egyhaz@tkbf.hu

Könyvjelzők:
1. Uszó rendeltetése
2. Vezetés és felügyelet
3. Az uszói életmód...
4. Uszó használati joga
5. Bejelentkezési
6. Létszámok és programok
7. Fizetési kötelezettség
8. A fizikai munka
9. A könyvtára
10. Adományozás

z Uszó elvonulási központ és alkotóház A Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola közös tulajdona, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkmogyorósd község határában fekszik. Az egyház és a főiskola az Uszó megvásárlásával és működtetésével olyan alkalmas helyet kíván tanítóinak, hallgatóinak és meghívott vendégeinek biztosítani, ahol zavartalanul lehet csöndet, nyugalmat és elmélyülést igénylő szellemi munkát végezni természetes környezetben. A hely különösen megfelel hosszabb elvonulások és rövidebb, de intenzív meditációs kurzusok megtartására, szervezett programok lefolytatására, elmélyült alkotómunka végzésére.

Az Uszó története

Az Uszót 1980-ban Mireisz László vásárolta meg, majd tartotta fönt Dobosy Antallal és Takács Lászlóval közösen, hogy hosszabb elvonuláson tisztázzák a keleti tanításokhoz fűződő viszonyukat, a gyakorlatban is kipróbálják és megtapasztalják a korábban tanultakat, és – megvitatva a korunkban Magyarországon legfontosabbnak és legaktuálisabbnak tűnő spirituális kérdéseket - egymást is tanítsák. 1985 és 1987 között az Uszón együtt élve elvetették annak a spirituális közösségnek magvait, amelyből később az egyház és a főiskola kisarjadt.
1991-ben hat barátjukkal együtt megalapították A Tan Kapuja Buddhista Egyházat és Főiskolát, melynek első tanítói lettek. Néhány évvel ezután az Uszót átadták az egyháznak és a főiskolának, hogy még szélesebb körben hasznosíthatók legyenek azok a páratlan lehetőségek, melyeket a magány és a gyönyörű természeti környezet kínál.

Az Uszó működése

Az Uszó működésének megértéséhez Csuang Ce XII. könyvének 11. fejezete adja a kulcsot:

