomázó visszaemlékezésekből, hogy pontosan merre is járt a mongol-tatár sereg Magyarországon anno. Azt is ki lehet következtetni, hogy tényleg a tatárokról szólnak-e a történetek, vagy esetleg összeolvadtak a törökkori hódítás emlékeivel. A harcmodorra utaló emlékekből világosan tisztázni lehet, hogy mely hódítóról is van szó, és ehhez nem elég a néprajzi vagy a mongológus műveltség, ehhez - modern szóval - interdiszciplináris kutakodás kell, amiről sok neves tudós hajlamos elfeledkezni.

- Ezek szerint passzióból végzett mondagyűjtésed később kitűnő alapot szolgáltatott ahhoz, hogy megszülessen egy tudományos igényű feldolgozás.

- Pontosabban még születés közben van a téma, de alakul.

- Mielőtt teljesen elveszünk a profán dolgokban, gyorsan megkérdezem: vallásos ember vagy?

- Jó kérdés egyébként. Mindenkitől mindig meg szoktad kérdezni?

- Unom már a sok kertelést, válaszolj ízibe'!

- Tény, hogy vallásos nevelést nem kaptam. Bár édesanyám titokban járt templomba, édesapám pedig a párt színeit erősítette, magam kimaradtam mindkét oldalról.

- Tudod, hogy ez még nem garancia arra, hogy az ember egy szekta megbecsült tagjává ne válhasson!

- Tény az is, hogy a szektásság is elkerült. Bár, ha be kellene sorolni magamat, a buddhizmus áll a legközelebb hozzám.

- Ne rendülj bele annyira, ez inkább a helyi akklimatizálódási kényszer. Tisztázzuk is gyorsan, hogyan kerültél a Főiskolára?!

- Dzsingisz kán udvarában kezdődött...

- Magától értetődik.

- Szüleim halálával egyidőben vesztettem el a könyvtárosi állásomat az ELTE Belső-ázsiai Tanszékén, és két éven keresztül csak tengődtünk Zsókával. Ekkor próbálkoztam meg az újságírással, ami elsősorban különféle könyvrecenziók készítését jelentette. 2006 augusztusában csörrent meg a telefonom, és nem más hívott, mint a Buddhista Főiskola rektora, Karsai Gábor, hogy szívesen alkalmazna főállású könyvtárosként a suliban, ha érdekel. Érdekelt.

- A legjobbkor jött a lehetőség, szó szerint az égből. Lehet, hogy egyszer én is fölhívlak, mikor spirituálisan üresnek érzed magad, hogy éppen most lehet menedéket venni, hátha úgy bejön, mint a másik...

- Jelzésértékű volt a történés, éppen akkor, amikor a lehető legrosszabb helyzetben voltam. Szüleimet egymás után, alig több mint fél éven belül vesztettem el. Nem volt állásom - bár a Főiskolán már egyszer két éven keresztül tanítottam külsősként -, mikor sorsszerűen bekerültem abba a könyvtárba, aminek a létrehozója, első könyvtárosa az a Bánfalvy András volt, aki a legtöbb, a halállal foglalkozó buddhista szöveget lefordította, és akinek a könyvei ebben a nehéz időszakban nagy segítséget adtak számomra szüleim elvesztésének a feldolgozásában. Akkor és ott (itt) minden nagyon láncszerűen kapcsolódott egymáshoz, és talán új horizontokat is nyitott számomra a világ, a dolgok és önmagam megértésére.

- Egyetemi éveidben mennyit tanultál a buddhizmusról?

- Elég sokat. Volt egy speciális, két éves buddhista előadói kurzus, ahol szisztematikusan végigvettük a különféle buddhista rendszereket és a buddhista kultúrák vallástörténetét. Agócs Tamás, Wojtilla Gyula, Hamar Imre, Birtalan Ágnes, Sárközi Alice, Terjék József - ők mind tanítottak, csak éppen a tudomány, nem pedig a vallásgyakorlás oldaláról.

- Van valami specifikuma, jellegzetes íze a mongol buddhizmusnak, amivel a mongol kultúra járult hozzá a buddhizmushoz?

- Igen, van. Sokan azt gondolják, hogy a mongol buddhizmus csak lemásolta a tibeti-lamaista buddhizmust. Ez nem igaz. A mongol népvallás és samanizmus, valamint a tibetből lecsorgó buddhizmus egy nagyon jellegzetes, karakteres mongol buddhizmussá kovácsolódott össze. Lényege, hogy a legtöbb régi, népvallásból ismert istenséget transzponálták a buddhizmusba, ahol új funkciót kaptak. Itt van például a "Nagy Fehér Öreg", aki a régi időkben helyszellem volt, majd a buddhizmus megérkezése után tanvédő istenséggé változott. Vagy itt vannak az obók, melyekkel lépten-nyomon találkozhatunk a mongol pusztákon. Ezek áldozati halmok, kőrakások, melyekre az arra járók egy-egy követ vagy mást tesznek, ezzel áldozva a hely szellemének. Nos, az obó szenteléseket ma már többnyire buddhista lámák végzik, a szertartásokon pedig a szinkretizmus jegyében békésen megfér egymás mellett az imazászló és a kumisz.

