Mireisz László: Téves nézetek

Nemrég az egyik közszolgálati televízió vallási műsorában egy keresztény tiszteletes hosszasan beszélt arról, hogy a buddhizmus a személyiség megszüntetését tanítja, majd ebből a téves tételből kiindulva kifejtette a kereszténység felfogását a személyiség fontosságáról. Gyakran hallhatunk a buddhizmussal kapcsolatos ilyen és ehhez hasonló félreértésekről, amelyek legtöbbször a buddhista tanok felületes ismeretéből fakadnak.

Tény, hogy a személyiség fogalmát a különböző buddhista iskolák más és más megközelítésben használják. Például a keskeny út (hínajána) a személyiség üresség természetét (pudgala súnjatá) tanítja. Ha megvizsgáljuk, hogy mi a személyiség, akkor azt találjuk, hogy az formából, érzetekből, gondolatokból, indítékokból és tudatosságból áll össze, mint a szekér, amely kerékből, tengelyből, saroglyából, hámfából és kocsirúdból áll. Ha megnézzük, hogy ezen összetevők nélkül mi a szekér, akkor csak egy elnevezést találunk, ahogy az előbb említett tudati összetevők nélkül a személyiség is pusztán csak egy elnevezés. Ezért ha valaki a személyiségét ápolja, de közben elfelejti a személyiséget összetevő tudatfolyamatok művelését, az olyan, mint amikor a kerék, tengely, saroglya, hámfa és kocsirúd nélküli szekerét akarná megrakni. Vagyis amit közönségesen személyiségnek neveznek, az nem más, mint a kölcsönös függőségben lévő tudat és lételemek (szkandhák) összessége. Ezért az összetettség és az állandótlanság jellemző rá, és téves az a nézet, hogy a létforgatagban van állandóság, tévedés azt gondolni, hogy van egy olyan személyiség vagy én, amely állandósággal bírna.

Így azután a hínajána buddhizmusban fel sem merülhet a személyiség megszüntetése vagy megsemmisítése, viszont felmerül a személyiséggel kapcsolatos tévedések feltárása és belátása. Éppen azért, hogy az ember ne ápoljon önmagában egy olyan illúziót, amely minden szenvedésnek és a szenvedés három gyökerének (vágy, gyűlölet, nem-tudás) okozója, hanem éberen ismerje fel a személyiségnek és összetevőinek természetét, hogy maga gyakorolhassa az uralmat személyisége és tudatfolyamatai felett. Mert aki uralja a tudatot, az mindent ural.

A széles út (mahájána) tanai szerint viszont nem csak a személyiség és a személyiséget alkotó öt összetevő nem rendelkezik önmagában valós léttel, hanem a külső dolgok sem (szarvadharma-súnjatá). Csak kölcsönös függőségben, ok-okozati viszonyban léteznek, önmagukban üresek (súnja), sőt éppen a kölcsönös függőségük bizonyítja üresség-természetüket. Azonban téves az a nézet, hogy az oksági meghatározottság mentesít az erkölcsi és egyéb felelősségek alól.

Az üresség nem a nihilizmushoz vezet bennünket, hanem a viszonylagossághoz, ez pedig nem a világ és a személyiség elutasítását vagy megszüntetését, hanem lényegének megragadását jelenti. Ezért mondja Nágárdzsuna, hogy akik azt gondolják, hogy a nirvánában a világ partikuláris dolgai abszolút megszűnnek, nos, ők nem jobbak a legönteltebb anyagelvűeknél. A személyiség éppúgy, mint a világ dolgai, éppen azt a lehetőséget hordozzák, hogy általuk és bennük az üresség felismerhető legyen. „Aki látja az értelmét az ürességnek, annak minden értelemmel bír. Akinek az üresség értelmetlen, annak minden értelmetlen” - mondja Nágárdzsuna a Mk. XXIV. 14.-ben (Fehér Judit fordítása). Aki tehát nem látja a személyiség üresség természetét, annak a személyiség bilincs, az ürességet ismerőnek pedig a Buddhaság hordozója. Aki ismeri az abszolút és a relatív igazság közötti különbséget, az felfogja a Buddha által tanított viszonylagosság (üresség) jelentését. És tudja, hogy ott, ahol személyiségről, létezőről, vagy valamilyen énről beszélünk, az csak konvencionálisan van megragadva.

A természetes úton (szahadzsa-jána) általános a személyes adottságok felhasználása a megvilágosodás érdekében. Még a legelítélendőbb és legszélsőségesebb személyiségjegyek is alkalmasak arra, hogy kiinduló pontjai legyenek a megszabadulásnak. Például Tantépának, a kockajáték megszállottjának a mester a következőket tanította:

„Képzeld hát el a három területet:
Épp oly üresek akár a zsebed - mikor a játéktól felállsz.
S most ismerd fel tulajdon szellemed,
Mely ezzel egyízű s együttszületett.”
(Soós Sándor: A nyolcvannégy mahásziddha legendája, 112. oldal)

A falánk és nagyhasú Szarvabhaksát Szaraha mester így tanította:

„Üres égként tekints hasad,
Melynek hasadó hajnalként hevítő melege:
A lét végén mindent elemésztő tűz heve.
Ezen süsd meg pecsenyédet: minden jelenséget.
S így, eszegetve, apránként fogyaszd el:
A világegyetem legyen étked.”
(ugyanott 186. oldal)

Mindebből az következik, hogy a személyiség hordozza a személyiség meghaladásához szükséges képességeket, így személyiségünk nem legyőzendő ellenség, hanem eszköz a megszabadulás eléréséhez.

Összegezve tehát azt mondhatjuk, téves az a nézet, hogy a buddhizmus a szenvedések, a vágyak és a nem-tudás megszüntetésén kívül bármi megsemmisítését vagy megszüntetését tanítaná.

Share this post