Dobosy Antal: A meditációs gyakorlásról

A buddhista meditációs gyakorlatok rendkívül szigorúak és formákhoz kötöttek. Avatatlan szemnek könnyen úgy tűnhet, hogy a szigorú formák olyan korlátokat jelentenek, amelyek nem engedik a személyiséget kibontakozni. úgy tűnhet, hogy nem enged még egy mozdulatot sem szabadon.

Valóban van valami, amit nem enged. De amit nem enged, az nem a szabadság. Lekorlátoz, de azért, hogy a gyakorló visszaszoruljon arra a területre, ahol a saját szabadságát tényleg keresnie kell. Lekorlátoz azért, hogy ne vezesse félre magát az ember. Nehogy azt higgye a meditációt gyakorló, hogy ha ezeket a korlátokat felrúgja, egyúttal szellemi eredményeket ér el.

A szabadság nem azt jelenti, hogy össze-vissza mindenfélét csinálunk. Valójában ilyenkor még mindig a kereteken belül maradunk. Ilyen módon nem lépjük át saját korlátainkat, amelyekbe be vagyunk zárva.
Két lábunk van. Bármerre mehetnénk, és mégsem megyünk egyszerre mindenfelé. Pedig a bármerre-mehetés eredeti adottságunk. Láthatjuk, hogy a szabadságban a láb nem akadály. De akkor mi határozza meg lépéseinket, amikor tényleg megyünk valahova? Vajon tudjuk-e ezt? és látjuk-e, hogy mi hajt minket?

Léphetnénk szabadon, de nem lépünk. Ugyanis oka van, hogy miért épp arra megyünk. Célunk van, ami oda visz. Haladásunk indokolt. értelmetlen lenne mást tenni. és nagyon gyakran úgy tudjuk, hogy nem is mehetünk másfelé. Ha ezek közül bármelyik is fennáll, akkor valójában nem élünk a szabadságunkkal.
A meditáció éppen az igazi szabadság gyakorlása, még akkor is ha ülünk és nem mozdulunk. El akarjuk érni a szabadságot, és szabadon akarunk nem mozdulni. Szabadon akarunk ülni, énekelni, leborulni, hallgatni és beszélni. Gondolkodni és érezni. Szabadon látni a világot.

A meditáció gyakorlásának az ismétlés nem lényege. Maga az ismétlés nem hoz új szellemi eredményeket. Ugyanis lehet begyakorolni, sulykolni rossz beidegzéseket is. Amikor olyat ismétlünk, ami kudarc élménnyel jár, az eredménytelenséget, a hibát sulykoljuk. A hibát erősítjük magunkban. A gyakorlásban a keretek tágítása a szabad mozdulat, még akkor is, ha nem élünk éppen vele, ha nem használjuk ki lehetőségeinket.

Amíg oka van cselekedeteinknek, addig cselekedeteink okozatok. Addig benne vagyunk a sorsban. Az igazi meglátás akkor lesz, amikor ráébredünk, hogy lehet cselekedni okok nélkül. Ha el tudjuk hagyni indokainkat, ha félre tudjuk tenni okoskodásainkat és azt, hogy mi értelmetlen és mi nem, ha elfelejtjük azt, hogy mi a célunk, akkor kezdünk végre függetlenek lenni, és eljöhet az a pillanat, amikor végre mi magunk teszünk meg valamit, amikor éljük a szabadságunkat. Amikor végre nem valamiért teszünk valamit.

Share this post