Ce Kung Csu délvidékén vándorolt, s Csin felé az útja a Han folyó északi partján vezetett. Itt találkozott egy öregemberrel, aki a zöldségeskertjében dolgozott. Árkokat ásott a locsoláshoz, majd a kútból vödrönként hordta az öntözővizet; fáradsággal végzett munkájának alig volt valami látszatja. Ce Kung megszólította:
- Van egy olyasféle szerkezet, amivel egy nap akár száz árkot is be tudnál locsolni, csekélyke fáradsággal is sokra haladhatnál. Nem lenne kedvedre való, jóember?
A paraszt felegyenesedett, végigmérte, s így szólt:
- Aztán hogy megy az?
Ce Kung így válaszolt:
- Van egy farúd, a hátsó végén nehezék, az eleje pedig könnyű. Olyan gyorsan lehet vele vizet húzni, hogy csak úgy zubog. Úgy hívják, hogy gémeskút.
A paraszt megütközve nézett, majd felnevetett, és így szólt:
- A tanítómtól azt hallottam, hogy aki furfangos szerkezetekkel jár, az a dolgát is furfangosan teszi. A furfangos tettektől aztán furfangos lesz a lelke is. És amikor a lelke ilyen furfangos ott belül, akkor már el is veszítette tiszta egyszerűségét. Ha a tiszta egyszerűség elveszett, a szellem csak nyugtalankodik, és a nyugtalan szellem már nem a Taóban pihen. Nem mintha nem ismerném a gémeskutat, de dolgozni véle szégyenemre válna.
Ce Kung csak pislogott lesújtva, fejét lehajtotta és egy szót sem szólt.
- És te kiféle vagy? – kérdezte kis idő múltán a kertész.
- Konfuciusz tanítványa vagyok – válaszolta Ce Kung.
- Tán csak nem a nagy tudásoddal majmolod te is a bölcseket, miközben azzal hencegsz, hogy mindenkinél kiválóbb vagy, s magányos sirámokkal keseregsz, csak hogy hírneved árulhasd szerte a világon? Ha megfeledkeznél szellemed erejéről, s nem ápolgatnád testedet, máris előbbre juthatnál. De te még magadban sem tudsz rendet tartani, hogy is jönnél hozzá, hogy az Ég alatti világot vezesd? Eredj a dolgodra, ne zavard a munkámat!
Szégyenében elsápadt, s zavarában szinte kótyagosan ment tovább Ce Kung – majd csak jó harminc mérfölddel arrébb tért újra magához. Tanítványai faggatni kezdték:
- Ki volt ez az ember? Miért változtál meg úgy, és sápadt el az arcod, mikor találkoztál véle, hogy egész nap csak tépelődsz?
- Eddig azt hittem, csak egyetlen ember van az Ég alatt, s mit sem tudtam erről a mesterről. Én úgy hallottam a mesteremtől, hogy ha ügyeinket a lehetőségek szerint intézzük, munkálkodásunkban a tökéletességet keressük, ha kevés erővel sokat végzünk, akkor a bölcsek Útját járjuk. De most látom, hogy nem így van: aki a Taót ragadja meg, annak valója sértetlen. Kinek valója sértetlen, annak ép a teste, s kinek teste ép, annak szelleme is teljes. Hogy szellemünk kiteljesedjen – ez a bölcs Útja. Az emberek közt él, s végzi dolgát, de hogy hová tart, azt senki se tudja. Mily hatalmas tisztasága, és mily hibátlan! Nincs ügyesség és haszon és fortélyos mesterkedés az ilyen mester szívében! Akarata ellen nem törekszik, és szíve ellen nem cselekszik. Ha az egész világ magasztalja és követi szavaiért – ő büszke marad, s oda se pillant. Ha az egész világ kárhoztatja és hibáztatja szavaiért – szilárd marad, s fel sem veszi azt. A világ magasztalása vagy átkozódása nem kár és nem haszon neki. Olyan embernek mondom őt, kinek valója sértetlen. De én csak szél sodorta, hullám terelte ember vagyok.
Mikor visszatért Luba, Konfuciusznak is elmondta, mi történt.
- Az az ember kölcsön vette a Zavarosság nemzedékének módszerét. Az Egyről tud, de a kettőt nem ismeri, a belsőt igazgatja, de a külsővel nem törődik. Világos elmével a tisztaságba lép, tétlen munkálkodik, s az egyszerűséghez tér, alaptermészetét testesíti meg, s szellemét magához öleli – mi megrendítőt találsz ebben? Különben is: én vagy te - ugyan mit is tudhatunk a Zavarosság nemzedékének módszereiről?

1. Az Uszó rendeltetése

  • Az Uszó a Tan Kapuja Buddhista Egyház és a Tan Kapuja Buddhista Főiskola elvonulási központja és alkotóháza. Ebből adódóan fő rendeltetése, hogy az alábbi tevékenységeknek biztosítson helyet:
  • a. meditáció és más spirituális gyakorlási formák
    b. tanulás
    c. tanítás
    d. intellektuális tevékenység, tudományos munka
    e. művészi alkotás

