A jelenléti kurzus díja alkalmanként 4000 Ft
Szeremley Anett
zen.anett@gmail.com

A Zen Akadémia 4 alkalomból álló, 16 órás, tematikus, zen szellemiségű tusfestészet (szumie) jelenléti (élő) kurzust hirdet hazai tájakon témakörben. A kurzus 10 fő körüli létszámmal már elindul, kezdőket és haladókat is szeretettel várunk.

Alkalmak: május 13, 27; június 10, 24. Kéthetente péntek esténként 17-21 óráig a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.

A kurzus tematikája:
1. Tavasz. A hóvirág és a virágzó mandulaág a tavasz első hírnökei itthon, ezek érinthetik meg bennünk a kezdő szellemet először. A növények alapgesztusainak feltárása után önálló kompozíció, tájkép készítésére van lehetőség. Kapcsolódó téma: macska.
2. Nyár. A pipacs és napraforgó a virágzó nyári réteket, szántóföldeket idézi elénk, talán egy-egy zarándoklat emlékeit. Gesztustanulmányok után önálló kompozíció festése. Társtéma: hétpettyes katicabogár.
3. Ősz. A gubacsában rejtőző, hullott gesztenye, az avar illata, az esőben is pompázó őszi rózsa, vagy a sarokban a diót rágcsáló egér is felidézhetik az ősz színpompás világát. Ezeket a témákat fekete tusba álmodjuk, gesztusgyakorlatok után önálló tájképet készítünk.
4. Tél, és megint tavasz. Havas fenyőág, ködbe burkolózó bükkerdő, az ágak között élelemért kutató mókus. Ezekkel a képekkel is találkozhatunk gyakran a téli erdőben. Feltárjuk azt a néhány legegyszerűbb gesztust, amivel a témák megjeleníthetőek, majd önálló kompozíciók készülhetnek.

A jelenléti kurzus díja alkalmanként 4000 Ft
Jelentkezni május 12-ig, a kurzus vezetőjénél lehet e-mailben: Szeremley Anett, zen.anett@gmail.com

A kurzushoz szükséges eszközöket biztosítjuk, de az otthoni gyakorláshoz érdemes beszerezni a következőket:
- keleti kalligráfia ecset festéshez (közepes fejű),
- folyékony kínai, vagy japán tus,
- kalligráfia papír (nedvszívóbb változat, ami festéshez is alkalmas),
- filcalátét,
- kisebb pohárka, vagy csésze a tus és egy nagyobb a víz számára
- fénymásoló papír (ofszet papír),
- konyhai törlőpapír, vagy papír zsebkendő
- barna csomagolópapír (az asztal/felület védelméhez)
- sniccer, vagy olló a papír méretre vágásához
- papírnehezék (ez lehet nagyobb kavics is)
- A/3-as gyűjtő mappa a festményekhez
A további részletekről, e-mailben értesítem a jelentkezőket.