Schmidt József 1868. december 25-én született Vácott. Apja Schmidt József szobafestő és aranyozó mester a szabadságharc után vándorolt Magyarországra, és a dunamenti kis városban telepedett le.

Az idősebbik Schmidt művelt, a képzőművészetek iránt érdeklődő iparos volt, és az egykori császári tüzéraltiszt, akit a fennmaradt igazolvány szerint az osztrák hatóságok feltétlen megbízható, császárhű embernek tartottak, rövidesen magyarrá lett és annak nevelte gyermekeit is. Schmidt professzor öccse, Ferenc jónevű templomfestő lett, két húga pedig mint könyvkereskedő szolgálta Vác kulturális életét. Az elemi iskolában tehetségesnek mutatkozó fiú 1879-ben került a piaristák váci gimnáziumába. Az egyetemi tanárok törzskönyvébe saját kezével írt bejegyzése szerint 1887-1896-ig tanult a bölcsészeti fakultáson, és a lőcsei gimnázium Értesítője szerint 1897/1898. tanévben még alapvizsgás tanárjelöltként tanított ott. Oklevelet tehát csak 1899-ben szerzett. Egyetemi évei elhúzódásának fő oka betegsége volt, de jelentékeny szerepet játszott ebben önmaga és családja nehéz anyagi helyzete is. Mivel életfenntartását a tanítás nem biztosította, a pénzkeresés nem éppen mindennapi formáját volt kénytelen választani: bűnügyi regényeket fordított és írt. A ponyvaregényírás után vagy talán mellett a fiatal Schmidt tudományos és nyelvi készültséget híven illusztráló, fejlődését pedig elsőrendűen előmozdító fordításokkal is foglalkozott. A Schmidt által fordított első mű szerzője Georg Ebers, a berlini egyetem egyiptológus professzora, kora híres, Magyarországon is jól ismert szépírója. A fordítás nagy feladatot rótt az ifjú Schmidtre. Ebers romantikus szépírói nyelve, a legkülönbözőbb tudományágak és életterületek szakkifejezései, a szépirodalmi művekből, még versekből is vett idézetek kivételes képességű és felkészült fordítót igényeltek. A fiatal diák emberül megállta helyét. A másik fordított mű Vigouroux F. Gregoire-nak, a Saint Sulpice szemináriuma ótestamentomi exegézis tanárának, a XIX. század egyik legjelentősebb francia teológusának és biblia régiségtani kutatójának tanulmánygyűjteménye. Ennek fordítása alapos filozófiai és vallástörténeti ismereteket követelt.

Az egyetemen görög-latin szakos tanáraitól, Ponori Thewrewk Emiltől és Hegedűs Istvántól nem sok információt kaphatott arról, ami őt különösen érdekelte: az ókorról. Az előbbi inkább fordító, zeneesztétikus és népszerűsítő volt, az utóbbi pedig főként a magyar humanizmus irodalmával foglalkozott. Schmidt írásaiban csak Hegedűs Istvánról emlékezik meg, de nem mint tudósról, hanem mint lelkes, melegszívű emberről.

Annál döntőbb hatással volt Schmidtre Mayr Aurél, akiről fentebb már megemlékeztünk, mint a magyarországi indoeurópai nyelvészet tulajdonképpeni megalapítójáról és első jelentős képviselőjéről. Nemcsak tudása volt „enorm” – amint Schmidt mondja róla –, de mint pedagógus és mint ember is kiváló volt. A budapesti egyetem bölcsészeti karának történetírója, Szentpétery Imre így jellemzi: „Mayr az indoeurópai nyelvészetnek roppant alapos ismerője volt, aki egyetemi működésében számtalanszor adta bizonyítékát, hogy az árja nyelvek mindegyikében mennyire otthonos, és sokat tett a nyelvszakos hallgatók tudásának összehasonlító nyelvészeti ismeretekkel való megerősítésére”.

