2024.02.09 18.00 - 21.00

ingyenes
info@tkbe.hu

Holdújév ünnepséget tart A Tan Kapuja Buddhista Egyház 2024. február 9-én pénteken 18 órától, melyet online is elérhetővé tesz, így a világon bárki élőben követheti azt.

Szerte a világon minden buddhista közösség, így A Tan Kapuja Buddhista Egyház is megünnepli a holdújév kezdetét, és az ősi hagyományokat megőrizve az elkövetkező (hold)évre előrejelzést, jóslatot ad az ősi orákulumrendszerek segítségével. 

A legendák szerint a Sárga Császár trónra lépése óta számoljuk a kínai újévet, mely egész Ázsiában az év kezdetét jelzi. Az újév napja mindig a napkör 315. fokához legközelebb álló újhold, ami azt jelenti, hogy a Nap a Vízöntő jegyében áll és találkozik a Holddal. Ekkor indul el a növényeknél a nedvkeringés, ezért ezt a napot a tavaszkezdet ünnepének is nevezik. Ilyenkor a hagyományok szerint 15 napig ünnepelnek, és ekkor hangzanak el az újévi jóslatok is. A buddhizmusban a Buddha Srávasztíban végrehajtott 15 csodáját ünneplik ekkor.

Az ünnepség szertartással kezdődik 18 órakor, majd rövid szünet után következik a háromszor félórás jóslat az elkövetkező évről.

A szertartást vezetik: Mireisz László, Dobosy Antal és Cser Zoltán.

A szertartást követően Mireisz László a Ji-King, Cser Zoltán a kínai, Dr. Ürögi Norbert pedig a nyugati asztrológia alapján méri föl az előttünk álló egy évet, a (kínai) fa-sárkány évét.

Minden jelenség az időben kél,
Az idő folytonossága mindent áthat.
Az idő az úr, akinek birtokában van a vadzsra,
Kinek természete a nappal és az éjszaka.

(Kálacsakra-tantra)

Az ünnepség helyszíne: A Tan Kapuja Buddhista Egyház Szertartásterme (1098 Budapest, Börzsön yu. 11.)

Az eseményre bátran hozzák magukkal gyermeküket is, mivel az ünnepség ideje alatt a kisebbekre nem csak vigyázunk, hanem a Tejút Buddhista Pedagógia Központ szervezésében a hátsó dharrma termet buddhista játszóházzá alakítjuk át, tartalmas és vidám időtöltést biztosítva ezzel a gyermekek számára is.

Akik nem tudnak személyesen részt venni az ünnepségen, azok sem maradnak le, mivel a teljes rendezvényt élőben közvetítjük A Tan Kapuja YouTube csatornáján.

Az ünnepséget megelőzően 16:30-kor a Főiskola Baktay termében BMZ (Baji Miklós Zoltán) képzőművész, főiskolánk hallgatója, Műugrás 2., a Metafizikai Térben című kiállításának megnyitójára kerül sor, melyre ugyancsak mindenkit szertettel várunk.