  • Az uszói tartózkodás célja bizonyos esetekben lehet kizárólag fizikai munka végzése is (pl. nagytakarítás, renoválás, stb.) Ez azonban csakis az Uszó felkérésére, kampányjelleggel valósulhat meg.
  • Az Uszóra kizárólag a felsorolt tevékenységek valamelyikének céljából lehet elvonulni, azaz az Uszót nem lehet pusztán pihenő- vagy nyaralóhelynek használni. Így minden, a föntiektől eltérő, egyéb tevékenység csupán másodlagosan, a rendeltetésszerű tevékenységek mellett, azok kiegészítése vagy elősegítése érdekében végezhető. Csupán másodlagos tevékenységként engedélyezett több olyan tevékenység is, amely a pihenést, kikapcsolódást, mentális és fizikai regenerációt szolgálja (pl. játék). Ilyen másodlagos tevékenység a házban, az épületen vagy az udvaron végzett fizikai munka is.
  • Amely tevékenység az elsődleges céloktól eltérít, vagy azok rovására megy, nem kívánatos tevékenységnek minősül, az elvonulás engedélyének visszavonását eredményezheti, és az illetőt a gondnok hazaküldheti. (Ld. még 3. pont)
  • Az Uszó rendeltetésének megfelelően elsősorban felnőtt embereket fogad, kialakítása és felszereltsége is erre alkalmas. Kiskorú gyermek vagy gyermekek csak az Uszó gazdájával előzetesen egyeztetve, a gondnok és az összes elvonuló beleegyezésével, a szülő vagy gondviselő saját felelősségére tartózkodhatnak az Uszón.
  • Az Uszó emellett alkalmanként, az Uszó megbízott vezetője és/vagy az Egyházi Tanács engedélyével, valamint az ott tartózkodók beleegyezésével helyet adhat nagyobb közösségi eseményeknek (szertartás, esküvő, nyitott nap, stb.), mely események azonban nem tarthatnak tovább három napnál.

2. Az Uszó vezetése és felügyelete

  • Az Uszóért, annak vagyonáért, valamint a szabályzat pontjainak betartásáért az Uszó mindenkori gondnoka a felelős. A gondnok jelenleg Homolya Attila, azaz a Bivaly.
  • Az elvonulók és látogatók felelnek saját értéktárgyaik megőrzéséért, azok elvesztése, eltűnése miatt a gondnok felelősséget nem vállal.
  • Az Uszón tartózkodók közötti minden vitás kérdésben – az 1. a-e. pontok alatti tevékenységekkel kapcsolatos vitákat kivéve - a gondnok szava a mérvadó. A vitákat kérjük minden esetben nyitottan, kölcsönös figyelemmel és megbecsüléssel, a lehető legegyszerűbben mielőbb rendezni és lezárni.
  • A gondnok tevékenységét az Uszó megbízott vezetője ellenőrzi, és adott esetben ő szerez érvényt a gondnok szavainak is. Az Uszó megbízott vezetője jelenleg Farkas Pál.
  • A gondnok egy olyan Nyilvántartást vezet, amelyben feltünteti az ott tartózkodók nevét, a tartózkodás megkezdésének és befejezésének időpontját, és a befizetett hozzájárulás összegét, melyet a befizető aláírásával igazol. A Nyilvántartás e célra fenntartott rubrikájában az érkező aláírásával igazolja, hogy érkezése napján a gondnoktól ezen szabályzatot megkapta, annak tartalmát ismeri, megértette, és személyére nézve kötelezőnek ismeri el. Kiskorú gyermek ottléte esetén ezt a nyilatkozatot nevében valamelyik szülő, vagy a megbízott gondviselő teszi. Ebbe a Nyilvántartásba jegyzi be a gondnok a szabályzat megsértésének tényét, és az annak megszüntetésére irányuló alkalmazott eljárást is. A gondnok a befizetett pénzzel az Uszó megbízott vezetőjének számol el.
  • A gondnok eljárása ellen az Uszó megbízott vezetőjénél lehet panasszal élni, aki az Egyház megbízottja.
  • Az Uszó megbízott vezetőjének eljárása ellen az Egyházi Tanácsnál lehet panasszal élni.

