A közönséges tudat az út

Dzsósú kérdezte Nanszentől:
- Mi az Út?
- A közönséges tudat az Út - válaszolta Nanszen.
- Meg tudom én azt keresni? - kérdezte Dzsósú.
- Ha el akarod érni, egyre jobban elkülönülsz tőle - válaszolta Nanszen.
-Hogyan tudhatok az Útról anélkül, hogy elérném? - ragaszkodott a kérdéshez Dzsósú.
-Az Út - mondta Nanszen - nem tudás és nem nemtudás kérdése. A tudás tévedés, a nemtudás pedig zűrzavar. Ha te valóban elérted minden kétséget kizáróan a helyes Utat, úgy szélesnek és hatalmasnak találod azt, ahogy a külső teret is. Hogyan lehetne erről a helyes és a helytelen szintjén beszélni?
Ezeknél a szavaknál Dzsósú hirtelen elérte a megvilágosodást.

Mumon hozzáfüzése:
Nanszen feloldódott és elolvadt Dzsósú kérdésére, de nem tudott kézzelfogható magyarázattal szolgálni. Bár megvilágosodott, Dzsósúnak mégis további harminc évig kellett kutatnia ezt a kérdést, míg végül tökéletesen megértette.

Mumon verse:
Tavaszi virágok, őszi hold,
Nyári szellő, téli hóesés.
Ha fejed nem tömöd kacatokkal
Legjobb napjaidat éled majd.

(Nincs Kapu kóangyűjtemény, 19.)

Dobosy Antal jegyzete:
Nanszen zen mester (748-834) kiváló zen tanító volt, szavai és tettei a feljegyzések tanúsága szerint tele voltak zen eredetiséggel. Annak a Dzsósúnak (778-897) volt a tanítómestere, akiről a híres NINCS kóan szól, és aki remetéket vizsgáztat a Nincs Kapu kóangyűjtemény 11. történetében, és aki elmosatja a tálat a 7. történetben (lásd itt). Nanszen volt az, aki kettévágott egy macskát, mert a szerzetesek nem tudták megmenteni.

Ez a történet Dzsósú megvilágosodásának története. Azonban figyelemre méltóak Mumonnak, a Nincs Kapu szerzőjének szavai, hogy egy ilyen mély megértés után mégis több évtizedre volt szüksége Dzsósúnak ahhoz, hogy teljesen fel tudja dolgozni ezt az élményt. Pedig Dzsósú kiváló képességű tanítvány volt, nagyon szívósan törekedett és egész lényét a megvilágosodás elérésének szentelte.

A kóannal való foglalkozás kapcsán szembe kell néznünk néhány súlyos nehézséggel. Iyen nehézség az, hogy mi nem vagyunk Dzsósú. Más képességekkel rendelkezünk, és talán nem is hozunk akkora áldozatot, mint ő. Ezért ne gondoljuk, hogy a Dzsósú által feltett kérdés nekünk is működik, és meghozza a megoldást. De ne gondoljuk azt se, hogy a titok Nanszen válaszában van és az segít. Ha igazán a zen utat akarjuk választani, akkor előbb-utóbb szembe fogunk nézni saját magunkkal, és magunknak fogjuk feltenni a legfontosabb kérdéseket. De a választ is saját magunktól fogjuk várni és megkapni.

Ha a Dzsósúval és Nanszennel megtörtént párbeszédet magunkra vonatkoztatjuk, rögtön felmerül a gondolat, vajon mi pont ezt a kérdést tennénk-e fel tanítónknak? Vajon ez foglalkoztat-e minket igazán? Ha nem, akkor mire szeretnénk tényleg választ kapni? Ezt fogalmazzunk meg magunknak, és ha sikerült megfogalmazni, akkor tegyük fel azt a kérdést! Mindegy, hogy kinek tesszük fel, annak kell, aki éppen jelen van. Úgyis csak arra a kérdésre érkezik válasz, ami tényleg kérdés, és ami tényleg feszít minket.

De fordítsuk meg a helyzetet! Tegyük fel, hogy minket kérdeznek: Mi az út? Mi mit tennénk Nanszen helyében? Mit tudnánk az illetőnek válaszolni? Egy idő után teljesen világos lesz, hogy erre a kérdésre éppen az útonjárás a válasz. A saját utunk, a saját úton levésünk. Az, ahogy csináljuk a dolgainkat, ahogy gondolkozunk a világról és magunkról. Amit fontosnak tartunk a saját látásmódunkban, és ahogy ezt fel tudjuk mutatni magunknak vagy másoknak. A válasz a teljes létünk, gondolkodásunk, az egész tudatunk. Ahogy azt most és itt megéljük, és ahogy eltelnek a másodpercek és az évek.

Share this post