
Elsődleges fülek
Az idei évben is tart egyházi órát A Tan Kapuja Buddhista Egyház, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanrendjébe illesztve.
A Tan Szigete Közösség (Dhammadípaszangha) május 17-étől ismét személyes jelenlét mellett tartja meg meditációs alkalmait, melyre mindenkit szeretettel várnak A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.
A tábor megrendezését a gyermekek őszi szünetéhez időzítettük, így a szülők „munkaidejében”, hétköznap kerül rá sor. A foglalkozásvezetők nagyobb része az általános iskolákban és gimnáziumokban tanító, tapasztalt buddhista erkölcstan oktatóink közül kerül ki. Ők vezetnek a résztvevő gyerekeknek e három nap alatt csoportfoglalkozásokat „a világ jobbítására”, jógát, játékokat, kirándulást, kézművesfoglalkozásokat.
A Tan Kapuja Zen Közösség közös gyakorlást és zen szertartást tart minden szerdán a Börzsöny utcai Dharma-teremben 18:00 órai kezdettel. A szertartáson szívesen látnak érdeklődőket is, akik szeretnék megismerni a zen gyakorlatát.
A japán kardforgatás (iaido) erős koncentrációt igénylő mozgásforma, melynek során előre megtervezett mozgássorozatok mellett egy képzeletbeli ellenfelet jelenítünk meg a magunk számára, akinek mozgását és lehetséges válaszlépéseit követjük és hárítjuk el a saját mozgásunkkal.