3. Az uszói életmód általános elvei

3.a. Buddhista erkölcsiség:
  • Aki két hétnél hosszabb elvonulásra érkezik, annak az Uszó megbízott vezetője előtt - és ha az elvonuláson több résztvevő van, egymás előtt - le kell tennie az öt fogadalmat. Aki a fogadalom bármely pontját megszegi, azt a gondnok hazaküldheti.
3.b. Pénz, anyagiak:
  • Az Uszót, vagy a hozzá tartozó ingatlan bármely részét tilos pénzszerzésre használni (pl. tilos privát fizetős tanfolyamokat vagy rendezvényeket szervezni).
  • Bármiféle program esetén minden résztvevőtől csakis a megszabott napidíjat lehet beszedni (ld. 6. pont).
  • Az Uszón nem végezhető semmiféle egyéb privát vagy csoportos üzleti tevékenység sem.
3.c. Tudatmódosító szerek:
  • Az Uszóra mindenfajta drogot levinni, helyben termeszteni vagy létrehozni tilos.
  • Ugyanígy tilos az Uszóra drogos vagy részeg állapotban leutazni.
  • Lehetőség szerint kerüljük az alkohol fogyasztását és a dohányzást. Amennyiben valaki egyéni okokból ettől nem tud eltekinteni, legyen mértéktartó és figyelmes, és sohase zavarjon meg másokat. Nyilvánvaló részegség esetén azonban a gondnok az illetőt figyelmezteti, majd ha az eset megismétlődik, hazaküldi.
  • Dohányozni csakis a kijelölt helyeken (veranda, ill. az udvar bizonyos pontjai) lehet, a csikkeket a kihelyezett hamutartókba helyezve, melyek kiürítéséről és tisztításáról a dohányosok maguk gondoskodnak.
3.d. Mások nyugalma:
  • Másokat ne zavarjunk meg tevékenységükben vagy pihenésükben!
  • Az Uszón tilos a verbális vagy a fizikai erőszak bármely megnyilvánulási formája.
  • Kivételt képez ez alól, ha valaki önvédelemre kényszerül. Az ilyen eseteket viszont az Uszó megbízott vezetője utóbb köteles kivizsgálni.
  • Állatot csak rövid időre (max. 3 napra) szóló látogatás esetén lehet levinni, de ezt is csak abban az esetben, ha az állat gazdája ezt a gondnokkal és rajta keresztül az ott tartózkodókkal előre egyeztette. Aki az Uszón hosszabb tartózkodása idején állatot akar befogadni, erre köteles engedélyt kérni a gondnoktól és egyeztetni a többi elvonulóval. Emellett az így befogadott állatról köteles ő maga gondoskodni (beoltatni, pórázról gondoskodni, stb.), folyamatosan takarítani utána, majd távoztával köteles az állatot magával vinni.
3.e. A külső és a belső környezet védelme:
  • Az Uszó területén lehetőség szerint kerülendő a modern technika vívmányainak használata. Rádiót, televíziót, magnót, CD-lejátszót levinni tilos. Laptop és mobiltelefon használata indokolt esetben, korlátozott mértékben engedélyezett.
  • Az Uszó területén gépjármű nem parkolhat. Az Uszó területére behajtani is csak indokolt esetben lehet (pl. áruszállítás, kisgyermek, ill. mozgásképtelen látogató szállítása, stb. esetén), de a parkolást ebben az esetben is a faluban kell megoldani.
  • Modern lőfegyverek Uszóra vitele és használata tilos. Hagyományos fegyverekkel (íj, nyíl, kard, stb.) folyó gyakorlás esetén nagy körültekintés szükséges, különösen ha az Uszón kiskorú gyermek is tartózkodik. A fegyvereket használat után azonnal tegyük biztos helyre, ahol másnak nem okozhatnak sérülést.
  • Környezetkárosító anyagok használata lehetőség szerint kerülendő, azokat szabadon hagyni tilos. (Beleértve ebbe a rovarirtó- és gyomirtószereket is!) Használjunk lehetőség szerint környezetbarát mosó- és mosakodószereket (tehát szappant, és ne tusfürdőt), és lehetőség szerint kerüljük a test túlzott kényeztetését és szépítgetését.
  • Különleges körültekintést igényel az ivóvizet biztosító forrás, és a mosdóvizet adó kutak kezelése. A víznyerő helyeket sose hagyjuk fedetlenül, és sose öntsünk ki a közelükben elhasznált mosdóvizet vagy szennyvizet. Kövessük figyelemmel az ivóvíz fogyását, és mindenki ereje szerint vegye ki részét az ivóvizes kanna feltöltésében. A fürdő használata után az elhasznált vizet a kútból azonnal pótolni kell. Úgy a forrás, mint a kút tavaszi kimerése és megtisztítása olyan nagyobb feladat, amelyhez kérjük a mindenkor ott tartózkodók segítségét.