- És ez megjelenik a tanításokban is?

- A tanítások azok tanítások. A buddhizmus mongóliai megjelenése után természetes volt, hogy a szentírásokat le kellett fordítani. Tibeti és szanszkrit nyelvből fordítottak, amihez szókincs is kellett, amit szintén meg kellett alkotni. Többnyelvű értelmező szótárakat készítettek, s a tanítások is csak ezután váltak hozzáférhetővé a hívők számára. Ám a tanítások azok a Buddha tanításai, s azok kommentárjai maradtak, ahogy a buddhista világban mindenhol.

- Van még egy nagyon fontos tényező. A dalai láma méltósága is mongol eredetű.

- Pontosan. A neve legalábbis. 1578-ban Altan (tümet) mongol kán hívására a birodalomba látogatott a tibeti sárga süveges egyház feje, Bszod-rnamsz rgja-mcho, aki erős szövetségest keresett. A korabeli találkozó végén Altan adta neki a dalai láma titulust, sőt posztumusz a gelugpa rend két előző vezetője is megkapta ezt a rangot. Így az első dalai láma tulajdonképpen a harmadik volt.

- A mongol samanizmus szintén egy nagyon egyéni ízű "létszemlélet", és az ELTE Belső-ázsiai Tanszék vezetője, Birtalan Ágnes e terület szaktekintélye. Te mennyire ástad bele magad ebbe a stúdiumba?

- A tűzkultusz, amivel foglalkoztam, maga is része a mongol samanizmusnak. Bár én inkább mongol népvallásnak nevezném.

- Vagyis külön beszélhetünk mongol népvallásról, samanizmusról és buddhizmusról? Megvilágítanád néhány mondatban a különbségeket és az "összemosódásokat" is?

- A népvallás egy tiszta műfaj, csakúgy, mint a világ olyan részein, ahol a természeti népek igyekeznek megmagyarázni a világ dolgait. Helyszellemei, gazdái vannak a hegyeknek, hágóknak, vizeknek, melyeknek áldozatot mutatnak be, hogy elnyerjék jóindulatukat. A sámánizmus ugye egy kicsit más műfaj. Ők tartják a kapcsolatot, újmagyar kifejezéssel élve "kommunikálnak" az ősök szellemeivel, de emellett gyógyítanak és jósolnak is. A buddhizmus egyfajta szinkretizmust hozott létre, de erről már beszéltem. Egy példa azért: a mongol sámán a gyógyításhoz használhat dobot, de tibeti imamalmot is. Az obószentelésnél pedig a láma hint pálinkát a négy égtáj felé, holott ez egy nagyon ősi népvallási motívum.

- Kara professzor úrra hogyan emlékszel vissza? Tudtommal ő a nagy öregek közül is kiemelkedett a tudásával.

- Nagyon szeretem őt. Időnként váltunk is egy-egy e-mailt, mert mióta Amerikába költözött, másként nem lehet elérni. Kara professzor úrban óriási tudás van, és számára teljesen magától értetődő volt, hogy egy szót vagy kifejezést legalább nyolc nyelven el tudjon magyarázni, értelmezni, és az ember csak kapkodta a fejét. Nagyon kevés ilyen formátumú tudós van már, pedig nagy szükség lenne rájuk.

- Gyakorlatilag ott voltál a tanszék alapítói között, régi barátság fűz a jelenlegi vezetőjéhez is. Miért kerültél el mégis onnan?

- Közbeszólt a pénz, illetve inkább a pénztelenség. 2004-ben az ELTE Gazdasági Osztálya egész egyszerűen megszüntette az állásomat, mondván, hogy nincs tovább keret, se fegyver, se paripa. Nem lehetett mit tenni, hiába tiltakozott a tanszékvezető, Birtalan Ágnes, a Gazdasági Osztály hajthatatlan maradt.

- Miközben készültem a riportra, két rólad megtudott dolgon lepődtem meg igazán. Az egyik, hogy pár hónap múlva leszel negyvenöt éves. Én a magam részéről egy öregesebb kinézetű harmincötévesnek látlak. A másik, hogy egyik szemedre gyakorlatilag vak vagy, mégis kiválóan lősz légpuskával.

- Jól tartom magam, ez tény. A laza ifjúkor, satöbbi. Bal szememre viszont tényleg majdnem vak vagyok. Csecsemőkoromban inkubátorba kerültem, és egyszerűen benne felejtettek a nővérek. Az akkori inkubátorok nem pittyegtek, hogy mikor kell kiszedni a gyerkőcöt, így oxigénhiány lépett föl, és a bal szemem súlyosan károsodott.

- Az inkubátorát!

- Körülbelül másfél szemem van, de téged jól látlak, Csaba, és egész jó az aurád!

- És a lövéssel most hogyan is állunk?

- Elég jól lőttem fiatal koromban, és - ha emlékszel rá - az MHSZ-ben (Magyar Honvédelmi Szövetség) edződtem én is.

