A jelenség a jelenben, a jelenlétben jelenik meg. A „laboratóriumi” körülmények között szerzett elsődleges tapasztalatok a hétköznapi élet és a meditációs gyakorlás fokozatos összeolvasztását teszik lehetővé.

Az órák hasonló forgatókönyv szerint zajlanak: a test átmozgatása, bemelegítése a ráhangolódás; ezt követi a vezetett mozgásmeditáció. A szabad improvizáció ideje alatt a mozgásmeditációban elért tudatállapot fenntartása a cél.

Szabó Ágnes autodidakta táncos, színész; húsz éve foglalkozik a butóval. Tanulmányait A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Japán nyelv és kultúra specializációján végezte.

Magyarországon az Élőkép Színház előadásainak résztvevője a kezdetektől, 1998-2015 között pedig rendszeresen fellépett az International Institute for Theatre Research és a Coatesville Cultural Society által létrehozott produkciókban az Egyesült Államokban.

Műhelyvezető tevékenységei közül említést érdemel a Színházművészet: Butó néven 2002-ben A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán meghirdetett fél éves gyakorlati kurzus és a Minimumparty Alkotótábor Mozgásszínház Műhelyének butó alapokon történő vezetése 2013-ban és 2017-ben a romániai Kászonaltízben.

A kurzus díját a helyszínen készpénzben lehet kiegyenlíteni.