Hatvany Bertalan orientalista, író, műfordító. Hatvanban született, iskoláit Budapesten végezte. Vegyészetet tanult, majd családja Hamburgba, Berlinbe, New Yorkba küldte “üzleti mesterség”-et tanulni. New Yorkból Ázsiát bejárva tért haza 1925-ben. 1935-ben megírta Ázsia lelke című főművét, amelyért doktori címet kapott a pécsi egyetem filozófiai tanszékén.

József Attilával, Ignotus Pállal és Fejtő Ferenccel a Szép Szó című folyóirat alapítója. A folyóirat mecénása, saját nevén és Mondjuk János álnéven egyik szerzője. A Magyar Keleti Társaság titkára. 1938-ban emigrált. Hosszabb utazást tett Ázsiában, majd Párizsban telepedett le. Itt élt haláláig. Az emigrációban a müncheni Látóhatár című folyóirat munkatársa volt. Művei: Ázsia és a nacionalizmus (1931), Kínai és indiai zsidók (1933), Konfuciustól Nehemiásig (1936), A kínai kérdés története (1937), Lao-Tze Az út és az ige, a Tao Te King (fordítás, bevezető, magyarázatok; 1957, 1977).

Hatvany Bertalan munkásságát talán művei különös hangvétele jellemzi leginkább. Nevezetesen az, hogy bizony nem ritkán indulattal, szinte haragosan szólal meg cikkeiben, könyveiben. Annyira fájlalja a többre hivatott teremtő nyugati hős sorsát - akit vesztébe rohanni lát már a XX. század elején, s aki nem figyel előző korok, különösen Kelet történelmének és szellemének intő szavára -, hogy nem képes, és nem is igyekszik érzelmeit csillapítani.

„Számára az ázsiai kultúrformák az európainál magasabbrendű, egész szívével többre becsült... erkölcsi tartalmak tárai” - írta Hatvanyról József Attila az Ázsia lelkéről készült terjedelmes recenziójában (Szép Szó, 1936/4. 68–71.). Nem tévedett, pedig amikor e sorokat leírta, még nem olvashatta Hatvanynak a kínai–japán háború előzményeiről és körülményeiről a nagyközönségnek írott későbbi könyvecskéjét, amelyben még a korábbiaknál is nyíltabban vall a kínai kultúrához fűződő vonzalmának okairól.

„A kínai birodalom népe szelíd és jóindulatú. Évezredes (sic!) műveltség áll mögötte, s ennek a műveltségnek támasza és alapja a Krisztus előtti 6. és 5. évszázadok fordulóján élt nagy bölcsnek, Konfuciusnak tanítása... Abban a kilenc klasszikus írásban, amelyek a Mester és tanítványai nézeteit és gondolatait közlik a késő utókorral, csodálatos dolgokat találunk. »Ne tedd mással, amit nem kívánsz, hogy veled tegyenek« , vagy »Az ég alatt testvér minden ember« valóban tisztára bibliai hangzású mondatok. S a kínai nép zöme valóban igyekezett is lehetőség szerint követni e tanításokat. A kínai földművelő: embert értékelő skálájában a tudóst helyezi a legfőbb fokra, aztán következik a földműves és az iparos. A kereskedőt, aki nem termeli, csak elosztja a javakat, nem tartja ilyen sokra. A termelt javak és az élet elpusztítóit azonban semmire sem becsüli: a katona, a mészáros és a hóhér foglalkozásait rettenetesen megveti.” (A kínai kérdés története, 10–11.)

Hatvany, mint az idézett sorokból kiolvasható, valóban az erkölcsi minőséget kereste a kínai kultúrában. De mint az élet legfőbb irányító elvét, ezt kutatta a többi ázsiai, sőt a korabeli nyugati kultúrában is.

Karinthy Frigyes, aki „Hatvany Bertalan ritka komolysággal és áhítattal megírt könyvéhez” (Toll, 1935, 79.) az Ázsia lelkéhez hosszabb „méltó tanulmányban” is készült hozzászólni, recenziójában azt mondja, hogy Hatvany „odaírhatta volna könyve elé, »írtam haragomba«.” (Toll, uo.) Sőt, azt állítja ugyanitt e könyvről, hogy a szerző az „európai lélek ellen indított harcát remek hadállásból verekszi végig azon a területen, ahol Buddha, Zoroaster, Lao-Tse, Jézus, Mani és Mohamet bölcsője ringott, módjában lévén sorra kimutatni, hogy Európa valóban addig »csűrte, hegyezte, élesítette és hasogatta« a szent tant, míg »őrültség vagy béklyó lett belőle«.”

Hatvany Bertalan szerint ezt tette tehát Kelet szellemi kincseivel a Nyugat. Félreértve, eltorzítva tanításait, a maga gátlások nélkül meghirdetett felelőtlen céljainak szolgálatába állította Mózes és Jézus eszméit is. Kelet-Ázsia szellemi értékeit pedig jóformán figyelemre sem méltatta, vagy ha igen, akkor csak az egzotikumot, az anomáliát, a szórakoztató, különleges játékszert látta vallásaiban éppúgy, mint képzőművészetében, irodalmában, zenéjében, akárcsak ételeit és italait kóstolgatva. Vallja Hatvany a múlt század első harmadában, s bármilyen szomorú is, észre kell vennünk, hogy ma sincs ez másképp itt a nyugati féltekén.

„Amidőn a 16. század folyamán portugál hajósok jelentek meg Kína partjain, az ország békés népe barátsággal fogadta őket és csak e kalandorok pöffeszkedő viselkedése váltotta ki a jogos ellenérzést. Az Indiai és Csöndes óceánok felderítésében résztvevő európaiak Kínával szemben való magatartása megerősítette a nagy műveltségű birodalom népét abban a régi hitében, hogy a nyugati idegenek barbárok.” (A kínai kérdés története, 8.)

„S ha Marco Polo a XIII. század végén nagyobb civilizációra talált Kínában, mint amelyhez hasonlóról olasz hazájában álmodni is mert volna, úgy benne a kínai kultúra hatalmas asszimiláló képességének és örök értékeinek európai tanúját halljuk. Csoda-e ezek után, ha a kínai közfelfogás nem a hőst, nem a hadvezért, de nem is a világjáró kereskedőt, vagy bankárt tekintette kultúrája csúcspontjának, hanem mindenkor a tudóst, a bölcset becsülte még akkor is, ha az a világtól távol élt egykedvű, szemlélődő elvonultságban.” (Ázsia és a nacionalizmus, 34.)

A két kultúra, a kínai és az európai első találkozásairól ekképpen ír Hatvany Bertalan, ilyen esélytelennek, ilyen tragikusnak látja a magasabb erkölcsiséget képviselő 13. századi Kína helyzetét a szerényebb civilizációval bíró, ám agresszív Európával szemben.

Kelet és Nyugat itt vázolt viszonya Hatvany koráig egy jottányit sem változott. Ezért is érthető a Kelet szerelmesének lírai és kissé romantikus kapcsolata ennek a földrésznek a kultúrájával, és ezért jogos műveiben az ingerült, haragos hang a nyugati világ felé fordulva. Napjainkban pedig, amikor Kelet és Nyugat tragikus történelmi ütközéseinek szinte naponta vagyunk szemtanúi, még indokoltabbnak érezhetjük Hatvany haragját. Ez a szenvedély fűti át egész munkásságát, a szakmai értékeken túl a szoros politikai aktualitás külön értéket ad műveinek.

Sári László