Idén, a májusi teliholdkor ünnepeljük Sákjamuni Buddha születésének, megvilágosodásának és parinirvánájának 2566. esztendejét. Ez a buddhista világ legnagyobb ünnepe, a buddhista időszámítás évkezdete, melyen a Nagy Megvilágosodott Mester életére, a megvilágosodásának és tanításának jelentősebb mozzanataira emlékezünk meg. Ugyanakkor ez az ünnep nem csak az emlékezésé, hanem sokkal inkább tanításának a jelenben való
megjelenítéséről és átéléséről szól. Ilyenkor magunk elé képzeljük a Mester tanításának és győzelmének részleteit azért, hogy még közelebb kerüljön hozzánk a Tan, és ezáltal még intenzívebben leküzdjük magunkban a szenvedéseket okozó sötét erőket. Fényes ünnep ez azoknak, akik a megvilágosodás ösvényére léptek, és azoknak is, akik megértették a szenvedések legyőzésének szükségességét.
Ebből az alkalomból kívánjuk A Tan Kapuja Gyülekezetnek, a Közösségeknek, Gyakorlóknak, Tanároknak, Tanulóknak, Munkatársaknak, valamint minden buddhista Testvérünknek, hogy olyan intenzív módon emlékezzünk a Nagy Megvilágosult Mesterre, hogy itt, a jelenben felébredjen bennünk az az erő és tudás, amely a fokozottan nehéz külső körülmények ellenére is segít minket a megvilágosodás útján. Kívánjuk továbbá azt is, hogy a Dharma Fénye oszlassa el a tudatlanság sötétjét, hogy értelmesebben és boldogabban élhessenek a lények.
Mindenkinek jó egészséget, felszabadult gyakorlást és sok szellemi élményt kívánunk a most induló buddhista évben.

Mireisz László, az ET elnöke és Cser Zoltán az Egyház igazgatója.