Anyagi helyzetének biztosítására 1897-ben, mint alapvizsgás tanárjelölt helyettes tanári állást vállalt a lőcsei királyi katolikus gimnáziumban. Az első és az ötödik osztályban latin-magyar, illetve görög nyelvet tanít. Nagy nehézséget okozott neki, hogy klasszika-filológus létére olyan iskolatípusba került, amelyben a latint is csak rendkívüli tárgyként oktatták. A pedagógiai vizsga letételével Schmidt 1899. október 25-én megszerzi a középiskolai tanári oklevelet. Rendkívül jóindulatú, tanítványaival az órán kívül is foglalkozó, lenyűgöző tudású, de pedáns pedagógus volt. Neveltjeinek anyagi problémáival is törődött, és ha szükségük volt rá, pénzzel is támogatta őket. Pedagógiai munkássága nem csak tanári tevékenységből állott, de mint tankönyvíró és tankönyvbíráló is szolgálta a magyar nevelés ügyét. A legjelentősebb tankönyvei az 1902-ben megjelent latin-magyar és magyar-latin zsebszótárak és az ezeket kiegészítő Latin tulajdonnevek tára című műve.

Gyakorlati nyelvtudása is rendkívül széles volt. Ő maga írta be az egyetemi tanárok anyakönyvébe arra a kérdésre, hogy milyen nyelveket ismer, a következőket: „Az indogermán nyelvek fő ágazatait, németül, angolul, franciául, olaszul, hollandul, dánul többé-kevésbé”. A fő ágazatokba bele kell érteni a szanszkrittól a hindiig és a cigányig az indológus, és az óperzsától a mai perzsáig az iranista számára szükséges valamennyi nyelvet.

Kitűnően ismerte az óskandináv nyelvet. A kelta nyelvekkel a század elején kezdett foglalkozni. Ezek közül kitűnően ismerte a gall nyelv addig feltárt töredékeit, az ó- és középírt, az ó- és középwalesit és a gaelt. Ezekből a nyelvekből különösen öregkorában sokat fordított. Schmidt nemcsak nyelvész, de a szó legtágabb értelmében vett filológus is volt, aki a nyelvészettel kapcsolatos minden tudományágat bevont kutatási körébe. Mindenekelőtt az irodalom vonzotta. Páratlan vallástörténeti ismereteiről tanúskodnak a Buddháról írt könyvei, a Zoroasterről írt és sajtó alá teljesen elkészített kézirata, legújabban az Akadémia kézirattárába került összefoglaló vallástörténete és egyéb idevágó művei. Filozófiai műveltsége is rendkívül mély volt. A zene iránti érdeklődésének irodalmi emléke is maradt. Kacsóh Pongrác kitűnő kis lapjában, a Zenevilágban már a század elején klasszikus tömörségű és mégis minden lényegest magában foglaló cikket írt a görög zenéről.

Sokoldalú, gazdag ismereteit nagy szintetikus művelődési tanulmányokban dolgozta fel. Sajnos ezekből a címükön kívül semmit sem ismerünk. De a címek is sokatmondók: India kulturális hatása Európára, Ókori kapcsolatok India és a nyugati világ között, Ind és görög filozófia viszonya, A buddhizmus hatása a nyugati kultúrára stb. Ezek értékéről jó ízelítőt ad a Buddháról szóló könyveinek néhány idevágó fejezete.

Jellemző a nagy tudósra, hogy soha nem járt külföldön. Amíg mestere, May Aurél éveket töltött el külföldi egyetemeken és még helyettes professzor korában is egy nyári félévet hallgatott a párizsi egyetemen, Schmidt nem követte ezt a példát. Ennek oka elsősorban könnyen és gyakran előtörő betegsége lehetett, de bizonyosan része volt a változást, a mozgást nem kedvelő természetének is. Kényszernyugdíjazása után, ha valamennyire is megismerteti műveit külföldön, örömmel fogadták volna bármelyik idegen egyetemen. Ő mégis a külföldi fényes sors helyett az itthoni robotmunkákat és az elszigetelődést választotta.

1907. június 3-án a Magyar Tudományos Akadémia ülésén felolvassa vendégként Az itáliai nyelvcsalád helyzete az indogermán nyelvek körében című értekezését. Ezért 1908-ban megkapja a Sámuel-díjat. Ugyanebben az évben a Bölcsészeti Karon az ind nyelv és irodalom magántanára lesz.

Életének legkiegyensúlyozottabb, legalkotóbb korszakát éli. Megnősül. Felesége, Tenzinger Mária szintén váci származású. Igazi élettárs, aki a derült és a szomorú napokban egyaránt segítő barátként áll férje mellett. Családi boldogságának betetőzését jelenti leányuk, Anna megszületése.

A tudományos világ elismerései is egymást követik. 1910. november 22-én kinevezik a Bölcsészeti Karon az indoeurópai nyelvészet rendkívüli tanárának. A Magyar Tudományos Akadémia 1911. április 26-án levelező tagjának választja.

