Pető-Tóth Károly: In memoriam Patai István

Hiába hiszed,
szabadultál. Kínod más-
világba viszed.

Számtalan sztori
ami megesett vélem,
már haza szorít

a szív. Úgy vélem
eleget éltem. Most itt
hagyom magamat

e földön, ami
isten szívén daganat.
Isa mon ami.

Kicsit durva, de
nagyon finom tanács ne-
ki. Hagyjon innom.

Normálisnak kell
lenni, másként megesz az
unalom. Ennyi.

Tanultam kicsit
verebet sétáltatni.
Most nincs itt, de csitt.

Nekiül és ír
minden nélkül. A mámor
majd hazakísér.

Nézd, csupa gyöngy az
ablakban a pókháló.
Elállt az eső.

Nem lehet vissza-
térni. Lábnyomainkból
verebek isznak.

Hiába hiszed,
hogy Éva, alma tied.
A kígyó sziszeg.

Falánk a halál.
Szaladgálnak a pókok
a szív falán.

Nincs szöveg. Ahogy
a hal hörög a horgon.
Hallod, kisöreg?

Finomul a kín,
nem a szöveg. Az csak van.
Hallod, kisöreg?

Az emlény tömény
élményömleny. Mindenki
csinálja. Ő nem.

Pár napja már hogy
nem gondolok semmire.
Csak macska nyávog.

Néha, amikor
mit tudom én, akkor is
csak volt valaki.

Lebeg a légben
a hulló falevél, mint
ha magam vélem.

Tüzet csihol és
rágyújt, szív kettőt-hármat.
Füstalakú fény.

Most, hogy meghaltam,
sok képzelt arám tép szét.
Itt fekszem. Még szép.

Kitört a tavasz.
Szivárványszikrákban a
fák. Mit adsz, ha adsz?

Két zsebtolvaj egy
lányt környékez, ki Bashot
olvas a buszon.

Elég a parázs.
Ecce hamu. Más szó: tűz.
Nemlét-akarás.

Minden a nőkért
volt. A szív önként dalolt.
Föltámad a holt.

Most egy delnővel
álmodok. Felhővel é-
kítem ökelmét.

Persze majd talán
-kozunk. Aztán gaude
ámulsz égi turf.

Volt úgy például,
hogy annyira ittam, hogy
nocsak, ki van itt?!

Utoljára is,
emlékeztek? Poharat
kértem tőletek,

benne friss vizet,
s nem a nővér kezéből,
hanem tőletek.

Töltsetek ma bort
koponyakupába. El-
váltam tőletek.

Share this post