A Tan Kapuja Buddhista Főiskola és A Tan Kapuja Buddhista Egyház Művészeink A Tan Kapujában címmel kulturális programsorozatot tart 2023. április 6. és június 8. között A Tan Kapuja Szertartástermében (Budapest, IX. kerület, Börzsöny utca 11.).

A program elsősorban jótékonysági célú, a Főiskola anyagi támogatására. Az első alkalom április 6.(csütörtök) Laár András estje 18.30-20.15-ig. Ezután egy hét múlva, majd kéthetente csütörtökön, ugyanezen időpontokban következnek a további előadások.

A Művészeink A Tan Kapujában sorozat estjei:

Április 6.: Besenyő Pista bácsi és az üresség – Laár András estje

Laár András már az „ősidők” óta barátunk, támogatónk, egykori tanárunk, buddhista tanító. nem mellesleg a magyarországi abszurd humor egyik legnevesebb képviselője, megteremtője. Estjén Besenyő Pista bácsi magyarázza majd el a „van” és a „nincs” örök dilemmáját, és alighanem egy kis éneklésre, mantrázásra is sor kerül.

 

Április 13.: A jó, a jó és a jó – buddhista üzenetek a filmművészetben – Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton estje

Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton filmkritikái és kötetlen filozófiai brénsztormingjai („Apu”) élő előadásaik, rádió- és tévéműsoraik révén méltán számítanak a magyar művészetkritika éllovasainak. FAM egyházunk és főiskolánk alapítója, jelenleg is tanára. Robi is többször fellépett nálunk. Beszélgetésükben a filmművészet rejtett buddhista tartalmait, üzeneteit elemzik.

 

Április 27.: Kollár-Klemencz László és Mákó Kató koncertje, közreműködik Kakasy Dóra

Kollár-Klemencz László és zenésztársa Mákó Kató (volt diákunk) egy duóval adják elő a Kollár-Klemencz Kamarazenekar: A folyó című sorrendben ötödik albumát, amely tudatos folytatása annak a minden természetben mélyre hatoló munkának, amit a dalszerző Kollár-Klemencz László az irodalomban is és a zenében is következetesen visz, és vezeti vissza a közönségét abba a világba, ahonnan minden folyó ered. A dalokat versek és próza tarkítja Kakasy Dóra színművésznő előadásában.

 

Május 11.: A nagy kétszívű folyó – Tóth Szabolcs szitárművész, Fodor Réka énekes és Gulfam Sabri (India) tablaművész koncertje a folyók verseivel. Szavalók: Kakasy Dóra, Kövesdi László és Pálfai Péter. (Művészeink A Tan Kapujában).

Tóth Szabolcs szitárművész, Fodor Réka énekes és Gulfam Sabri (India) tablaművész műsorának ihletője Szaraszvatí folyóistennő, a muzsika és a költészet múzsája Indiában. A koncert során ennek megfelelően folyókról szóló költemények hangzanak el Kakasy Dóra színművésznő, valamint Kövesdi László és Pálfai Péter színművészek előadásában.

 

Május 25.: A Csillagszemű Bódhiszatta és csángó népzene. Mesics György zenekarának koncertje magyaros dzsátaka-mesékkel. Mesemondó: Pálfai Péter.

Mesics Gyuri (régi diákunk) népzenész, zeneoktató, az elmúlt évtizedekben több népi együttes alapítója. Estjükön népi muzsikát játszanak, váltakozva Pálfai Péter színművésszel (szintén egykori diákunk), aki magyaros dzsátaka-átiratokkal, buddhista születés-történetekkel szórakoztat majd minket.

 

Június 8.: Az utolsó korty a palackban – baráti beszélgetés a Bëlga zenekarral.

A Bëlga zenekar három énekese egykor hallgatónk volt. Kapcsolatunk azóta sem szűnt meg, több alkalommal is forgattak, felléptek Főiskolánkon. Az esten ezúttal Takács László kérdezi őket művészetükről, filozófiájukról, netán a buddhizmusról is. E beszélgetésbe természetesen a közönség is bekapcsolódhat.

 

Az előadásokra A Tan Kapuja Kiadó Webáruházában lehetőség van bérletet, illetve támogatói bérletet vásárolni, valamint az egyes estekre korlátozott számban rendelkezésre állnak belépőjegyek, valamint támogatói belépők.

A belépők árai:

Hat alkalomra szóló bérlet: 15.000 Ft

Hat alkalomra szóló támogatói bérlet: 25.000 Ft

Egy estre szóló belépőjegy: 3.000 Ft

Egy estre szóló támogatói belépőjegy: 5.000 Ft

 

A bérletek értékesítése 2023.03.15-ig tart, az egyes esetekre szóló jegyeket ezután, 2023.03.16-tól lehet megvásárolni A Tan Kapuja Kiadó Webáruházában.