2015. novemberben kezdte meg működését a Muditá, az Idősek Dharma Közössége keretében működő klub.

A klubot három buddhista egyház – A Tan Kapuja Buddhista Egyház, a Magyarországi Karma-Kagyüpa Közösség, a Buddhista Misszió és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola alapította. A Muditá klub egy szellemi közösség. Cél a szabadidő tartalmas eltöltése, egymás megismerése, az együttlét tanulása, tartalmas kialakítása.

Távlati cél egy buddhista elveken működő lakóközösség létrehozása, ahol a beköltöző fiatalok és idősek egyaránt nemcsak magas szintű ellátást, szükség esetén ápolást kapnának, hanem lehetőség lenne a Dharma szervezett gyakorlására, tanulására. Felmérésünk szerint mintegy negyven fő van, aki tízéves távlatban szívesen költözne ilyen otthonban. Ismereteink szerint van néhány fő, akinek már rövid távon fontos lenne.  

A klub kéthetenként működik. A klub nyitott, bárkit szívesen látunk, életkor nem számít. Formálódik a segítő csapat, akiket szeretnénk felkészíteni a segítésre, az ezzel járó buktatók elkerülésére. Ebben számítunk a Karuna tagok közreműködésére. Figyelmünket a buddhista otthon anyagi megalapozására fordítva, szervezetté alakulva pályázni kívánunk, új külső kapcsolatok feltárásával szponzorokat kívánunk bevonni a finanszírozásba. A külső kapcsolatok ápolásával Dr. Rodák Margit lett megbízva.

A programot úgy alakítjuk, hogy a színvonalas dharma tanításon kívül információt kapjunk az egészséggel, a táplálkozással kapcsolatos kérdésekben. Fontos a mozgás: a Feldenkrais módszer, a nyolc brokát csikung gyakorlatok, az időskori jóga és a do in került be a repertoárba. Vendéglátás és beszélgetés a program szerves része.

Helyszín: változó, az alapító egyházak szerint. Tájékozódni lehet a Buddhista Misszió honlapján, hírlevelekből, a tagok számára kialakított kör e-mailből.

Ha szeretne ebben a közösségformálásban részt venni, vagy figyelemmel szeretné kísérni, hogyan alakul ki egy buddhista szervezetben egyedülállóan az idősgondozás, hogyan jönnek létre egy olyan együttélés szervezeti és szellemi keretei, akkor csatlakozzon tagként, vagy segítőként, vagy pártoló tagként, vagy egyszerűen csak kövesse a tevékenységünket és jelezzen vissza!

 

A MUDITÁ - Idősek Dharma Közzösségének eddig programjai voltak:

  • Dr. Walkovszky Attila: életmód és az egészség. Nyolc brokáttekercs mozgásos gyakorlatok.
  • Dr. Prezenszki Zsuzsa: Gyógyító képzelet és az egészség. Dr. Jelen János rektor: meditáció. Heimer István: Feldenkrais módszer és torna.
  • Majer Zsuzsa: Halálra való tudatos felkészülés, haldokló segítése, és gyászfeldolgozás gyakorlatai buddhista szemléletben. Lehotzky Márta: a civil társaság bemutatása. Dr. Walkovszky Attila: Nyolc brokáttekercs mozgásos gyakorlatok.
  • Veresné Bálint Márta: Ezo vagy nem ezo (hogyan válasszunk alternatív gyógyászatot és terapeutát?) Dr. Rodák Margit (alapítvány, egyesület bemutatása). Heimer István: Feldenkrais torna.
  • Dr. Mireisz László: Elmúlás buddhista szempontból. Lakatos Mónika időskori jóga.
  • Szabady Helga: Olvasóklub Dr. Pressing Lajos: Szellemi tanítások a magyar népmesékben és Az élet vize kötetek. Lakatos Mónika időskori jóga.
  • Dr. Pressing Lajos: Szellemi tanítások a magyar népmesékben könyvek háttere. Dr. Walkovszky Attila: Nyolc brokáttekercs mozgásos gyakorlatok.
  • Majer Zsuzsa: Halálra való tudatos felkészülés, haldokló segítése, és gyászfeldolgozás gyakorlatai buddhista szemléletben 2. alkalom.
  • Csöpel láma: dharmatanítás. Heimer István: Feldenkrais torna.
  • Közös koncertlátogatás: Karácsonyi koncert a Mátyás templom, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar.
  • Közös kirándulás a aGlück Frigyes sétányon, a Látóhegyen (Gugger hegy), az Árpád kilátónál.
  • Dr. Pressing Lajos: Az öregség spirituális jelentősége. Walkovszky Attila: mozgásos gyakorlatok.
  • Dr. Farkas Pál: Születés, betegség, öregség, halál. Lakatos Mónika: Idősek jógája.
  • Majer Zsuzsanna: A halálra való tudatos felkészülés. A halott segítése,-- gyászfeldolgozás. Drölma Kovács Zsuzsanna: DO -IN gyakorlás.
  • Beszélgetés magunkról, az otthonról, buddhista szellemiség az otthonban, civil társaság megalakítása, elvárások, tisztázás, stb.
  • Dr. Schenek Ágnes: Az egészséges táplálkozás, és az életkor összefüggései. Heimer István: Feldenkreis torna.
  • Adventi koszorú készítés. Vezette: Csépe Izolda.
  • Cser Zoltán: Meditációs gyakorlatok. Lakatos Mónika: Idősek jógája.
  • Lakatos Mónika: Előadás és mozgásos gyakorlatok.
  • Lama Csöpel: Vezessük vissza magunkat a gyakorlás ösvényére! Együttérzés és egymásrautaltság. Heimer István: Feldenkreis torna.
  • Hoyer Mária: Idősek pszichológiája. Walkovszky Attila: mozgásos gyakorlatok.
  • Földiné Irtl Melinda: Buddhista jóga, jógagyakorlatok.

 

Dr. Rodák Margit
rodak.margit@upcmail.hu