  • Nagyobb létszámú csoportok fordítsanak különös figyelmet a latrinák tisztán tartására, különösen meleg nyári időszakokban időről időre klórmésszel történő fertőtlenítésére. A klórmész beszerzése a gondnok feladata.
  • Az Uszó területén és a környező erdőkben szemetelni tilos. A szemetet összeszedni azonban nagyon is ajánlatos, akár külön erre a célra szervezett séták során is.
  • Tüzet csak a kijelölt helyen szabad rakni, és nem szabad felügyelet nélkül hagyni. Akik tüzet gyújtottak, távozásuk előtt kötelesek azt eloltani.
  • A környezet megóvása érdekében szelektív hulladékgyűjtés (a szerves és szervetlen hulladék elkülönítése) kötelező. Ennek elmagyarázása és ellenőrzése a gondnok feladata. Az autóval behajtókat kérjük, segítsenek a szemét kiszállításában.
3.f. Tisztaság, rend:
  • Bármely kosszal vagy rendetlenséggel járó tevékenység után a tevékenységet végző azonnal köteles az adott helyet kitakarítani és maga után rendet tenni. Ennek ellenőrzése és számonkérése a gondnok feladata.
  • Bármely tevékenység befejezése után a munkát végzők valamennyi szerszámot megtisztítva tegyenek vissza a helyükre. Balesetveszélyes szerszámot még ideiglenesen se tegyünk le a fűbe, vagy nem eléggé látható helyre.
  • Minden látogató és hosszabb időre elvonuló egyenlő mértékben köteles részt venni a mosogatásban, a szennyvíz kihordásában, a tüzelőfa beszerzésében, felaprításában, és a szobákba való felhordásában, valamint a vízhordásban. Ennek ellenőrzése és számonkérése ugyancsak a gondnok feladata.
  • Az Uszó elhagyásakor mindenki köteles a hálószobáját kitakarítani, a használt eszközöket (matrac, párna, stb.) rendben a helyére tenni, a víz- és tüzelőkészletet feltölteni, valamint minden személyes tárgyát magával vinni, hacsak nem adományozta azokat az Uszónak. Az egy hétnél hosszabb ideig otthagyott személyes tárgyakat úgy tekintjük, mint adományt.
  • Kiskorú gyermek ottléte esetén a rendrakás a szülő vagy gondviselő felelőssége.
3.g. Az élelmezési alapkészlet:
  • Az Uszón az egyénileg és csoportosan tartózkodók élelmezési szempontból önellátók, az élelmiszert és italokat (teát, kávét, stb.) magukkal hozzák, vagy a faluban maguk szerzik be. Huzamosabb ideig tartózkodók vagy nagyobb csoportok megfelelő mennyiségű tisztító- és mosogatószerről is kötelesek gondoskodni. Ugyanakkor az Uszón a gondnok élelmezési alapkészletet tart arra az esetre, ha ünnepnapokon, kedvezőtlen időjárás vagy nem várt események bekövetkezése esetén nem lehetséges az élelmiszerek beszerzése. Szükséghelyzetben az ott tartózkodók ezt a tartalék készletet igénybe vehetik, de a felhasznált készletet kötelesek pótolni, feltölteni hazaindulás előtt, ha más módja nincs, végső esetben a gondnoknak átadott arányos pénzadománnyal.
  • Az élelmezési alapkészlet mennyisége és összetétele a különböző évszakokban elérhető élelmiszerek fajtái szerint kisebb mértékben változhat, a gondnok belátására bízva alapvetően a következő tételekből áll: rizs (2-3 kg), liszt (1-2 kg), cukor (1 kg), margarin (1-2 doboz), leveskocka (1 doboz), száraztészták (5-6 csomag), tarhonya (1-2 csomag), só (0.5 kg), alapfűszerek (paprika, bors, majoranna 1-1 csomag), vöröshagyma (1 kg), fokhagyma (2-3 fej), burgonya (2-4 kg), eltartható idényzöldégek (káposzta, karfiol 1-2 fej, sárgarépa 1 kg, fehérrépa 2-3 szál), tea (2-4 filteres csomag), kávé (0.25 kg). Az Uszó zökkenőmentes működéséhez szükséges tisztító- és mosogatószer alapkészlet (3-4 szappan, 2-2 flakon tisztító- és mosogatószer), a világításhoz szükséges gyertya és gyufa beszerzése a gondnok feladata.
3.h. A szabályzat megsértése esetén alkalmazott eljárások:
  • Jelen szabályzat bármely pontjának megsértése esetén az illetőt a gondnok köteles figyelmeztetni, majd ha ez nem használ, hazaküldeni.
  • Súlyosabb fegyelemsértések (károkozás, verekedés, botrányos viselkedés, tárgyak eltulajdonítása, stb.) esetén, az illetőt a gondnok azonnal köteles hazaküldeni, az esetet az Uszó megbízott vezetőjének jelenteni, aki az illető ellen fegyelmi és/vagy jogi eljárást indít, mely az Uszóról való időleges, vagy akár végleges kitiltással, és az okozott anyagi kár megtérítésével járhat.

