Premier előtti bemutatón nézhetik meg az érdeklődők A Tan Kapuja 30. évfordulója alkalmából, Farkas Attila Márton rendezésében készült Menedék című filmet.

2021.12.18-án – közvetlenül az egyház szokásos decemberi ünnepsége, a Maitréja ünnepség után – 20 órától, egyszeri alkalommal kerül levetítésre a Menedék című, egész estés film A Tan Kapuja YouTube csatornáján.

A rendező Farkas Attila Márton, alias FAM a következőket mondta el előzetesen a filmről:
„A Menedék c. film A Tan Kapuja Buddhista Egyház fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából készült, annak mai életét és működését, voltaképp misszióját bemutatandó. Szemben a hazai buddhizmussal foglalkozó eddigi munkáinkkal, itt nem történeti, s főleg nem dokumentarista, hanem spirituális szempontból közelítünk filmünk tárgyához - mondhatni, nem a karmát, hanem a Dharmát próbáljuk prezentálni. A filmben a képi világ dominál, s készítésekor olyan meditatív művek lebegtek a szemünk előtt, mint a Baraka és hasonló alkotások, bár itt jelentős szerepet játszanak az interjúrészletek is. A Menedék hét fejezetből, kvázi hét etűdből áll, melyek az Egyház intézményeit és tevékenységeit járják körül, a megvilágosodás hét tényezője alapján - a fejezetek címei is erre utalnak és ennek sorrendjét követik.”
 

A film készítői:
Rendező: Farkas Attila Márton (FAM)
Operatőr, vágó, zene: Chris Allan Tod
Riporter: Varjasi Géza


A premier előtti bemutatót megelőzően A Tan Kapuja YouTube csatornáján 17 órától egy kettős online könyvbemutatóra kerül sor a decemberben megjelenő TanKapu30 jubileumi esszékötet és Dobosy Antal: A Nincs-kapu kötetei kapcsán.

18 órától pedig mindenki részt vehet A Tan Kapuja Maitréja ünnepségén és szertartásán, szintén A Tan Kapuja YouTube csatornáján.

Ezt követően, 20 órától kezdődik a Menedék vetítése az alábbi linken:
https://youtu.be/Vu_sxabWSdg


A film csak ezen az estén lesz megtekinthető, a hivatalos premierre egy ma még ismeretlen, későbbi időpontban kerül sor.