Augusztus 31-én A Tan Kapujára látogatott Jamakava Szogen rósi, a Rinzai zen irányzathoz tartozó Sógendzsi kolostor apátja és a kolostor által működtetett zen főiskola, a Sógentanki Daigaku rektora. A rövid látogatás célja az volt, hogy a rósi személyesen is megismerje a főiskolát és az egyházat, találkozzon ezek vezetőivel, illetve a főiskola hallgatóival. 

Yamakawa zen mester nem először járt Magyarországon, 2017 augusztusában részt vett a Tihanyi Apátságban megrendezett ökumenikus rendezvényen is, ahol az egyház is képviseltette magát. A mostani meghívás közvetlen oka egy olyan hosszú távú együttműködés terve a két iskola között, amelynek keretében mindkét részről mód nyílna az érdeklődő hallgatók áthallgatására, illetve egy összehangolt angol nyelvű oktatás megvalósítására. A látogatás és a meleg hangú beszélgetés eredményeként született elvi konszenzus szerint hamarosan megkezdődnek az egyeztetések a két főiskola között.

Külön öröm számunkra, hogy a rósi jövő szeptemberben ismét, immár hosszabb időre a főiskolára látogat, hogy egy hetes intenzív képzést vezessen a zen buddhizmus iránt érdeklődőknek.