4. Az Uszó használati joga

  • Az Uszót elsődlegesen a Tan Kapuja Egyház tagjai és a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanárai, hallgatói és dolgozói használhatják. Nekik van elsőbbségük, mindenki más külsős (idegen, barát, hozzátartozó) csakis őutánuk következhet.
  • Ez a szempont a gyakorlatban elsősorban helyszűke vagy helyhiány esetén érvényesül.

5. Bejelentkezési kötelezettség

  • Az Uszóra mindenkinek kivétel nélkül be kell jelentkezni. Az elvonulási vagy akár csak egy-két napos látogatási szándékot, lehetőség szerint legalább két héttel az utazás előtt, az Uszó megbízott vezetőjének (Farkas Pál, 342-3232, hamso@tkbf.hu) - lehetőleg írásban - kell jelezni, aki azt egyezteti a gondnokkal és az esetlegesen ott tartózkodókkal, majd – szintén lehetőleg írásban - visszaigazolja. (Az Uszó megbízott vezetőjének távollétében ezt a jogot ideiglenesen Kovács Attiláné Erzsike gyakorolja, 280-6712/11, erzsike@tkbf.hu.)
  • Aki előzetes bejelentkezés nélkül érkezik, annak a gondnok kizárólag az erre az időre bejelentkezett ott tartózkodók vagy leutazni szándékozók teljes körű egyetértésével adhat engedélyt a tartózkodásra. Amennyiben ez az egyetértés akár egyetlen ember akaratából nem születik meg, a váratlanul érkezőt a gondnok kötelessége elküldeni. Ha ez nem történik meg, a bejelentkezettek bármelyike panasszal élhet az Uszó megbízott vezetőjénél vagy az Egyházi Tanácsnál a gondnoki mulasztást illetően.
  • Ez alól kivételt képez, ha valaki olyan időpontban érkezik, amikor már nem tudja elhagyni az Uszót, és megszállnia sincs hol. Ez esetben egy éjszakára, státuszától (főiskolai hallgató, tanár, avagy az Egyház tagja) függetlenül, az idegenekre vonatkozó díjszabás ellenében, a gondnok által kijelölt helyen szállhat meg, és csak másnap reggel kell távoznia.