A Tanácsköztársaság kultúrforradalmi intézkedései a Bölcsészeti Kart is alaposan átalakították. A haladás képviselői kerültek a katedrákra. Az esztétikát Babits Mihály adta elő, a francia irodalmat Laczkó Géza, a filozófiát Fogarasi Béla, a latin irodalmat Révay József, a görögöt Czebe Gyula, a finnugor nyelvészetet Beke Ödön és katedrára került végre Munkácsy Bernát is. Schmidtre a bizalom újabb és újabb munkákat rakott. Petz Gedeon helyett neki kellett vállalnia a germanisztikai tanszék vezetését, tagja lett az egyetemi direktóriumnak, a Philológiai Társaság direktóriumának, de a legfontosabb megbízása a Tanárvizsgáló Bizottság ügyvezető elnöksége volt. A Tanácsköztársaság megfojtása után Schmidt ellen ezek miatt a szolgálatai miatt büntető eljárások indultak. Egyetemi tanári állásából felfüggesztették, tisztségeitől megfosztották, az Akadémia Igazoló Bizottság elé állította.

Schmidt nagy keserűséggel, de hősiesen viselte el az üldöztetéseket. Elsősorban a fokozott munkában keresett vigasztalást. Erre kényszerítette őt családja eltartásának gondja is. Ha a megjelent művek számát nézzük, a nyugdíjazásáig terjedő időszak életének legtermékenyebb korszaka. Évenként több népszerű művet ad ki. A Buddháról és tanításáról két könyvet is írt. Az óind epika, Az ind filozófia, A szanszkrit irodalom története, Kálidásza című műveiben Indiáról az első hiteles kép tárul fel a magyar olvasó előtt. Valamennyi remekbe szabott írás.

Munkásságának harmadik területét fordításai alkotják. 1921-ben Kálidásza A király és a bajadér című színművét fordítja le. 1924-ben a Pantheon könyvkiadó megbízásából Ferrerótól Az ókori civilizáció bukását. Mint fordítónak legnagyobb alkotása az ind Panycsatantra mesegyűjtemény átültetése.

Bámulatos munkatempóját és szorgalmát bizonyítja, hogy a Magyar Nyelvőrben megjelent tanulmányain kívül Révay Józseffel, a másik üldözött klasszika-filológussal együtt lefordítja Victor Hugo A nyomorultak című monumentális regényét.

Munkásságának negyedik területe lexikonírói működése volt. Benedek Marcell kitűnő Irodalmi Lexikonjában 72 cikkecskét írt a latin, görög, ind, perzsa és kelta irodalom tárgykörében.

Utolsó évei gyötrelmesek voltak. Az idő előtti nyugdíjazás emberkerülővé tette és legjobb barátaival is alig érintkezett. Csaknem minden idejét kis családjának, egyetlen leánya egyetemi tanulmányai irányításának szentelte. Amikor leánya tanári oklevelet szerzett és menyasszony lett, Schmidt József életében nem látott több célt és értelmet. „Most én is azt mondom, amit Buddha, most már meg fogok halni, mert már nem akarok tovább élni” - mondta. Október elsején délelőtt a szív már csak reflexmozgásokat végzett, délután két órakor csendesen megállt.

Ami ezután következett, az éppen olyan tragikus színezetű, mint amilyen ennek a nagy tudósnak és tanárnak csaknem egész élete volt.

Grexa Gyula feljegyzései szerint húszezer lapnyi kézirat maradt utána. A fennmaradt címek arról beszélnek, hogy ez lett volna a leggazdagabb örökség, amelyet tudós valaha népére hagyott. Ezeknek a kéziratoknak legnagyobb része azonban elégett.

Végül a nagy tudós és professzor jellemzésére álljon itt néhány szó, amelyet ő írt le Osthoffról tartott akadémiai emlékbeszédében: „Ő a legtudósabb tudósok és a legmunkásabb munkások egyike volt, akinek érdemei kitörölhetetlen betűkkel vannak beírva az indoeurópai filológia évkönyveibe.”

Mády Zoltán

(Antik Tanulmányok, 1963. Mády Zoltán írásából összeállította Kalmár Csaba.)

Kép: Vasárnapi Újság, 58. évf. 1911. május 14. 20. sz. 397. o., 
Forrás: https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2018/12/25/a_legnagyobb_magyar_indogermanista