Pető-Tóth Károly: In memoriam Patai István
Hiába hiszed,
szabadultál. Kínod más-
világba viszed.
Számtalan sztori
ami megesett vélem,
már haza szorít
a szív. Úgy vélem
eleget éltem. Most itt
hagyom magamat
e földön, ami
isten szívén daganat.
Isa mon ami.
Kicsit durva, de
nagyon finom tanács ne-
ki. Hagyjon innom.
Normálisnak kell
lenni, másként megesz az
unalom. Ennyi.
Tanultam kicsit
verebet sétáltatni.
Most nincs itt, de csitt.
Nekiül és ír
minden nélkül. A mámor
majd hazakísér.
Nézd, csupa gyöngy az
ablakban a pókháló.
Elállt az eső.
Nem lehet vissza-
térni. Lábnyomainkból
verebek isznak.
Hiába hiszed,
hogy Éva, alma tied.
A kígyó sziszeg.
Falánk a halál.
Szaladgálnak a pókok
a szív falán.
Nincs szöveg. Ahogy
a hal hörög a horgon.
Hallod, kisöreg?
Finomul a kín,
nem a szöveg. Az csak van.
Hallod, kisöreg?
Az emlény tömény
élményömleny. Mindenki
csinálja. Ő nem.
Pár napja már hogy
nem gondolok semmire.
Csak macska nyávog.
Néha, amikor
mit tudom én, akkor is
csak volt valaki.
Lebeg a légben
a hulló falevél, mint
ha magam vélem.
Tüzet csihol és
rágyújt, szív kettőt-hármat.
Füstalakú fény.
Most, hogy meghaltam,
sok képzelt arám tép szét.
Itt fekszem. Még szép.
Kitört a tavasz.
Szivárványszikrákban a
fák. Mit adsz, ha adsz?
Két zsebtolvaj egy
lányt környékez, ki Bashot
olvas a buszon.
Elég a parázs.
Ecce hamu. Más szó: tűz.
Nemlét-akarás.
Minden a nőkért
volt. A szív önként dalolt.
Föltámad a holt.
Most egy delnővel
álmodok. Felhővel é-
kítem ökelmét.
Persze majd talán
-kozunk. Aztán gaude
ámulsz égi turf.
Volt úgy például,
hogy annyira ittam, hogy
nocsak, ki van itt?!
Utoljára is,
emlékeztek? Poharat
kértem tőletek,
benne friss vizet,
s nem a nővér kezéből,
hanem tőletek.
Töltsetek ma bort
koponyakupába. El-
váltam tőletek.