6. Az Uszón tartózkodók létszáma, programok egyeztetése

  • Az Uszó, a befogadó kapacitás korlátai, a természeti környezet és erőforrások megóvása, az elvonulók nyugalma, valamint az elvonulás céljának sikere érdekében csak limitált létszámmal működhet. Ezért az Uszón
  • a. Két hétnél rövidebb program esetén max. 20 fő tartózkodhat.
    b. Két hétnél hosszabb elvonulás max. 5 főnek engedélyezhető.
  • A létszámstop alól kivételt képeznek a max. két-három napig tartó nagyobb rendezvények (nyílt nap, ünnepség, gólyatábor, stb.), ebben az esetben nincs korlátozva a létszám. Ugyanakkor a túlzsúfoltság ekkor is kerülendő, ezért az épületekben helyhiány miatt megszállni nem tudó személyek számára sátrak felállítása kötelező. A sátrakról a rendezvény szervezőinek kell gondoskodniuk, ennek ellenőrzése pedig a gondnok feladata.
  • Bár egy program vagy elvonulás időtartama önmagában nem korlátozott, annak résztvevői max. három hétig igényelhetik, hogy ottlétük alatt senki se mehessen le az Uszóra, de ez esetben is csak akkor, ha csoportjuk legalább három főből áll. Három hétnél hosszabb időre egyetlen csoportnak sem lehet az Uszót kizárólagossággal használni.
  • Három héten túl, vagy a hosszú elvonulás ideje alatt, ha azon három főnél kevesebb vesz részt, csak az előzetes bejelentkezés nélkül érkezők küldhetők el.

7. Fizetési kötelezettség

  • Minden elvonuló vagy látogató napi díjfizetési kötelezettséggel bír. Az Uszó napi díja:
  • aA Tan Kapuja Főiskola hallgatóinak esetében400 Ft
    bA Tan Kapuja Főiskola tanárai és alkalmazottai esetében500 Ft
    cA Tan Kapuja Egyház főiskolán nem tanító/tanuló tagjainak esetében600 Ft
    dMindenki más (külsős) esetében700 Ft

  • A napi díj kifizetése mindenki számára mindenkor kötelező, azt sem adomány, sem munka vagy egyéb felajánlás nem válthatja ki, hiszen az összeg az Uszó fenntartásának és fejlesztésének alapja. A kiskorú gyermeket fizetés szempontjából szülőjével vagy gondviselőjével egy kategóriába kell besorolni.
  • A fizetési kötelezettség egyes kivételes, igen speciális esetekben (pl. külföldi meghívottak látogatása, az Uszó egykori alapító tulajdonosainak hosszabb időre történő elvonulása, a házon való nagy értékű és nagy mértékű profi szakmunka végzése) az Egyházi Tanács jóváhagyásával felfüggeszthető. Az ilyen esetekben felmerülő fizetési felfüggesztési kérelmet az Uszó megbízott vezetőjének kell bejelenteni, aki azt (esetleges ajánlással) az ET elé terjeszti.
  • A napidíjakat kizárólag az Uszó gondnoka szedheti be, az így befolyt összeget ő könyveli el és számol el vele az Uszó megbízott vezetőjének. A befizetés utolsó dátuma az elvonulás utolsó napja.

