2019.03.29 19.00 - 21.00

Díjtalan, de előzetes bejelentkezést kérnek a szervezők!
Ős-Szellem Egyesület
06-70-676-3777
info.os.szellem@gmail.com>

„Amit ígérhetek, bepillantást Tibet misztikus világába. Az előadás igyekszik feltárni a bön eredetforrásait, a három nagy korszakát, a sajátosságait, a vallásalapító életlegendáját, néhány fontos szimbólumát. A változás lenyomataként megismerhetjük a buddhizmussal való találkozása nyomán kialakult helyzetét. S ha marad idő gyógyító technikáit is.” (Szathmári Botond)

Januárban már volt előadás hasonló témában, ugyancsak az Ős-Szellemiség Egyesület és a Fészek Természetvédő és Közösségi Életforma Egyesület (FÉSZEK Egyesület) közös szervezésében. Akkor Dibáczi Enikő többször hivatkozott BÖN és BÜÜN egymás tükrében - összefüggések és párhuzamok a tibeti, és a rábaközi Tudók által megőrzött világkép között c előadásában Szathmári Botond könyvére. A Vallási rétegződések Tibetben című 2016-os kiadású és a maga nemében egyedülálló mű fölkeltette a jelenlevők érdeklődését. Ezért meghívták a szerzőt, aki elfogadta a felkérést…

„A bön Tibet legrégebbi szellemi hagyománya és egyben forrása a tibeti kultúrának. Jelentős szerepet játszott a tibeti sajátos identitás kialakulásában. Ezért is hangsúlyozzuk e hagyomány megőrzésének fontosságát.” (Tenzin Gyáco)

„Tibetről a ráülepedett buddhizmust nem szükséges lekaparni; a réteg mint a por könnyen lefújható, s akkor az ember szemtől szembe áll azzal, ami Tibet mindig volt a buddhizmus előtt, sok ezer évig. Ez a Tibet röviden és egy szóval: a Bön.” (Hamvas Béla)

A részvétel díjtalan, de előzetes bejelentkezést kérnek a szervezők az info.os.szellem@gmail.com e-mail címre.
Bővebb információ: 06-70-676-3777 telefonszámon.