Tibet és a Zsang Zsung Birodalom ősi vallásában, a bönben, valamint az egész tibeti buddhista hagyományban jól ismert a Gyógyító Buddha, az „Orvosok Királya”. Gyakorlatai orvosságot jelenthetnek minden olyan betegségre, amely a három gyökérméregből alakul ki (harag, ragaszkodás, nem-tudás). Mivel a tibeti hagyomány szerint minden, létezésünk során tapasztalt szenvedés és betegség ebből a három méregből ered, ezért a Gyógyító Buddha gyakorlata nem kevesebbet ígér az elkötelezett gyakorlónak, mint a gyógyulás lehetőségét nem csupán egyes betegségekből, hanem magából a Szamszára végtelen körforgásából is, amelyet szintén a három méreg tart mozgásban.
Rinpocse hetedik alkalommal is elfogadva közösségünk meghívását, ezúttal a bön hagyományból származó Gyógyító Buddha gyakorlatába vezeti be az érdeklődőket.

A bevezető előadás egy háromnapos program első része, mely tanítással és átadással folytatódik. A bevezető előadás önállóan is látogatható.