8. Az Uszón végzendő fizikai munka

  • Az Uszó szívesen fogad felajánlásként mindenféle, a házon, az udvarban és a tanya környékén végzett fizikai munkát.
  • Három napnál hosszabb tartózkodás esetén azonban a munkavégzés nemre, korra, státuszra való különbség nélkül mindenki számára kötelező.
  • Ez alól felmentést kapnak a rossz fizikai állapotban lévők (fogyatékkal élők, betegek, stb.) vagy más okból (pl. áldott állapotuk miatt) veszélyeztetettek.
  • A munkavégzés időtartama napi 3-5 óra, hogy az elvonulás eredeti célját (ld. 1.a-e. pontok) ne veszélyeztesse. Kivételt képez ez alól, ha az uszói tartózkodás kifejezett célja valamely ottani munkavégzés (ld. 1. pont).
  • A munkát a gondnok adja, és annak elvégzését is ő szabja meg, hiszen ő ismeri legjobban a helyet, az eszközöket, az elvégzendő munkákat és azok ütemezését. Szívesen vesszük az ésszerű ötleteket, de a gondnok határozza meg, figyelembe veszi-e azokat vagy sem, és ha igen, mikor tartja az adott munka elvégzését időszerűnek.
  • A gépi szerszámokat csak a gondnok engedélyével és útmutatásával lehet használni. Ez esetben viszont az ő kötelessége használati utasítást és munkavédelmi felvilágosítást adni, vagy - ha szükségesnek látja - a használatot felügyelni.
  • A gondnok távollétében is kizárólag az ő előzetes engedélyével és útmutatásával lehet használni ezeket az eszközöket.
  • Munkavégzés után minden szerszámot megtisztítva kell a helyére visszatenni, és a munkavégzés helyét ki kell takarítani, ill. rendbe kell tenni.
  • Bármely megkezdett munkát lehetőség szerint az elvonulás ideje alatt be kell fejezni.
  • A házban és a környezetben minden változtatást (pl. fák, bokrok kivágását, kisebb építmények vagy objektumok létrehozását, nagyobb tárgyak elmozdítását, áthelyezését, stb.) előzetesen meg kell beszélni a gondnokkal.
  • A nagyobb mérvű változtatási ötleteket először az Uszó megbízott vezetőjével kell egyeztetni, majd beleegyezését követően a gondnokkal megbeszélni.

9. Az Uszó könyvtára

  • Könyveket az Uszó nem kölcsönöz, azok helyben olvasandók.
  • Ha valaki bármelyik könyvet leveszi a polcról, azt a gondnoknak kell jeleznie.
  • Olvasásuk után a könyveket a helyükre kell visszatenni.
  • A könyvekről katalógus készül, melyet a gondnok időről-időre ellenőriz.

10. Adományozás

  • Az Uszó mindenfajta adományt szívesen fogad, különösen könyvadományt.
  • Az Uszó konyhájában a gondnok kifüggeszti, és időről időre az igényeknek megfelelően kiegészíti azon használati tárgyak, eszközök és anyagok listáját, amelyre a működés fönntartásához vagy javításához szükség lenne. Az adományozók az adományozott tárgyakat, eszközöket, anyagokat a gondnoknak adják át. Nagyobb értékű adomány esetén a gondnok az adomány tárgyát - az adományozó nevének feltüntetésével, vagy kérésére anélkül - bevezeti a Nyilvántartásba, és értesíti arról az Uszó megbízott vezetőjét.
  • Pénzadományt kizárólag a gondnok vehet át, aki az adomány összegét - az adományozó nevének feltüntetésével, vagy kérésére anélkül - bevezeti a Nyilvántartásba, és elszámol vele az Uszó megbízott vezetőjének.

 

Ezen szabályzatot szerzette a jó Buddha urunk végső eltávozásától számított 2550. esztendőben Farkas Attila Márton és Farkas Pál, minden lénynek, közülük is ezúttal elsősorban az Uszóra látogatóknak, üdvére és épülésére! Legyen nekik határtalanul jó!


utolsó frissítés: 2007. november.