- Hogyne emlékeznék! Évente mentünk lőgyakorlatra.

- Nos, én megyei versenyeket nyertem, volt is egy csomó oklevelem. Később persze már "kétfele" lőttem, ha egy búcsúban valami csajnak akartam imponálni, akkor rögtön a légpuskás céllövölde felé tereltem, ahol aztán bármit kapásból "kilőttem" neki...

- Zsókával mióta vagytok együtt?

- Tizenhét éve. Volt idő, amikor nem voltunk együtt, aztán újra találkoztunk.

- Jól megvagytok?

- Jól, köszönjük!

- Elég kardos lány...

- Én meg céllövöldés fiú.

- Tapasztalataid alapján - hiszen bepillantást nyerhettél a Miskolci Bölcsészegyesület életébe, kegyes szemtanúja lehettél egy tanszék felállításának és résztvevője az ott elnyert doktori címhez vezető út minden stációjának - reménykedsz abban, hogy valaha is jól fogod magad érezni a Buddhista Főiskolán?

- Nem reménykedem. Egyszerűen jól érzem magam.

- Komolyabb lövésre gondoltam. Célozz már meg valamit, kérlek!

- Régebbről sokkal erősebb, összetartóbb közösségi életre emlékszem. Igaz, hogy nem is voltak ilyen sokan a Főiskolán. Ezt most nem egészen így látom. Farkas Palival egyetértek, hogy a lovak közé kellene csapnunk, hogy komolyabb spirituális és közösségi életünk is legyen. Egyre inkább főiskola a Főiskola: vannak órák, vannak diákok. Tanulnak és hazamennek. Nincs közös kirándulás, nincs sörözés, beszélgetés, hajnalig tartó elmélkedés. Amikor először léptem be a suli kapuján, első élményem az volt, hogy Dobosy Antalra, akit csak látásból ismertem, rákiabált három srác, hogy helló, mi van! Ezt lehet így? Elképzeltem, hogy az ELTE-n csak úgy rárikkantok Kara professzor úrra, hogy Gyurka, mi van veled? Szerintem már nem élnék, vagy páros lábbal rúgtak volna ki az egyetemről. A tegeződésen nagyon csodálkoztam, de tetszett is. Hátulütője is lehet persze, mert a tekintély fontos egy iskolában - szerintem.

- Ezt a tekintélyt a magad számára sikerült kiharcolnod?

- Nem tudom. Nem biztos, hogy sikerült, bár nem is biztos, hogy szükséges "harcolni" érte. Sok minden múlik azon, hogyan vizsgáztatsz, hogyan tartasz órát. Ha tetszik az óra a hallgatóságnak, akkor nem feltétlenül úgy állnak már hozzád, hogy teljesen hülye vagy. Ezt lehet érezni a diákokon, ahogy jönnek, ahogy köszönnek, beszélnek veled. És fontos, hogy te magad is megszólítható legyél bármikor, hogy beszélgetni lehessen veled bármiről. Pontosan ez a nagyszerű ezen a Főiskolán, ugyanis a legtöbb felsőfokú oktatási intézményben a tanárok hermetikusan el vannak zárva a diákoktól, maximum az előadásokon találkoznak. Itt pedig olyan is történt már velem, hogy este 10-kor hívott fel egy hallgató, aki segítséget kért, hogyan is álljon hozzá haldokló hozzátartozójához. Aznap délelőtt éppen a tibeti köztes létről, a Bardóról beszéltem órán, a haldoklás és a halál hosszas folyamatáról.

- Mik a tapasztalataid a nálad vizsgázó diákokról? A lágyszívűbb hozzáállással azért vissza is lehet élni!

- Nem biztos, hogy vissza lehet élni. Természetesen megpróbálnak néhányan. De más osztályozási rendszert jelent, ha valaki kötelező órát tart, és mást, ha szabadon választhatót. Itt muszáj szó szerint egyenként, a személyiségéhez képest elbírálni valakit.

- Zárásképpen, ugyan emlékeztess már arra, Zsolt, hogy mi mióta is ismerjük egymást?

- 1995 környékén találkoztunk először, mikor az első Selyemútat hoztuk be a Főiskolára.

- Igen, emlékszem erre az újságra, és később az Új Keleti Szemlére is. Tulajdonképpen hány számot értek meg ezek a folyóiratok?

- A Selyemútból négy vagy öt, az Új Keleti Szemléből meg talán kettő jelent meg. Anyagi okok miatt szűnt meg mind a kettő. Sajnos, a mai napig nincs utódjuk, egy olyan lap, ami az ázsiai kultúrákra specializálódott volna fiatal orientalisták tollából.

- Kicsit gyászosra sikeredett a végszó, ezért is merem kimondani, hogy vagy öt évet fiatalodtam az interjúkészítés közben a sok röhögéstől, mert a humorod káprázatos, és sajnálom előre, hogy a szerkesztett változatban a fele sem lesz olvasható. Köszönöm a beszélgetést!

Kalmár Csaba