
Március 16-án Ferenc pápa egy több mint 100 buddhista szerzetesből álló, Tajvanból érkezett delegációt fogadott. A küldöttség a Tajvani Humanista Buddhizmus Egyesült Szövetségének (Taiwan’s United Association of Humanistic Buddhism) képviseletében...
Március 17-én Vincent Van Quickenborne, belga szövetségi igazságügyminiszter bejelentette, hogy Belgium hivatalosan is “életfilozófiaként” ismeri el a buddhizmust. A hivatalos elismerést, és ezzel a másik hét vallással vagy világnézettel...
Turisták százai siettek az észak-thaiföldi Nong Khai-ba, hogy megcsodálják a Mekong folyóból előbukkanó öreg sztúpát. A Phra That Klang Nam sztúpa kb. 700 évvel ezelőtt épült, az akkori Mekong folyó partján. ...
Thaiföldön március 13-a a nemzeti elefántnap. Ekkor zöldségekből és gyümölcsökből álló lakomára várják a nemzeti szimbólumnak számító méltóságteljes állatokat. ...
Őszentsége a XIV. Dalai Láma dharamszalai rezidenciáján fogadta az Európai Parlament, Litvánia és Mexikó parlamenti küldötteit. A küldötteket a száműzetésben élő tibeti kormány elnöke, Penpa Cering és a kabinet Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának...
Thich Nhat Hanh versével kíván örömteli tavaszodást minden kedves hallgatójának a BuddhaFM rádió!...
Öt nap – húsz előadó – ingyenes részvétel...
Jelenleg is úton van az a 108 fős dél-koreai szerzetesekből és világi gyakorlókból álló zarándokcsoport, akik még február 9-én kezdték meg zarándokútjukat, azaz a Dhamma Játrát. Céljuk Sákjamuni Buddha életútjának jelentős helyszíneit végigjárni,...
Kedves Hallgatóink! Szeretnénk megosztani Önökkel Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökének üzenetét:...